Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-12-27 / 52. szám
Harminchatodik évfolyam. 52. szám. Pápa, 1925 december 27. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE —...................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .......................-............................... ..................................................................... FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ................................................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐFŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. 6*3 □ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK. a Békesség a földön. Az Isten mélységes szeretetének kifürkészhetetlen megnyilatkozása az az angyali ének, mely a bethlehemi mezőkön a földön békességet és az emberekhez jó akaratot hirdet; az isteni szeretet ehhez az égi hanghoz testben látható megszemélyesítésül leküldte a földre a békesség fejedelmét, hogy életében valósítsa meg a megbocsátás, a békekeresés nagy gondolatát. A hanyatló napjait élő görög bölcsészet, éppen úgy, mint a keleti népek vallásos gondolkozása mohón vetette rá magát a békesség fejedelmének személyére s azt a fény kévét, mely az ő megjelenésével a világ sötétségébe hatolt be, a maga fogyatékos gondolkodásának üvegprizmájával bontotta fel színekre. Ezekben az egyes színekben kereste azután azt a Krisztust, akit csak az emberi gyarlóság tud ily részletekben keresni, ahelyett, hogy az egységes, minden homályt felderítő fehérfény tündöklésében látná meg őt. <, A keresztyén egyháznak hosszú, erős munkájába került Krisztus képét az emberi gyarlóság okozta eltorzítástól megmenteni s az evangélium tiszta világának fényében láttatni meg az ő személyiségét. Még ma is, majdnem 2000 esztendő múlva, a világmegváltó születése után, látunk törekvéseket, melyek Krisztust egyik vagy másik emberi felfogás, emberi gyarló törekvés képviselőjéül kívánják feltüntetni, ahelyett, hogy benne az isteni, örök szeretet békességet hozó megnyilatkozását keresnék és találnák meg. A földi örök harcba, az emberi küzdelem fülsiketítő zajába ezért nem tud keresztül hatolni a karácsonyi ének, az ember a maga gyűlölködő, önös érdekhajhászó gondolatkörébe ezért nem engedi behatolni azt a világosságot, mely a földre jött, de amelyet a föld fiai 2000 év előtt épp oly kevéssé fogadtak be, mint amily kevéssé hajlandók azt befogadni ma. A földnek fiai, akik nem akarják megérteni, hogy az ember egy magasabb világnak a tagja, hol tiszta fény az, ami itt árnyék és homály s mely világ felé csak úgy haladhat, ha szivében és lelkében uralkodó sötétséget ennek a fénynek egy-egy sugarával eloszlatni sikerül. Békésség e földön. Ez az égi hang jelezte a békésség fejedelmének a földre szállását, de e fejedelem országa nem e világból, hanem abból a felsőbb világból való, melynek rendeltetésünknél fogva mi is tagjai vagyunk. Földi létünk békességet nélkülöző napjai éreztetik velünk ennek a magasabb világrendnek jobb és áldásosabb voltát. Minél ádázabban dúl körülöttünk a harc, annál jobban érezzük szükségét annak az országnak, melyben békesség uralkodik s annál jobban érezzük azt a kötelességünket, hogy ennek az országnak terjesztésére mi is adjuk oda legjobb erőinket. A szeretet hiánya fájdalmas ür életünkben s ezt csak az isteni szeretetben való hit tudja kitölteni. Mikor Egede, a norvég misszionárius Grönlandban az eszkimók között hirdette a keresztyén vallást, hosszabb ideig fáradozott, anélkül, hogy valami jelentősebb eredményt tudott volna elérni. Végre karácsony ünnepén arról prédikált, hogy Isten úgy szerette ezt a világot, h°gy Égy szülött fiát adta érette. S akiket a sok tanítás meggyőzni nem tudott, azok ennek a felséges isteni ténynek, a szeretet eme nagy megnyilatkozásának hatása alatt megtértek s örömmel lettek annak a vallásnak hívei, melynek alapprincipiuma a szeretet. Legyen ez a karácsony ünnep, az isteni szeretet teljességének ez az ünnepe, ne csak egy pillanatra megállás reánk nézve, hogy azután újra belevessük magunkat földi harcaink árjába, de legyen ez az ünnep a magunkba szállás nagy tényének ünnepe s igyekezzünk megvalósítani a magunk életében is azt a nagy elvet, mely a Krisztus földre jövetelével a világ egyetemére nézve megvalósult: a szeretetet s akkor valóra válik a bethlehemi mezők angyali éneke: „békesség a földön“. Dr. Antal Géza. Fokozatos haladás a belmissziói eszközök alkalmazásában. Annál általánosabb igazságot nem igen mondhatnánk, mint hogy gazdasági leromlásunkkal együtt leromlott a hitélet is. Alig találunk lapjainkban cikket, vagy lelkésztársaink között valakit, aki egyházi közéletünket kielégítőnek találná; sőt mindenütt és mindenfelé panaszt hallunk a nagy visszaesés miatt, melyet gyülekezeteink képe mutat a múlttal szemben és mindenfelé tépelődést egyházunk jövője miatt. Igaz, ez elsősorban az egyházi adózásra irányul s az egyház iránti közönyösség, vagy éppen az egyháztól való elidegenedés ezen elszomorító tünete igen sokak szemében reménytelenné teszi a jövőt. Megvallom, én is sokat tépelődöm egyházunk jelene és jövője fölött, de azért bármekkora
