Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-08-23 / 33-34. szám
Harminchatodik évfolyam. 33—34. szám. Pápa, 1925 augusztus 23. DDNANTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ............................... —.................................... FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ................-..................................................— FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. SÍ© a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. a Részlet Dercsikai Huszár Aladár egyházmegyei gondnok elnöki megnyitó beszédéből. ... Az alkalom késztet arra, hogy közöljem önökkel aggodalmaimat, kételyeimet, hogy a talán túlzott sötét gondolatok átszürődjenek az önök és az én lelki világomon és így találjuk meg az útját, hogyan kell istenesen élnünk, s helyesen s Istennek tetszőleg cselekednünk ! Az aggályoknak és kétségeknek, sajnos, bő tere nyílik ma, mert hiszen, ha körülnézünk a nagy világban s a mi szükebb hazánkban, önkéntelenül eszünkbe kell jutni annak, hogy mi épen úgy eltévedtünk az Istentől, mint hajdanában Jeruzsálem lakói és eszünkbe jut Jeruzsálem pusztulása, amint Jeremiás siralmaiban olvashatjuk. (Jer. sir. 1:1, 2. 11. 12.) „Jaj! de árván ül a nagy népü város ! Olyanná lön, mint az özvegy asszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: robotossá lön! Sírván sir éjjelente s könny borítja az orcáját! Senki sincs ki vigasztalná, azok közül, kik szerették, mind megcsalták barátai, ellenségeivé lőnek.“ „Egész népe sóhajtoz, futkoznak a kenyér után, odaadják drágaságaikat az ételért, hogy megéledjenek. Lásd meg Uram és tekintsd meg, mily utálatossá lettem! Mindnyájatokat kérlek, ti járókelők: tekintsétek meg és lássátok meg, ha van-e oly bánat, mint az én bánatom, amely engem ért, amellyel engem sújtott az Úr az ő búsult haragjának napján!“ Majd Jeremiás próféta a vigasztalást keresve azt mondja (Jer. sir. 3: 22. és 25.): „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk, mivel nem fogyatkozik el az ö irgalmassága!“ „Jó az Úr annak, aki várja ötét, a léleknek, amely keresi őtet!“ Az első része Jeremiás siralmainak teljesen ránk illik, mert hiszen ugyebár a mi agyontaposott nemzetünk is nagy volt a nemzetek között, a tartományok között fejedelemasszony és robotossá lön! Nekünk nincs más gondunk, mint sóhajtozni, futni kenyér után és odaadni drágaságainkat a kenyérért, hogy megéljünk. De vájjon ránk illik-e a vigasztalásnak idézett igéje, amely szerint az Úr csak azoknak jó, akik várják őtet, a léleknek, mely keresi őtet! Ha körülnézek a nagy világban, elfacsarodik a szivem, mert azt kell látnom, hogy nem várjuk az Urat, nem keresi lelkünk őt, mert nincs is lelkünk. Lélek-e az, hogy a győzelemben megmámorosodott nagy hatalmak egy ezeréves önálló életet élő országot akarnak eltörölni a föld színéről? Lélek-e az, hogy kicsikart hatalmak megtartása érdekében a győzött országokban a leszerelést viszik keresztül a végletekig, ők pedig fegyverkeznek és csörtetik kardjaikat ? De van-e lélek mi közöttünk ? Lélek-e az, hogy mindenki csak úgy sáfárkodik a saját érdekében, hogy nem törődik azzal, hogy az ő vagyoni erősödése nem okoz-e kárt, veszedelmet szomszédjának, testvérének? Hogy az önzés annyira erőt vett rajtunk, hogy csak azért, hogy néhány kilogrammal több búza kerüljön be magtárunkba, megtagadjuk kötelességünket az egyházzal, az állammal szemben ? Lélek-e az, hogy az anyagiak biztosítása végett az ellenségeink által halálra Ítélt nemzetet, az egyke veszedelmével akarjuk kipusztítani? Közöttünk nincs lélek és ha ezen nem változtatunk, nem kerülhetjük el Jeruzsálem sorsát; pusztaság leszünk, vége lesz a magyar nemzetnek, vége egész Európának. Nekünk, egyháznak a kötelességünk az, hogy a lelket visszaadjuk a mai világnak, hogy ápoljuk, hogy gyarapítsuk a lelket, hogy úgy sáfárkodjunk, hogy példánkon okulva minden ember bele vigye lelkét magánéletébe, belevigye lelkét minden cselekedetébe, minden gondolatába. Ne helyezzük előtérbe a rút önérdeket, de minden önérdekből teljesített cselekedetünk is legyen egyben a közérdek szolgálata. És ha mi ezt megtesszük, akkor, ha érezni fogjuk azt, hogy vágyunk az Úr után, ha lelkünk keresi az Urat, csak akkor lesz irgalmas, csak akkor lesz kegyelmes hozzánk az Úr és akkor teljesülni fog Jókai fantáziája és akkor lesz a mi boldog édes álmunk világa diadalmasan úrrá a siralmas, szomorú, fekete, létező világ felett. Ezzel zárom be felszólalásomat, ezekkel a gondolatokkal nyitom meg a közgyűlést, és a Mindenható Isten kegyelmét kérem reánk, árassza el világosságát felettünk, hogy tényleg a köz érdekét szolgálva tárgyaljuk le fontos ügyeinket és velünk legyen az Úr áldása. Gyorsírással jegyezte B. Major János.
