Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-10-25 / 42-43. szám
Harminchatodik évfolyam. 42—43. szám. Pápa, 1925 október 25. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP I A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE .................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .................................................... •..........................——................................. FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ............................................•.................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- # FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. a Reflexió. Nem voltam jelen, csak mások elbeszélése és megállapítása után mondom, hogy a dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület f. évi közgyűlése alkalmával Pápán az ev. templomban, midőn a közgyűlés, az Istenben boldogult Gyurácz Ferenc püspök emlékének áldozott, igen figyelemreméltó és magasztos jelenet játszódott le, mely a jelenlevők leikébe markolt, úgyhogy szinte sajnálták, hogy valami maradandóbb következmény nélkül múlt el. Az történt ugyanis, hogy a testvér egyházkerület kiváló és nagyérdemű püspöke, Kapi Béla, dr. Antal Géza ref. püspököt szívélyes üdvözlő beszéddel köszöntötte a pápai ev. templomban s az arra adott testvéries válasz volt az a megható, szeretetben összölelkező pillanat, mely szinte elseperte a két felekezetet elválasztó mesgyét s egy röpke pillanatban a jelenlevők egyek valának érzésben, gondolatban. Ehhez a tényhez óhajtok egy gondolatot fűzni, mint amely az elbeszélés alatt született meg az én lelkemben. Mint általánosan tudva van, a két prot. felekezet egyesülési kísérletét a múltban, inkább a formai, mint az elvi kérdések feletti vita hiúsította meg. Az a szenvedélyesség, mellyel harcba mentek, már előre kizárta a közeledés lehetőségét mind a két részről, bár a megértés szükségességéről mind a két fél meg volt győződve. Egy volt a küldetésük, egy a lélek, mely bátorította őket, egy a fegyverük: az evangélíom, egy a cél: az Isten országának építése. Az ellenség is közös volt s annak visszaverésére mindegyik fél magában erőtlen s gyengeségük érzetében a politika szekerének tologatásával igyekeztek maguknak némi védelmet és kíméletet szerezni. Ma a politikai viszonyok egészen mások. Ma a protestánsok a mellőzés, a bántó magukra hagyatás veszedelmében engedik külün-külön megőrlődni erejüket, ahelyett, hogy az erők összekapcsolásával, kéz kézbetevésével, a testvéri szeretet egymást védő paizsával állnának harcvonalba ott, hol a támadó ostrom úgy kívánja és az építő, vakoló kanál hűséges forgatásával a közös munka mezőn. És van-e valami akadálya az összefogásnak? A számításba vehető történelmi fejlődésen s a hajszálfinom dogmatikai eltéréseken kívül, inkább a régi külső formaságok azok, melyek a két egyház között válaszfal gyanánt meredeznek. Nézzük példában. Egy a bibliánk, tehát az igehirdetés fundamentuma ugyanaz. Imádságainkat ugyanaz a lélek diktálja, prédikálásunk, egyházi tanításaink ugyanazok, úri ima, áldás, sőt még ünnepeink is ugyanazok. A liturgiában különbség van ugyan, de amint egy tudós theol. professzortól értesültem az ev. egyház liturgiája egyenlő a Kálvin-féle ősliturgiával, ezt vette használatba a debreceni ref. egyház és hogy a többi egyházak is használatba vegyék, annak nincs elvi akadálya. Vagy talán az úrvacsora tan volna az ütköző pont? Ebben előttünk áll a Németországi egyházak példája. Vagy a lutherköpeny és a palást képezne akadályt? Jóakarattal ezt is ellehetne hárítani és meg is érné a közeledés folytán előálló hatalmas erő. Az első lépés megtételére nagyszerű atkáimul kínálkozik az 1929-ik esztendő, mini az ünnepélyes tiltakozásnak (protestatio) 400 éves évfordulója. Erre az időre készíttessék elő az első közös protestáns nagy gyűlés. A felvetett eszme talán megérdemli, hogy kellő mérlegelésben részesüljön a protestáns egyházak részéről. ___________________________________________Gy. J. A gyülekezetek belső élete * A gyülekezeti belső életről a belmissziói jelentések számolnak be s megjegyzéseimet,' amennyiben szükségesnek látnám, azok előterjesztésekor fogom megtenni. Meg kell emlékeznem azonban pár szóval az úgynevezett szektárius mozgalmakról, melyekre a legközelebbi kerületi intézőbizottsági ülés alkalmával éppen a mezőföldi esperes figyelme erősebben felhivatott, ilyen mozgalom két helyen van. Sárkeszin, hol a múlt év tavaszán 2 család 7 taggal bejelentette, hogy szombatossá lesz, mely bejelentés, mint el nem ismert felekezetbe való áttérés, nem vétetett tudomásul. Iratterjesztéssel itt próbálkoztak, de ezt a hatóság betiltotta. Egyházi adót fizetnek; a gyülekezet szánakozó lenézéssel viseltetik velük szemben. Csákberényben pedig 1924-ben négy, 1925-ben egy ref. egyháztag lett baptistává, kiket társadalmi utón próbáltak helyes útra visszavezetni, de eredmény nélkül. A jelentés szerint a továbbterjedésre nincs talaj. Székesfehérváron helyzeténél s lakosai nagy számánál fogva, az ilyen mozgalmak kikerülhetetlenek, de éber vigyázat mellett ellenőrizhetők s eddig még veszedelmes jellegűvé nem váltak. Nazarénus van Sáregresen 1 már régóta, Pálfán mintegy 50, kik még 1897 előtt váltak ki a helybeli három felekezetből. Próbálkozott itt az „Új korszak“ is, de minden siker nél* Részlet Medgyasszay Vince mezőföldi esperesnek az egyházmegyei közgyűlés elé terjesztett jelentéséből.
