Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-03-15 / 10-11. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 40. oldal. 1925. hetekkel együtt, egyébként a naptári évtől független beosztással 385 elmélkedés.) Az első 13 ives kötet már április elején elhagyja a sajtót és a kellő időben utána megjelenik a második is. Első megjelenésük alkalmával az elmélkedéseket haszonnal forgatták olyanok is, kik csak a maguk lelki épülésére olvassák a Bibliát, de ebben kalauzra van szükségük; olyanok is, akiknek mások számára kell íeltárniok a Biblia építő erőit: lelkészek és belmissziói munkások, kik egy-egy elmélkedésben, dióhéjban egy-egy kész. csak feloldásra szoruló, sűrített prédikációt, vagy bibliamagyarázatot kapnak. A műre a kiadó előfizetést hirdet, mely szerint az első kötet ára fűzve 21.000 korona, (portó 3000 K). Az előfizetési határidő április 1. Ennek eltelte után már csak 28.000 koronás forgalmi áron lesz kapható. A megrendelések a pénzzel együtt erre a címre küldendők: Szövétnek Kiadóvállalat, Budapest, VII., Hársfa-utca 59/B. — Felhívás hitoktató-lelkész testvéreinkhez! Április 7-én országos ref. hitoktató-lelkészi értekezletet óhajtunk tartani Debrecenben. Kérjük úgy állami, mint egyházi fizetésű hitoktató testvéreinket, szíveskedjenek március 22-ig közölni címüket és résztvevő szándékukat Mezey Béla hitoktató-lelkésszel, Debrecen, Kálvin-tér 11. sz. a. Az értekezlet tényleges megtartását április 1-e körűi adjuk hírül. Debreceni ref. hitoktatók nevében : Mezey Béla. |=f HIVATALOS RÉSZ fel A dunántúli református püspöki hivataltól. 530/1925. sz. Értesítés. Tisztelettel értesítem a dunántúli református egyházkerület kötelékébe tartozó összes egyházakat, hogy az egyetemes konvent 138/1924. számú határozata szerint a parochiális könyvtári járulék az 1925. évre a búzának 1925 február 1-én érvényben levő középára alapján fizetendő. Egyöntetűség biztosítása végett a konvent megállapította, hogy a budapesti tőzsdén a búza középára február 1-én 629.583 K volt s így egy-egy egyházközség folyó évi járuléka 50 kg. búza után, kikerekítve, 314.000 K-t tesz ki. Komárom, 1925 március 2-án. Czeglédy Sándor püspökhelyettes. 656/1925. sz. Nagy tiszteletű Lelkész Úr! Mélyen tisztelt Presbitérium! Francia református hittestvéreink közös nagy reformátorunknak, Kálvin Jánosnak a világháború alatt rombadőlt noyoni szülőházát eredeti alakjában újra fel akarják építeni és a felépített házban Kálvin-múzeumot óhajtanak berendezni. E célból a Francia Protestáns Történeti Társulat (Societé de l’Histoire du Protestantisme Francais) az egész protestáns világ körében gyűjtést folytat. Egyetemes konventünk elnöksége abban a meggyőződésben van, hogy e nemes ügy szolgálatától a magyar ref. egyház sem maradhat el. A közöttünk hagyományos kálvinista kegyelet szempontjából illendő, a ma ránk nézve különösen fontos nemzetközi egyházi kapcsolatok szempontjából pedig tanácsos, hogy ez a minden tekintetben szép és nemes ügy nálunk is visszhangra találjon. Ebből az okból — hogy az egyéni kezdeményezésnek eleje vétessék — azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok a Nagytiszteletü Lelkész Úrhoz és a Mélyen tisztelt Presbitériumhoz, méltóztassanak oda hatni, hogy a bölcs vezetésük alatt álló egyházközségben és iskolákban a hívek és tanulók körében Kálvin János szülőházának újjáépítésére gyűjtés indíttassák s ezzel egy, a mai viszonyokhoz mérten talán szerény, de mégis francia pénzberi is számot tevő összeg előteremtése lehetővé tétessék. A begyülendő összeget méltóztassanak egyházkerületi pénztárunkhoz Pápára irányítani, amely e lapban időnként közzéteendő értesítéseiben fogja a beküldött összegeket nyilvánosan nyugtázni. Őszinte tiszteletemnek nyilvánításával vagyok Komáromban, 1925 március 11-én a Nagyt. Lelkész Úrnak, a Mélyen tisztelt Presbitériumnak alázatos szolgája Czeglédy Sándor ~ püspökhelyettes. 582/1925. sz. Értesítés. A nagymélt. m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 16381/1925. II. ü. o. számú rendelettel 1925 märe, havára a kongruát és családi pótlékot kiutalta. A kiutalt összegek nagyobb részben ugyanazok, mint a D. P. L. 1924. évi 52. és 1925. évi 4—5. számában közöltek, az itt említett miniszteri rendelet a következő eltéréseket tünteti fel: Adásztevel —, Vámos Géza Balatonfüred 20 K, Deák József Ete 55 K, Somogyi J. Homokbödöge 148*80 K,. Iszkaszentgyörgy —, Somogyi Gy. Szomajom 59*20 K, Ólé Sándor Mór 27*49 K, Bózsa Sándor Sáregres 15*16 K, Nagy L. Simontornya 72*56 K, Mózes Ernő Bolhás 45*86 K, Nádasdy B. Szentgyörgyvölgye 84*62 K, Mohácsy L. Táp 47*08 K, dr. Antal G. Komáromujváros 48*62 K, Rádóczy K. Nemespécsely 187*92 K. Komárom, 1925 febr. 28-án. Czeglédy Sándor püspökhelyettes. 667/1925. sz. Felhívás. A 3111/1924. sz. alatt elrendelt theológiai és tanítónőképző-intézeti zsinati rendes tagsági hely betöltésére irányuló szavazatok felbontatván, dr. Kőrös Endre nőnevelöintézeti igazgató, eddigi póttag választatott meg, minek következtében a póttagsági hely megüresedett. Felhívom azért egyházkerületünk anyaegyházainak presbitériumait, hogy a megüresedett theológiai és tanítónőképző-intézeti egy zsinati póttagsági hely betöltésére irányuló szavazataikat zárt borítékban 1925 április hó 20. napjáig az illető esperesi hivatalokhoz küldjék be. A nagytiszteletü Esperes urakat pedig felkérem, hogy a beérkezett szavazatokat kisérő jegyzékkel 1925 április 30~ig a püspöki hivatalhoz juttassák el. Komárom, 1925 március 11-én. Czeglédy Sándor püspökhelyettes. & református főiskolai nyomdában készült és KIS TI7ÄDAR könyvkereskedésében PÁPÁN megrendelhető Ú J KÓN Y VEK! Dr. Vass Vince ref. theol. igazgató Ebben a világban, de nem e világból. Egyházi beszédek és előadások. 160 oldalas kötet ára 8 korona^ Gyurátz Ferenc ny. evang. püspök Hétköznapi imák reggeli és esti istenitiszteleten a templomban. 6 hétre szóló hétköznap reggeli és 4 hétre esti templomi imák. Vallásos estéket megnyitó és záróimák lelkészi használatra. 256 oldalas könyv fűzve 8 K, tartós félvászon kötésben arany betűs felirattal 12 korona. Sajtó alatt van és április végén kapható lesz: GYURÁTZ FERENC LELKI VEZÉR imAKÖNYV X-ik kiadása. Diszes vászonkötésben 7*-— korona. Párnázott » —*— „ „ bőrkötésben — *