Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-05-24 / 20-21. szám
Harminchatodik évfolyam. 20—21. szám. Pápa, 1925 május 24. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ...................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ..................................................... ................................................................. FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ................................................................ FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- Ä FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. => TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK. o A lélek keresztsége. Csel. 1 is Mennybemenetele előtt megparancsolá az Úr tanítványainak: „Hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának az Ígéretét, melyet úgymond hallottatok tőlem, hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkeresztelteim nem sok napok múlva“. Tulajdonképen nem két keresztségről van itt szó, hanem egy ugyanazon keresztségnek két részéről. János keresztsége nem volt minden lelkierő nélkül. Valóban a bűnök bocsánatára való megtérés keresztsége volt az. (Mk. 14) Aki János keresztségét üdvösség utáni vágyakozással fogadta, nem maradt érintetlen a Lélektől, amely Lélek később pünköstkor töltetett ki. De nem Jánostól nyerték, Krisztus adta nekik. János egyebet nem tehetett, minthogy a jelet kiszolgáltatta: „Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, akinek saruját hordani sem vagyok “méltó; Ö Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket“. (Mt. 3n.) A mi keresztségünk tehát különbözik János keresztségétől, a Jánosé bizonyos prófétai jellemvonást visel magán és arra az időre esik, amidőn a Lélek áldásának zápora még nem töltetett ki Krisztus testére. Ám azért a mi keresztségünk is két részből áll. A vízzel való megkereszteltetésből, amelyet az Isten szolgája szolgáltat ki nekünk és a Lélek keresztségéből, amelyet Isten hajt végre az Ő titkos munkája által a mi bensőnkben. Vájjon munkálkodik-é bennünk ez a keresztség ? Vájjon ama víz, amelyet Krisztus adott, a vizek kútfejévé lett-é mi bennünk? Óh, kérjük Istent, hogy adja meg nekünk az Ő Szent Lelkét, hogy e Lélek munkálkodjék mi bennünk, ez tanítson, ez igazgasson bennünket, teremtsen számunkra Istennel való békességet, öldökölje meg bennünk a test gondolatait és kívánságait, hogy igazságban éljünk és az Úr törvénye lakozzék a mi sziveinkben. H. Hoekstra után hollandból. Ne mondjuk az igehirdetést hiábavalónak, ha nem mutatkozik is mindjárt az eredmény. A vetést sem követi mindjárt az aratás, hanem először szét, vihar, eső, jégeső, mennydörgés és villámlás jön és csak azután az áldás. A kórház. Egy református kórházról akarok szólni. Tudjuk, hogy dr. Antal Géza püspök úr felhívta a gyülekezetek figyelmét arra, hogy a pünkösdi templomi gyűjtés egy részét küldjék be a Bethesda református kórház céljaira, mely kórház a forradalmak után évekig zárva volt, most megnyílt. Mint minden humánus és közhasznú intézmény, ez is súlyos anyagi nehézségekkel küzd s éppen ezért nagyon fontos, hogy minden református gyülekezet szivén viselje ennek a kórháznak a sorsát. Mindenek előtt el kell oszlatnunk azt a téves régi nézetet, mely bizonyos idegenkedéssel, sőt rettegéssel gondol a kórházba való jutástól. — A kórház az a hely, ahol egy súlyos beteg a gyógyulásához szükséges minden feltételhez hozzájut, amely feltételeknek privát háznál soha sem lehetne megfelelni, ha még oly kényelmes és rendezett otthon is az. Ott van elsősorban az állandó orvosi ellenőrzés a beteg állapotának jó, vagy rosszra fordulásánál. Szakszerű ápolás, dietetikus étrend. Sebesülteknél az állandó frissen sterilizált kötszerek stb., melyek a gyógyulási lehetőségnek 60—80%-át teszik ki. Minden betegnek tehát legfontosabb életérdeke, hogy kórházba siessen, ha gyógyulni akar. Milyen fontos tehát, hogy legyen egy református kórházunk, ahol nemcsak testi, hanem lelki ápolásban is részesülhetnek betegeink. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a betegségek igen nagy százaléka nem annyira testileg súlyos, mint inkább lelkileg. Ugyanis kórházba rendesen csak akkor megy a beteg, ha már az otthoni hosszas orvosi kezelés nem segít rajta. Ez alatt a beteg az állandó rossz közérzet, a betegséggel járó kellemetlenségek miatt elveszíti szellemi rugékonyságát, deprimált lesz, ami még fokozza a bajt. Milyen áldás reá nézve, ha az Úr Jézus dicsőségére szentelt életű diakonissza nemcsak testileg nyújt enyhületet, hanem mint a békesség hírnöke valóban közvetíti is azt a Megváltótól. Milyen megnyugtató, ha az a beteg tudja, hogy hűséges kezekbe van letéve, ahol semmiféle mulasztás, hanyagság, vagy közöny nem rosszabbítja állapotát, ellentétben a világi ápolónők, sajnos, több ízben tapasztalt hanyagsága és kapzsiságával, akik a busás borravalók mellett is sokszor végzetesen elhanyagolják a betegeket. Milyen áldás a súlyos beteg számára, hogy mikor ott áll az élet-halál mesgyéjén s lelke a bizonytalanság kétkedő és gyötrődő tüzében ég, ott áll ágya mellett valaki, aki rá tud mutatni az útra, melyen át a túlsó partra lehet jutni. Mindezeknek az áldásoknak drága értékét az tudja igazán megérteni, akinek már volt alkalma egy ilyen kórház belső életébe bele tekinteni.
