Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-02-03 / 5. szám
18. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1924. és katolikusok egyesült harcára az iskolák dekrisztianizálása ellen. Kétségkívül a katolicizmus nagy megerősödésével ájlunk szemben, de hogy ez a megerősödés nem jelenti azt, hogy a protestantizmus „megroppant és összeomlott“, mutatja az áttérési statisztika. A protestantizmusra nézve legnehezebb időkben, az egyház alkotmányozó gyűlés előkészítésének viharaiban, 1920-ban 100 ezer protestánsra 22 kitérés esik a katolikus egyház javára, mig 100 ezer katolikusra 57 kitérés esik a protestantizmus javára. Összeomlott-e hát a német protestántizmus. Nehéz időkön megy keresztül. Régi tekintélye, ereje, befolyása meggyengült. Azt kérdezi „az objektiv és pártatlan“ francia megfigyelő: „van-e még neki ideje Összeszedni magát?“ És azt válaszolja rá: igen. Hisz abban, hogy „a keresztyén aktivitás programja kivezeti az egyházat a káoszból“. Mi is hiszünk benne. Fáj a szivünk a beteg Németországért és nem rugdossuk meg a rablóktól kifosztott, útszélre vetett sebesültet. De egy tanulság. A német protestántizmus nagy általánosságban legitimista, a német katolicizmus nagy általánosságban örül a weimari alkotmánynak és nem kíván változást. Vájjon miért védik oly élesen a magyar jezsuiták a legitimizmus elvét? Vagy az elv más itt és más ott? Ez csak úgy véletlenül jutott eszünkbe. Ezzel csak illusztrálni akarjuk azt az „elvet“, amely most meg a német kérdés megoldójául tolja fel magát. v. Az indianapolisi világgyülés. Azok, akiknek számára a keresztyénség nemcsak holmi száraz rituális abrakot, hanem eleven életet és a különböző korszakok különböző formáin végig differenciálódó, örökűj és örökegy, Istentől adott ember-nevelő processzust jelent; tehát azok, kik érdeklődéssel és buzgalommal tanulgatják a mi válságunkkal telite it korunk keresztyén mozgalmait, bizonyára jól ismerik az „Önkéntes Diákmozgalom" nevét. (Student Volunteer Movement for Foreign Missions.) Volt a princetoni egyetemen pár imádkozó és elsősorban az Isten dolgaira figyelő diák, akik 1886- ban egy nagy mozgalmat indítottak meg. Ez a mozgalom, mely imádságból, közös bibliatanulmányozásból indult ki, a célból alakult, hogy az Egyesült- Államok keresztyén diákságának figyelmét ráirányítsák Megváltónk nagy parancsolatára: „Elmenvén, tanítsatok meg minden népeket . . .“ Azok a diákfiuk másról gondolkoztak, mint némely, nagyon is „keresztyén“ nemzetek diáksága. S mi iett az eredmény ? ... Az első naptól máig több mint tízezer missziói munkás indult el Amerikából, hogy a nem keresztyén népekhez elvigyék az Élet Üzenetét. A Volunteer Movement új levegőt teremtett a keresztyén főiskolákon, új munkatereket nyitott meg, új amerikai keresztyén vezetőosztályt nevelt és már neveli az új Indiát, az új Kínát, új Japánt... az új világot... Sokat hallunk mostanában a nyugati civilizáció csődjéről. ítéletet mondani még mindenesetre korai lenne. Egy azonban bizonyos: azért a civilizációért, mely 1900 éves keresztyén egyházi „élet“ után csak az 1914-ben megindult retíeneiességet, annak minden és mindegyre növekvő szennyét, nyomorát tudta produkálni . . . azért bizony nem is lenne nagy kár, ha összeomlik. És a másik oldalon ott állnak az újak, a lelkesek és bízók: a megújhodott XX, századbeli keresztyénség katonái. Friss evangélium kell a világnak, meg nem hamisított Megváltót kell adni az embernek és férfias, tiszta ideált a társadalomnak. Ezt munkálja a misszicnáló, a m.egifjodott keresztyénség. A mozgalom alapítói 1886-ban ezt a jelszót adták ki: »a világ evangelizációja ez emberöltő alatt“. Bátor jelszó volt. Még nem teljesült. De úgy dolgoznak érte, mint ami akár holnap teljesülhet. Hittel. És a hit erőt ad. „Minden lehetséges a hívőnek.“ Ez a nagyszerű mozgalom tartotta 9-ik nemzetközi kongresszusát 1923 dec. 28—1924 jan. 1-ig Indianapolisban, Indiana állam fővárosában. A város egyike az Egyesült-Államok számos szép nagyvárosának, azok közül is a szebbek közül való. Lakosainak száma 1921-ben 350 ezer volt. A gyűlések helye egy, 10000 embernyi kapacitású nagy auditórium (Cadle tabernacle) volt, azonkívül a YMCA- és YWCA-épüleíek és a különböző templomok, hol a diskussziós csoportok tárgyaltak a megállapított közös tárgyakról. Regisztrált delegátus 6 és félezer volt; Amerika és Kanada főiskoláin tanuló ifjú emberek és nők, a világ minden emberfajtájából. Kivülök sok professzor és a különböző keresztyén organizációk vezetőemberei voltak jelen, úgy hogy a „Tabernacle“ csaknem mindig tömve volt. A gyűlések reggel 9—-12-ig, d. u. V23—V25-ig és este 8—10-ig tartottak. A tagok a város egyes családjainál voltak elhelyezve. A szónokok nagyobb része ázsiai volt, kínai, indus, japán stb., a nyelv természetesen angol. Európából egy szónok volt: dr. Adolph Keller, Zürichből. Az ázsiai szónokok előadásaiból egy alaptónus csendült ki: vilagkeresztyériség kell, a krisztusi erők testvéri internacionáíéja mentheti meg csupán az ittasan Önsirja felé tántorgó európai civilizációt. Óh, ha a mi európai országaink némelyikének vezető diplomatái csak egy leckét vennének — és bevennének — tőlük . . . azaz Krisztustól, kit ők hirdetnek! . . . Amerikának egyházi köreit mostanában nagyon izgatja az u. n. fundamentálisták és liberálisok közti harc. Sokan attól féltek, hogy ez ki fog pattanni a kongresszus során is. De nem így történt, hanem ehelyett egy magasabb belátástól vezetve, az egész gyűlés a gazdasági, faji és morális fertőbe került világ megmentésének problémáit vette fel tárgyalásra. Bátor szavak hangzottak el s tízezer ember tett bizonyságot
