Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-03-29 / 12-13. szám
Harminchatodik évfolyam. 12—13. szám Pápa, 1925 március 29. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ........................................................ megjelenik minden vas Akna p. ........................................................... ■..................................................................... FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. .......................-................—• ................. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÄCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FÓMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. SÍS a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. a Az első lépés. A világháború, még inkább a trianoni békekötés egy ezeréves múlttal kipróbált és helyesnek bizonyult világnézetet döntött le. Ez a világnézet az volt, hogy az emberek boldogulása, jóléte attól függ, hogy valamely ország tudja-e nyújtani lakóinak mindazokat a föltételeket, amelyek az emberi életre szükségesek és nem attól, hogy az országok lakói egyféle nyelvet beszélnek-e. Hazánk ezer év óta tudta nyújtani lakóinak az életre szükséges föltételeket s bár e lakosság nem beszélt egyféle nyelven, mégis boldogult, gyarapodott számban és jólétben. Ezen ország-világ által tudott és ismert tényre mondta ki a trianoni békekötés a halálos Ítéletet, midőn úgy döntött, hogy a terület egysége mellékes, az egynyelvüség a fődolog s ezért kellett az egységes Magyarországot darabokra szaggatni, annyi darabra, ahányféle nyelvet beszélő emberek laknak a területén. Nem akarunk rámutatni arra, hogy hazánk elszakított részei közül egyik sem egységes nyelvterület és hogy ebből egy soha meg nem oldható kérdés: a kisebbségi kérdés lett; azt sem akarjuk hangoztatni, hogy az elszakított részek egyike sem tudja megadni lakóinak az életre szükséges föltételeket, azt sem akarjuk fölemlíteni, hogy miért nem szakítják pl. Svájcot háromféle nyelvű lakói szerint három külön politikai területre, avagy az Uniót annyi darabra, ahányféle nyelvet beszélnek a lakói, nem hivatkozhatunk ezekre a tényekre, mert bár azok döntő bizonysági a nemzetiségi elv tarthatatlan voltának, no meg ezen elv egyoldalú keresztülvitelének, mert nekünk hallgatnunk kell, mert nekünk nincs igazunk, egyszerűen azért, mert mi legyőzőitek vagyunk. Azt azonban le kell szögeznünk, hogy a világháborút követő békekötések egy hatalmas lépést jelentenek az emberiség történetében, visszafelé, a középkorba, az ököl jog korába. Nyugodjunk tehát bele a győzők által felállított nemzetboldogító elvbe és ezen az alapon teremtsük meg az új Magyarországot. Ha a világháború előtti Magyarország nemzetiségi viszonyait vizsgáljuk, kiderül, hogy e földön csak a magyarnak és tótnak van történelmi joga lakni, mert csak e kettőnek nincs másutt hazája, mig az oláh, szerb, horvát, rusznyák, német egy idegen, szomszédos politikai területről beszüremkedett lakosság; ha tehát a nacionálizmus az egyedüli eszköze a boldogságnak, a világbékének, akkor a népeket vissza kell terelni saját anyaországukba s akkor a kisebbségi kérdés is mindjárt megoldódik. Mit szólt volna a világ, ha mi a tóton kívül minden nem magyarul beszélő magyarországi lakosnak azt mondtuk volna, hogy ha itt nem jó neked, hát menj a magad hazájába, ott majd bizonyára jobb sorsod lesz ?! Pedig hát a győzők ezt is megtették. Mindenki tudja, hogy a török-görög kérdést úgy oldották meg, hogy egy új népvándorlást rendeztek: a kisázsiai görögöket visszaparancsolták Görögországba, a görögországi törököket pedig Törökországba! Miért nem alkalmazták ezt a módszert Magyarországra is ? Avagy csak a törökökre és a görögre egyedül boldogító a nacionálizmus, a magyarra, oláhra, szerbre, horvátra, rusznyákra, németre s Európa annyi más nemzetére nem az? Hát azért nem alkalmazták az elvet reánk is, hogy az egyforma mértékkel való mérésnek egy újabb fényes példáját teremtsék meg, csak azért, hogy a sic volo, sic jubeo minél kétségbevonhatatlanul győzedelmeskedjék ! Valóban együgyüség volna azonban, ha mi a győzők ezen útmutatását fel nem használnánk ! Igaz, hogy ma nincs erőnk és alkalmunk arra, hogy a nacionálizmus elvét megvalósítsuk. De lesz! Szent hitem és meggyőződésem, hogy lesz — csak akarnunk kell! Készüljünk előre erre a nagy napra, illetőleg készítsük mi elő tervszerűen ennek az elkövetkezését. Legyen meg a győzők akarata s ha az ezeréves hazánk ellen az volt a kifogás, hogy nem egynyelvű, hát teremtsük meg az egységes nyelvű magyar Nagymagyarországot! Kétségtelen tény, hogy hazánk azért vált többnyelvű országgá, mert a magyar nem volt elég nagyszámú arra, hogy az ország egész területét megfelelő sűrűén be tudta volna népesíteni s így kénytelen volt tűrni idegen elemek beszivárgását, vagy betelepítését. Ma sem vagyunk annyian, hogy a történelmi Magyarországot be tudnók népesíteni, addig pedig gondolnunk sem lehet arra, hogy a tóton kívül minden más idegen nyelvet beszélő lakost kiszorítsunk hazánk terű
