Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-02-03 / 5. szám
Harmincötödik évfolyam. 5. szám. Pápa, 1924 február 3. DDNANTŰLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ...................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ...................................................... ............................................- FŐSZERKESZTŐ: NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. ................................................. FELELŐS SZERKESZTŐ: FONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- 7* FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK. a A protestantizmus Németországban. Ezeknek a soroknak a megírására az indít bennünket, hogy minekutána a jezsuiták „Magyar Kulturá“~ja a történelemnek a kommunistákéhoz hasonló átírásával befejezettnek látja nagy honmentő művét: a magyar nemzet nyomorúságának okát megtalálta a kálvinizmusb.-.n s ezzel rámutatott az orvoslás egyetlen útjára; — most a sárba taszított, rongyokban, véresen fetrengő német nemzetet diagnoszkálja és máris felfedezte, hogy Németországban is a kommunizmus okát „csak a vallásban találhatjuk meg“ és Németországot is csak a katolicizmus mentheti meg. A „Magyar Kultúra“ januári számában König Antal megállapítja, hogy „a weimari alkotmány kimondta a protestáns vallásnak, mint államvallásnak a megszűnését, a császár és a német fejedelmek, a protestantizmus zászlótartói kidőltek; e hatalmi tényezők megszűntével a protestantizmus, amelyben csak a külső hatalom tartotta a lelket, abban a pillanatban, amint először kellett volna saját lábán járnia, megroppant és összeomlott. A németnek mondott vallás nem tudta visszaverni a szociáldemokrácia és a forradalom rohamait, ellenben az ultramontánnak csúfolt katolicizmus ércfalán megtörik minden támadása“. Erre azt kérdi Marx kancellár: „a forradalom idején és utána hol volt tulajdonkép a bajor ököl?“ Erre azt feleljük, hogy hiszen a forradalom vívmányának, a weimári alkotmánynak épen a katolicizmus nem akarja a revízióját, mert ez „az alkotmány összehasonlíthatatlanul több jogot biztosít a katolikusoknak, mint amennyit a császárság idejében élveztek“. Erre azt is kérdezhetnénk, hogy mi van a tiszta katolikus vidékek szeparatizmusával, hogy jöhetett létre a bajor kommunizmus? De nem kérdezzük. Mi tudjuk, hogy e jelenségeknek igazi és végső okát „épen“ nem a vallásban kell keresnünk, mint ahogyan a szászországi helyzet magyarázatát se a vallás adja s a német protestantizmus bajaiért se a vallás felelős. Azt gondoljuk, hogy a franciák német gyűlölete legalább is van olyan erős, mint a jezsuiták elfogultsága a protestantizmussal szemben. Kérdezzük meg hát a franciákat, vájjon örülnek-e azon, hogy a német protestánsok hazafiatlanok és kommunisták. Patry Raoul a Fői eí Vie című erősen németellenes lapban azzal vádolja a német protestantizmust, hogy „az egyház, sajnos, nagyon összenőtt a nacionalizmussal, amire több példát lehet felhozni: mikor az ex-császárné beteg lett, a harangok mindenütt zúgtak, mint valami nemzeti esemény alkalmával; mikor a porosz egyház első alkotmányozó gyűlése összeült, több szónok kötelességének tartotta megadni a tisztességet az ex-államfőnek és felemlíteni azokat a jótéteményeket, amelyekkel elhalmozta az egyházat“. ... „A vallásbarát szociálisták uniója“ — panaszkodik tovább — kifogást emelt az egyháztanács előtt, hogy több lelkész a nyilvános istenitiszteleten imádkozik a császárért s az egyháztanács nem honorálta a kifogást, „kényszerítve volt arra, hogy vessen számot a vallásos gyakorlatokhoz hű lakosság nagy részének reakcionárius hajlamaival“. Ugyanekkor a centrumpártról azt írja, hogy az csak Romát szolgálja. Egy másik cikkben pedig Chabas Marc elmondja, hogy a német protestantizmus a háború alatt és után is mennyire a hazafias érdekeknek állott szolgálatában. Ludendorff is azt üzente a wittembergi jubiláris egyházi gyűlésre, hogy a protestantizmus a német nép fejlődésének egyik alappillére. De ne folytassuk tovább. Kétségtelen, hogy mig a katolicizmust megerősítette a forradalom, a német protestantizmust olyan nehéz helyzet elé állította, amelyből óriási erőfeszítések árán tud csak talpraállani. De ennek ismét nem a vallás az oka. Tudjuk, hogy weimári alkotmány arra kényszerftette a német protestantizmus, hogy újra szervezkedjék, egészen új alapokon rendezze be életét. Ismerjük az új alkotmányozó gyűlés összehívásának nehézségeit is. Tudjuk, hogy mennyi problémát kell megoldani ilyenkor, (jogfolytonosság, illetékesség, az eddigi hatóságok új jogviszonya, stb.) Tudjuk azt is, hogy az egység biztosítása érdekében az ügyet nem lehet egyszerűen szótöbbségre bizni, hanem az egyes irányok megegyezését kell munkálni. Tudjuk azt is, hogy a weimári alkotmány alapján a szociálisíák micsoda propagandát folytattak az egyház ellen és egy év alatt 230 ezeren léptek ki az egyházból; épen Szászországban a szociálista kormány a legélesebb harcot indította meg az egyház ellen, keresztyén ünnepeken még az iskolákat se zárták be úgy, hogy a gyermekeknek kellett „sztrájkba lépni". Emlékszünk a protestánsok
