Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-03-02 / 9. szám
34. oldal. BELMISSZIÓ. 1924. kényszerítés nélkül, bár nem hirtelen, de szép eredmény érhető el. Fő az, hogy az esetleges sikertelenség következtében nem szabad elcsüggedni, a reményt elveszíteni. Fő az, hogy a híveink figyelmét gyakran fel kell hívni kis újságunkra, de anélkül, hogy ők talán erőszakolást lássanak abban. A figyelem ébrentartása érdekében az elmúlt esztendőben a református iratterjesztésről tartottam előadást, amelynek keretében megemlékeztem a „Keresztyén Családiról. Ezen a vallásos előadáson önkéntes adakozást h lettem a „Keresztyén Család“ javára. Továbbá a téli hónapokban csütörtök estéken tartott vallásos estélyeken a címemre érkező ref. lapokból, köztük a „Keresztyén Családiból is felszoktam olvasni a közérdekű híreket, mindig megemlítve, hogy ez és ez a cimü újság ezt és ezt a hirt közli, mely felolvasással kapcsolatosan ajánlottam egynéhányszor megrendelésre a mi néplapunkat. Végezetül pedig úgy is igyekeztem felkelteni az érdeklődést, hogy advent utolsó vasárnapján d. u. a templomban tartott előadás után a „Keresztyén Család“ régibb példányaiból és apróbb traktátusokból osztattam ki a templomból kijövő híreknek, megjegyezvén előre, hogy azt mint ajándékot, minthogy az is volt a szerkesztőség részéről, fogadják szívesen. Ily módokon próbáltam én propagálni ezideig híveim körében a „Keresztyén Család“-ot. S űgy gondolom, ezek a módozatok mindenütt alkalmazhatók. De ha bárhol más egyéb módszer alkalmazása következtében sikerült nagyobb eredményt elérni, igazán hálás volnék én is és hiszem, hogy sok mások is azért, ha arról tudomást szerezhetnénk. Azonban nemcsak ezúton jöhetünk mi a „Keresztyén Család“ segítségére. Tehetünk mi még mást is ennek érdekében. Nem csupán anyagi, hanem szellemi támogatásban is részesíthetjük. Én hiszem, hogy ezirányű támogatásunkat is a legnagyobb örömmel és köszönettel fogadja a kis néplapunk szerkesztősége. Különböző helyei- 51, különböző személyektől beérkező cikkek, témák sokkalta változatosabbá tehetnék e mi kis tartalmas lapunkat. A szerkesztés munkája teher — édes teher, mert a szent ügy érdekében viselik az illetők vállukon: Isten országa érdekében. „Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztusnak törvényét“. Segítenünk kell abban az édes teher hordozásában első sorban nekünk, akik elhivatást nyertünk az Úrtól arra, hogy az ő nagy szántóföldjén a magvetés munkáját végezzük. Ha mást nem is teszünk, legalább egy rövidke hírt ne rösteljünk beküldeni azokról a munkákról, melyek gyülekezetünk kebelében folynak. Tapasztalatból mondhatom, hogy ez rendkívül érdekli híveinket s mintegy lelkesítőig, buzdítólag hat reájuk. Ezáltal is mértékkel meg nem mérhető előrehaladását idézzük elő annak a szent ügynek, amelynek zászlója alá felesküdtünk. Mivel érzem és hiszem, hogy mindenkinek szivében él az a tudat, hogy valamit kell tenni ennek a rideg, lélektelen, Istentől eltántorult világnak a megváltoztatása érdekében, azért bátran merem kijelenteni, hogy nemcsak tehetünk, ha akarunk, hanem tennünk kell, mert ez kötelességünk. Hisz sáfárok vagyunk, akiknek egykor nem e világ, hanem az igaz biró előtt kell számot adni. Az igaz biró, az Isten országa szolgálatában áll a „Keresztyén Család“ is. Tehát fel a munkára a „Keresztyén Család“ érdekében, hogy az minél tökéletesebben végezhesse hivatását nemcsak az emberiség megjobbítására, boldogságára és üdvösségére, hanem különösen Isten nagy nevének dicsősségére. Fülöp László. Vezérfonal néhány zsoltár bibliaköri tanulmányozásához. VIII. zsoltár. Az első zsoltárban úgy éreztük, hogy igen nagy követelményt állít elénk az Isten igéje. Vájjon lehetséges-e, hogy az a kép rajtunk is kiábrázolódjék ? Erre a kérdésre felel ez a zsoltár. Elmondja, hogy az Isten az embert kiválasztotta arra, hogy az ő képét hordozza és uralkodjék az ő kezei munkáin. Gittith = hangszer. A zsoltáríró ámuiva szemléli az ég és föld szépségeit és meglátja azokban az Isten felséges nagyságát. Erről beszél a földön minden s az ég ragyogása ezt sugározza alá. Az Isten gyermekei meglátják a mennyei Atya dicsőségét a természetben is. Nem csodálatos-e, hogy ez a felséges Úr, aki előtt az egek is meghajolnak, akinek angyalseregek állnak rendelkezésére s ezen a földön is ezer hatalmas alkotása van, a gyenge porembert választotta ki magának, hogy azt különöskép n szeresse ? Már a csecsemők és csecsszopók szemében is ott ragyog az Isten atyai szivének sugára: a lélek. Az ő ajkuk gügyögése, erőtlen éneke hatalmasabb himnusz az Úr mellett, mint a szélvihar zúgása és a tenger mormolása. A gyermeki szív tisztasága és őszintesége lefegyverzi a hitetlent. (Váradi A.: Az utolsó sor c. vers.) „Ilyeneké a mennyek országa“. Az Isten országa egészen más, mint a világ. Az egyszerű, fogékony szív közelebb áll hozzá, mint a gőgös tudós (1 Kor. 1:27.), az elbizakodott farizeus, vagy a világ hatalmasai. Ahol ezek vannak, ott még uralkodnánk a bűn, de ahol gyermeki ajkakról zeng az ének: „Hozsánna a Dávid fiának!“ — ott elnémul az ellenség (Mt. 21 :16 ). Az ilyen szivek az Isten hadseregének katonái. Micsoda hát az ember? Feltekintünk a hegyek ormaira, belevész szemünk a tenger végtelenségébe, elkáprázik tekintetünk az egek sugárzása előtt, erdő, mező, pusztaság, mind-mind gyengeségünkről szólnak. Mégis kicsoda az ember? „Kevéssel kisebb az Istennél. Nem remeg-e meg szivünk ezekre a szavakra. Ha nem a zsoltáriró mondaná, káromlásnak vennénk. Az Isten a maga lelkének templomául választotta ki az embert s mikor testet adott neki az idői életre, lelket is lehelt belé az örök életre. Ezt egyetlen más teremtményénél se cselekedte meg. Az ember az Isten természetes gyermeke. Örököse. Krisztus örököstársa. Az Összes polgári jogokkal felruházott tagja az Isten országának. Az ember az egyetlen
