Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-06-08 / 22-23. szám
1924. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 67. oldal. közben. Tagja lett az Egyetemes Konventnek, a Zsinatnak s azok különböző bizottságainak, mely tisztei mindenikében kitűnt munkássága, ügyszeretete s az egyházi ügyekben való jártassága és szakavatottsága által... * Temetése május 17-én délután 4 órakor ment véghez, az őt méltán megillető részvét impozáns megnyilatkozása mellett. Ezrekre menő tömeg vette körül koporsóját, mely mellett Peti Lőrinc, legidősb tanácsbiró (most h. esperes) hirdette a tőle megszokott ékesszólással Nehémiás XIII. r. 14. v. alapján a vigasztalás igéit. Ugyancsak itt emlékezett meg Huszár Aladár kúriai biró, egyházni. gondnok a hűséges jó barátról és elnöktársról az igazi részvét és szeretet szivből fakadó és szivekbe markoló szavaival, melyeknek kapcsán a már fentebb említett hív jellemképét rajzolta meg a nagy halottnak. A csurgói főgimnázium (honnét a tanári kar Bodola L. igazgatóval élén, ki az elhunytnak hűséges jó barátja volt, úgyszólván teljes számban megjelent) cserkész-énekkarának könnyfakasztó gyászéneke után megindult a menet a helybeli s nagykorpádi dalárda gyászénekeinek zengedezése közben a temetőbe, hol Varga Dezső darányi lelkész s t. biró mondott megkapó szépségű siri beszédet, majd Mozsonyi S. ig.tanácselnök a főgimnázium s tanuló ifjúság, Gál István rinyaszentkirályi preor. tanító pedig a tanítói kar nevében vettek búcsút megindult szavakban a felejthetetlen kedves halottól. * .. . Gyászoló család, lábodi ref. egyház, belsősomogyi ref. egyházmegye, Magyar Ref. Sión vedd ajkaidra, mert méltán ajkadra veheted a Siralmak könyve írójának panaszos szózatát: „Jaj most minékünk 1 Lehullott a fejünk koronája!“ De töröld le könnyeidet, vigasztalódjál. Ma Áldozócsütörtök van: ... a lélek él . .. találkozunk! —a—r. A Belsősomogyi Ref. Egyesület nagyatádi ünnepélye. A Belsősomogyi Ref. Egyesület múlt hó 18-án délután Nagyatádon rendkívül nagyszámú, túlzsúfolt közönség részvétele mellett fényes ünnepséget tartott, amelyen ott láttuk felekezeti különbség nélkül e járási székvároska előkelőségét, reprezentánsait, intelligenciáját s érdeklődő közönségét. A jelenvolt atádi vezetőegyének közül a következők neveit sikerült feljegyeznem : Bárány Sándor főszolgabíró, dr. Kiszely László táblabiró, dr. Szetsey István ügyvéd, az ünnepély körüli teendőkben fáradhatatlan ref. gondnok, Lelbach Keresztély nagybirtokos, a nagyatádi fiókegyházat megteremtő veterán tanító: Szalóky Dániel, Harsányi Antal főjegyző, páter Börzsey Tivadar rendházfőnök, dr. Reschowszky Sándor rabbi. Az Egyesület részéről — az alább szereplő illusztris nevek viselőin kívül — megjelent előkelőségek: Huszár Aladár kúriai biró, egyházm. gondnok, dr. Matolcsy Sándor bankigazgató, volt egyházm. ügyész, Izsák Lajos főszámvevő, Peti Lőrinc ref. esperes-h., az Egyesület egyházi elnöke és még sokan az Egyesület oszlopos lelkészei és tanítói közül. Külön ki kel! emelnünk Somogyvármegye minden szépért, jóért, nemesért lelkesülni tudó alispánját : Tallián Andort, aki, r. kath. létére az Egyesület ünnepélyén most is megjelent. Képviselve volt még Somogyszob, Ötvöskónyi s általában a környék ref. polgársága is. Az ünnepélyt megelőzőleg az állami elemi iskolában délután 3 órai kezdettel istentisztelet volt, amely a gyülekezeti ének után Németh Károly somogyszobi lelkész magasan szárnyaló imájával kezdődött. Ezt követte Izsák Aladár somogyjádi lelkész, egyházm. tanácsbiró mindvégig művészi szépségű, mesterien előadott ünnepi egyházi beszéde a Jelenések III. 7—13. alapján. Remek színekkel festi meg Pathmos szigetét s rajta a Mesterét szivében hordó János apostolt és a Jelenések könyvének 7 gyülekezetét, amely gyülekezetek között a legkisebb, legigénytelenebb keresztyén gyülekezet Fiiadéiba, beékelve a zsidóság és pogányság közé. A természet is mostoha hozzá. Földje vulkánikus talaj. A hűség nehéz próbájára van téve Törékeny kis királyleány; egy reménye, egy vigasza van csak: hite ablakán mindig láthatja égi Jegyesét ... Te vagy ez a királyleány, ez az erőtelen kicsiny, igénytelen gyülekezet, Belsősomogy Filadelfiája: nagyatádi ref. egyház. Drága kis gyülekezetem, szállj velem Pathmos fényárba vont szigetére s halld az Úr szavát, neked is szól: „Tudom a te dolgaidat, hogy kevés erőd van . . . Mivel megtartottad az én beszédemet, én is megtartalak téged ... Tartsd meg ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat.. .* Vájjon meghallod-e, vájjon megtartod-e ! ? Óh milyen győzedelmes lennél általa! A válasz egy örökkévalóságra szól. — Az Ígéret nem maradt puszta Ígéret: a Jelenések könyvének többi gyülekezete elpusztult, de Fiiadéiba nem. Ma öt keresztyén templomban dicsőítik az Urat. De ez csak földi jutalom, a másik az örök életé! így koronázza övéit az Úr 1 Nap aranyával bevont betűkkel ragyog Fiiadéiba neve s koronája nem esik le soha. Fel a fejekkel, fel a szivekkel! Krisztus él, jutalmazza a hűséget. Nem ragad-e meg a remény, nagyatádi gyülekezet, hogy ha nem is öt, de egyetlen templomodban majd felragyog az Úr dicsősége. Jelened hűséges küzdelme: jövendőd reménye . . . „Oszloppá teszlek az én istenem templomában és felirom reád az én Istenemnek nevét és az én Istenem városának nevét.“ Ne latolgasd erődet, ne rázd kétkedőén a fejedet 1 Akarj nagyot, akarj sokat, akarj mindent, mert hozzád, éppen hozzád szól az Úr biztatása! A tulajdonképeni ünnepély fél 5-kor kezdődött a Korona-szálló nagytermében. Első pontként a nagy