Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-08-23 / 33-34. szám
96. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1925. Á német protestantizmus egyházpolitikai helyzete. Azok számára, akik külföldi összeköttetések híján még ma is a régi ideológiában élnek és a hatalmas német protestántizmusra úgy gondolnak, mint a protestántizmus fellegvárára s azokra nézve, akik még most sem látják szükségét annak, hogy a protestántizmus összes erőit életre keltsék, megszervezzék és a Krisztus anyaszentegyházának szolgálatába állítsák, nem lesz érdektelen, ha német lapok nyomán egy kis áttekintést nyújtunk a német protestántizmus egyházi életéről. Mikor annak idején Luther Márton reformátori fellépését az Isten a legnagyobb eredménnyel: csaknem az egész németség protestáns hitre térésével koronázta meg, a nagy vereségbe Róma természetesen nem tudott belenyugodni. Azonnal munkába fogott, hogy az evangélium világosságát elhomályosítsa és a német nép millióit újra a római pápa uralma alá kényszerítse. Egész* vonalon fellángolt az ellenreformáció. A római pápa követei, szellemi képviselői mindenütt hallatlan kegyetlenséggel, tüzzel-vassal, ha kellett, karddal, ha kellett, gályákkal küzdöttek a reformáció szent és örök igazságai ellen. A cél egy volt: a reformációnak minden áron való megsemmisítése. Ez a munka bizonyos tekintetben sikerrel is járt. Sikerült pl. Ausztria 9/io részben protestáns lakossága közül a protestáns hit gyermekeit úgyszólván az utolsó szálig kiirtani és Ausztriát a római katholicizmus egyik legelső védbástyájává tenni. Ugyanígy áll a dolog Lotharingiával, Bajorországgal, Belgiummal és Magyarországgal is. A legsúlyosabb csapást a reformációra Róma a 30 éves háborúban mérte, amelynek súlya alatt Németország pusztasággá lett és lakói 2/3 részét veszítette el. A reformáció klasszikus hazája: Németország ebben az időben gazdasági és politikai fejlődés tekintetében évszázadokkal hanyatlott vissza. Az 1648-ban kötött osnabrücki és münsteri béke Németországnak ugyan nyugodalmat adott a háború ostoraitól, de az ellenreformáció tervszerű munkájának egyáltalán nem vetett véget. A római egyház bevallott célja évszázadok óta az, hogy az evangéliumi hitet, annak minden formájában megsemmisíthesse és a 200 millió eretneket az egyedül üdvözítő anyaszentegyházba visszaterelhesse. Ezt műveli nagy arányokban Magyar- és Németországban. A római egyháznak ebben a tekintetben leghasználhatóbb segédeszköze a jezsuita rend, amely a maga egész története folyamán az evangéliumi hit esküdt ellenségének bizonyult és amely a szelíd názáreti tanítását csak akkor látja teljesen érvényesülni, ha a reformáció évszázados mozgalmát gyökerestül kiirthatja. A világháború lezáródásával ez a harc új stádiumba jutott. Mindenki tudja, hogy az evangélium ügyének Németországban 1870 óta a leghathatósabb támasza a német császárság volt. Éppen azért ezt a császárságot elbuktatni és Németországból ismét egymással patvarkodó apró államok tömegét csinálni: régi hő vágya volt Róma fiainak. Róma azonban okos és tud várni. A régi eszközöket többé nem lehetett használatba venni, éppen azért jónak látta, hogy új segédeszközökre várjon. Az új segítség megérkezett a világ két első prot. államában, Amerikában és Angliában. A sors gúnyja, sőt bátran mondhatjuk, tragédiája rejlik abban, hogy Franciaország fanatikus bosszúvágyának éppen ezek az államok siettek a segítségére a német császárság elbuktatásában. Ezek tették szabaddá az utat Róma képviselői előtt a német protestántizmus