Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-11-15 / 46. szám
Harminchatodik évfolyam. 46. szám. Pápa, 1925 november 15. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE —................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ....................................................................................................................... FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. .........................-.......................................FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. «© a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. a Protestánsok közeledése felé. A Dunántúli Protestáns Lap 42—43. számában Reflexió cimü cikkemben felvetett eszme, mely a prot. egyházak egymáshoz való közeledésének út-egyengetője akart lenni, nem talált fogékony szivekre, az útfélre esett. Újra előhozakodom hát vele abban a reményben, hátha mégis a jó főidbe esik és előbb-utóbb megmutatja gyümölcsét. Tisztában vagyok azzal, hogy nehéz problémához nyúltam, melyet egyszerű szavazással, vagy kézlegyintéssel elintézni nem lehet. Azt is tudom, hogy ez a többizben megkísérelt mozgalom nemcsak eredménytelen maradt, sőt minél közelebb akartak jutni, annál távolabb vetődtek, pedig akkor a „nagyok“ vitték erejüket a küzdelembe. De ebből nem következik, hogy ezután sem lesz, mert végre is el kell jönni a megértés idejének, melyet az egymásra utaltság egyre jobban siettet. A Bethesda vizének megmozdulását mindkét részen várják s a hegyek közeledni óhajtanak egymáshoz. Sietek azonban kijelenteni, hogy unióra nem gondolok, s nagyon kérem az olvasót, hogy ő se gondoljon arra. Az unió gondolata már előre kizárná a közeledés lehetőségét. A történeti fejlődést visszacsinálni, a kijegecesedett egyháztipust átalakítani s a lelkekben meggyökerezett világnézetet átformálni lehetetlen feladat volna. Valóságos merénylet volna azt kívánni, hogy az evangélikus reformátussá, vagy a református evangélikussá legyen, azt pedig, hogy a kettő valami torzszülött harmadikká legyen, azt magam sem akarom. Ezért én csak közeledésről beszélek. A két protestáns felekezet közös fundamentumon: a Biblián, azaz Isten örökkévaló igéjén áll, melynek különböző értelmezése folytán fejlődött kettővé, s haladnak parallel egymás mellett. Lényegben kevés az eltérés, az egységesítés mégis ezerféle akadályba ütköznék. Jobb azért ezt meg sem kísérelni, nehogy az erők szétforgácsolódása mellett, a lelkekben a féltékenység s egyenetlenség feltámasztásával a még nagyobb széthúzás felé terelődjünk. A közeledés szükségességét újabban mindenfelé beszélik. Hangot adnak ennek az ünnepi szónokok különösen a társadalmi ünnepélyeken, de a lapközleményekben is fel-felcsillan e kívánság. Nekem meg van erre vonatkozólag az egyéni véleményem, mégis ezúttal elhallgatom s a mikéntnek elgondolását az arra hivatottabbakra bízom. Sokat tehetne a közös prot. bizottság, melynek tagjai notabilitások, mely bizottság fontos tényezője és szerve a protestantizmusnak és így a közös érdek védelme mellett, a szorosabb kapcsolat ápolását is programmjába vehetné. Nagyban elősegíthetik a lelkész és presbiteri értekezletek, ha e témát tárgysorozatukra felveszik és gondos dajkaként szeretetük melegségével ápolják. ' Csak sajnálni lehet, hogy az 1790/91. évi XXVI. t.-c. százados ünnepén (1. a ref. és ág. hitv. ev. egyházak zsinatai jkv. 1891.) e kiváló alkalommal, a közeledés csak kegyes óhajtás maradt. „Közóhajtás lett volna, hogy a százados ünnepély — úgy istenitiszteleti, mint emlékünnepi részében — a két felekezet által együttesen, közösen tartathatnék. Ezt azonban a két testvér felekezet istenitiszteleteinek liturgiáiban való s nehezen egyeztethető eltérésén kívül, főleg templomaiknak nagyobb gyülekezetnek befogadására alkalmatlan és szükvolta eleve lehetetlenné tette“. A közeledés lehetőségének és módozatainak keresésénél egyelőre tovább menni nem lehet, nem szabad. Ennyit azonban sérelem nélkül s kanonikus hibába esés nélkül meg kell tennünk. Különben a „testvér“ jelző frázis marad, a protestantizmus végtelen kárára. Előre hát, az előmunkálatok megkezdésére, hogy az 1929. évi orsz. prot. naggyülésen az igaz testvéri szives összetalálkozást ország-világ előtt demonstrálni lehessen. Gy. J. Lelkészértekezlet. A kaposvidéki lelkészi kör okt. 27-én Kaposmérőn tartotta ez évben harmadik értekezletét, mely a templomban megtartott áhítattal kezdődött. Kovács József körelnök emelte Istenhez a lelkésztestvérek szivét buzgó, bensőséges imádságban és olvasott a Bibliából. (Mt. 10. r.) A korábban érkezők résztvettek a rendes reggeli könyörgésen is, amelyen igazán megkapó jelenség volt, hogy amikor a lelkész az evangéliumból felolvasott, a nagyobb iskolás gyermekek a magukkal hozott Újtestámentomból szintén kikeresték a megnevezett szent helyet és amellett, hogy hallgatták, maguk is olvasták a Szentirást. Az értekezletet, amelyen a körhöz tartozó és vendég lelkészeken kívül Sárközy Zoltán és Kovács Tibor földbirtokosok is megjelentek, Kovács «József elnök nyitotta meg. A Krisztus messiási munkájáról szólva szemléltette azt a nagy hatást, melyet kiváltott a kis
