Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-09-13 / 36-37. szám
Harminchatodik évfolyam. 36—37. szám. Pápa, 1925 szeptember 13. DDNANTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE .........................................-........... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. —............................................. ...........................-............................................. FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. —-.............................................................FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐFŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. 6ÍS a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK. a Ardet Ucalegon! Egyházkerületi közgyűlés előtt állunk. Túlzsúfolt tárgysorozat, gazdag programm: a megmozdult életnek jelei. Az anyagi és szellemi restauráció hatalmas lendületének mégis csak pillanatfelvételei ezek, amik sebforradások mellett új sebeket rögzítenek meg. Köri értekezletek, traktusi konferenciák, ORLE gyülésezések, konventi tanácskozások mind-mind tükrözik, hogy valami forr, valamit érlel a történelem Sión számára. Lázas vibráció ül minden tanácskozáson. Mindenki lát valami viszásat, mindenki érez valami fájót, mindenki félt valamit. Amig a próféták kenyerét eszem, a sovány kenyér nem aggaszt. Amig a próféták csalánszövete nyüvődik rajtam a mindennapi kenyér biztosításának idegőrlő munkájában, a holnap új reménnyel biztat. Amig a bitorolt hatalom nyílt ellenségként mozinak akarta lefoglalni templomomat, tudtam hinni hegyeket mozgató hatalomban, mert mindezek inkább a szent ügy harcosait személyükben érintő sebek, de immáron új sebeket látunk vérezni. Közéleti súlyunk megcsappanása jámbor türelmünk ügyes kamatoztatása csupán, ama meglátásra építve, hogy nem állanak jól megszervezett református tömegek a hitünk mögött. A klérus szeme éles! Avagy melyik pásztor az, amelyikkel együtt áll, vagy esik gyülekezete ? Felesleges terhek, vagy nélkülözhetetlen tényezők vagyunk-e a szervezetlen tömegek életében? Melyik konferenciánk, vagy „református napok“ azok, hol közéletünk református nagyjai, hosszú sorban bizonyságtevésre állanak ki. A római egyház a maga szervezetével úgy áll előttünk, hogy üdvösségszerző feltételként állítja a tömeg elé a náluk nélkül is exisztálható egyház fogalmát és mégis a laikusok hosszú sora áll fel nyíltan bizonyságot tenni: én elsőben katholikus, azután magyar vagyok és mi — mi szent nép, királyi papság, alig dicsekedhetünk közéleti nagyjaink közül valakivel, aki bizonyságtevőnk lenne, pedig lehetne! Igaz, nem akarok vádolni. Tudom, hogy az igazság ítélete önmagunkon kezdődik. Magunkat vádolhatjuk csak, mert ilyen kívánság álom marad mindaddig, mig föl nem ébredünk annak tudatára, hogy bizonyságtevése csak az öntudatos élőhitnek lehet! Református öntudatot, önérzetet kell kitermelni fent és alant, hogy az élöhittel telehintett tömegek a lélektől kényszerítve, mint élőkövek kiáltsanak a magyar Sión felséges templomában egybeépítve, mert szervezetlenül, szétszórtan az ősök hitével ugyan még dicsekedő, de maradékait esetleg reverzális adással ki is irtott, nem éppen hitetlen, de hitnélküli százakkal fent, jobb sorsra érdemes ezerekkel alant közéleti súlyunk nem gyarapodhatik. így jutottunk odáig, hogy ahol a református vallásoktatás érdeke, intenzív munka folytatása feltétlenül megkívánná, lehetetlenség áll. elemi vagy középiskolához 8—10 tanerő közül csak egyetlen reformátust is kineveztetni. Anyagi adminisztrációnk összeomlással fenyeget! Minden kis egyház talán kivétel nélkül szerződéses viszonyban van az állammal. E legfőbb hatalommal kötött szerződés szent és sérthetetlen voltában való hit a honpolgári hűség, erkölcs, etika fundamentoma. E szerződésre építették át a kis egyházak anyagi berendezkedésüket a tovább fejlődéshez s ma ott állunk, hogy a díjlapi elkötelezettségen felül diktálja ki az államhatalom a szerződéses viszony szentségébe vetett hitben beállított tanerők fizetését, ahol pedig képtelen az iskolafenntartó erre, egyszerűen bezárulnak az iskolák. Fgy kis somogyi praeorantia áll csak már az élen Zrínyi vára tövében. Ami a szerződésben és a szerződésen kívül az egyházakat terheli, annak mind van valutáris szorzószáma, ami azonban az államot terheli, annak nincs. Ha ez még soká tart, kis egyházaink egymásután roppannak össze, züllenek szét, mert a nekilendült buzgóság egyszer hoz rendkívüli áldozatokat, de ezek állandósítása valóban öngyilkosság. Nincs semmi olyan sürgős, mint az adócsökkentési államsegélyek valorizáltatása. Ez létkérdés! Sürgősebb a korpótléknál! A kis egyházak, a 80—200—500 lelkes gyülekezetek őrállói ezt érzik, tudják. A díjlapok bírósági csonkítása is fedezetet nyer azonnal a sok-sok eddig nem ismert terhek meHett. A kis egyházak nevében emelek hát tiszteletteljes szót -a kerülethez, hogy az ott, ha kell viharrá nőve, mentse meg a kis egyházakat az adósegélyeknek a küszöbön álló állami költségvetésben leendő biztosíttatásával, mert félő, hogy nemcsak a somogyi végeken némulnak el a harangok. Somogyszob, 1925 szept. 7. Németh Károly.