egységének és belső erejének megbomlasztására. Azzal, hogy a németek belpolitikájába beavatkoztak, a protestántizmus ügyének nagyon rossz szolgálatot tettek. Maguk is túlságosan sokat engedtek a bosszú eszméjének és mikor a német protestántizmus ellenfeleit diadalra segítették, maguk alatt vágták a fát. Előbb, vagy utóbb meg fognak erről győződni. e Németországot, ezt a küzdő óriást sok ellenség verte a földhöz. Győzött felette a szociálizmus, győzött felette a nemzetközi tőke, győzött felette a zsidóság, győzött Franciaország, Anglia, de győzött első sorban Róma. A német birodalom legfőbb hivatalaiban ma túlnyomóan nem prot. emberek ülnek. Mikor Hindenburg előde, Ébert lépett a német köztársaság elnöki székébe, ez a szociálista hamarosan felfedezte magában „a katholikus szivet“ és csatlakozott Róma törekvéseihez. Az 1924. év folyamán a szanálás Németországban is ezerszámra bocsátotta el a hivatalnokokat. Kiket? Túlnyomóig a protestánsokat. Vannak szin protestáns városok, amelyeknek hivatalnoki karában e tudatos propaganda folytán már alig vannak protestánsok. Viszont a katholikusok túlnyomó többsége a helyén maradt, sőt számuk újakkal is szaporodott. A német klerikális párt törekvése persze arra irányul, hogy mit sem törődve a protestánsok számarányával, minden prot. hivatalnok lehetőleg katholikussal helyettesíttessék. Badenben ez a politika már az egész vonalon győzött. Badent régebben mintaországnak szokták nevezni. Nos, ebben a kis mintaországban prot. embernek manapság alig lehet hivatalhoz jutnia. Minden állami és társadalmi hatalom lassanként Róma hü fiainak a kezébe megy át. Marx, a birodalmi kancellár, mielőtt ezt a tisztét átvette, a kath. centrumpárt vezetője volt. Ha Németország állami életében az elmúlt évek során valami magasabb pozíció megüresedett, ez az ember ráirt a minisztériumokra, kifejezte, hogy a centrumpárt elvárja, hogy a megüresedett állásokra az ő embere alkalmaztassák. Róma befolyása így kerül felül a német birodalomban városokon és falvakban egyaránt. A közelmúltban Németországban egy új egyesület alakult Németország rekatholizálására: az u. n. „Winfried-szövetség“. Ezt a társaságot a római pápa már áldásában részesítette. Az avatatlan embereknek alig van fogalmuk arról, hogy ez a társaság milyen céltudatosan, milyen részletekig kidolgozott programmal tör a saját tervei megvalósítására. De szóljunk néhány szót a Winfried-szövetség határozott céljairól. Ez a társaság azt mondja magáról, hogy ő vissza akarja vásárolni mindazokat a nagy és szép templomokat, amelyek annak idején prot. kézre kerültek. Pénzt gyűjtenek arra, hogy a kölni dóm után legszebb német építményt, az ulmi münstert a protestánsoktól visszavásárolják. Hire járja, hogy a két nagyszerű nürnbergi prot. templom: a Szent Lőrinc és Szent Szibaldusz templom legfeljebb 20 esztendő alatt nem lesz többé prot. kézen. Szó van Wartburg megvásárlásáról is, arról a helyről, ahol a reformáció nagy hőse a Bibliát a német nép nyelvére lefordította. Itt akarják berendezni az egész Németországra kiterjedő kath. propaganda központját. Mindezen tervek mögött tudatos és egységes akarat áll. Bizonyosra vehetjük, hogy erről az oldalról még sokat fogunk hallani a jövendőben. Rómának meg vannak a maga tervei és a pénze is meg van hozzá. Néhány hónappal ezelőtt történt, hogy egy amerikai katholikus társaság, az u. n. „Kolumbuslovagok“ megjelentek Rómában s egy millió dollárt nyújtottak át a pápának az olaszországi prot. ellenes akcióra. Ugyanígy áll a dolog Németországban is. A
