Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1923-12-16 / 50. szám

Melléklet a Dunántúli Protestáns Lap 1923- évi 50. számához. (I. évf., 16. sz.)

BELMISSZIÓ

Rovatvezető: Dr. Vass Vince, akihez e rovatot érdeklő minden közlemény küldendő.

Ha fogyatékosság van a mi tanításunkban, vagy magatartásunkban, ha nem vagyunk őszinték, komolyak, lelkiismeretesek és áldozatra készek, akkor sohase leszünk eszközei annak az erkölcsi csodának, amit megtérésnek nevezünk. Bridges.

Az iratterjesztésről.

Ma már elkoptatott szólam volna a sajtó hatalmáról beszélni. Igazság ez, nyilvánvaló és szomorú igazság. Egész bizonyos, hogy népünk erkölcsi lesüllyedésének egyik — és nem épen az utolsó — oka abban keresendő, amit olvas. Az is bizonyos, hogy a szekták terjeszkedésének útját ügyesen kiépített gazdag iratterjesztésük egyengeti. Ne feledjük azt se, hogy a római egyház is ma épúgy terjeszti szépen kiállított nagymennyiségű traktátusait, mint annakidején a reformáció tette a maga irataival. A római egyháznak legerősebb fegyvere ma a sajtó. S ha mindezt elgondoljuk, nem szorul-e össze a mi szivünk, nem zúdul-e fel lelkiismeretünk, nekünk, akik azoknak vagyunk az örököseik, akik nemcsak a szentirást vitték el a néphez, de hogy ezt megtehessék, még Írni és olvasni is megtanították a magyar népet ? Tudjuk-e, hogy a reformáció az irodalommal és a bibliaterjesztéssel győzött ? Nálunk a bibliafordítás és kiadás terén a XVI. század többet produkált, mint az utána következő három együttvéve. Főuraink vetélkedtek a biblia nyomtatása és terjesztése terén, hogy mindenki anyanyelvén olvassa az igazságot. A következő századok pedig számos népies magyarázatot, áhítatossági iratokat termeltek. Hitvallásokat is terjesztettek egyenesen a laikusok fegyvere gyanánt.

Azon a téren ma már nem érhet vád bennünket, hogy a hit- és erkölcsi életet építő irataink nincsenek. Még sok a hiány, de azt se becsüljük meg, ami van. Népünket kitesszük a napi sajtó, a ponyvairodalom és a pesti immoralitást lehelő regények martalékának, vallásos szükségleteinek ez úton való kielégítését átengedjük a szektáknak. Nagy naivitás kell ahhoz a felfogáshoz, hogy a prédikáció ellensúlyozni tudja mindezt. Az irodalmat csak irodalom győzheti le. Mulhatatlanúl hozzá kell tehát látnunk az íratterjesztés munkájához. Ezt követeli tőlünk tradiciónk. Ezt diktálja nekünk a jelen. A beknisszió egyik munkaágával a vallásos estékkel, már mindenki megbékélt, pedig ez valóban újítás. Az iratterjesztés nem újítás, csak a munka újra felvétele. Legyen ez a második munkaeszköz, amelyet mindenki bevesz. Mert ne feledjük, hogy az erkölcsi züllésben legalább is oly mértékben bűnös az a sajtó és irodalom, amely van, mint az az indolencia, amelynél fogva a meglévő vallásos és építő irodalom nem áll a nép rendelkezésére.

Hogyan végezzük az iratterjesztést ? Egyházkerületünk iratterjesztése lapunk kiadóhivatalában, Istennek hála, ma már gazdag raktárral rendelkezik. Szervezője és vezetője, Tóth Lajos theol. tanár, mindenkinek a legnagyobb készséggel rendelkezésére áll. íme az alkalom arra, hogy minden gyülekezetünkben legyen egy bizományi alapon fennálló iratterjesztés, ami az árak ingadozása miatt ma még egy kis kellemetlenséget okoz (annyit, hogy a szorzószám esetleges változása alkalmával azonnal le kell számolni, illetve a meglevő készletet az új árakon kell tovább kezelni), azonban a korona remélt stabilizálódása következtében ez a kis nehézség is el fog oszlani. A terjesztésre nézve nem sokat remélhetünk attól, hogy a lelkész a szószékről kihirdeti, hogy nála bibliák, énekes könyvek, iratok kaphatók. Sokan restellenek bemenni ezért a lelkészlakra. Ezért jó, ha más valaki akad az iratok kezelésére. De ha nem akadna is, van egy kiváló alkalom : a vallásos esték. Ezeknek végeztével kiállítjuk a raktárt, az emberek megtekintik és kedvet kapnak, egyik a másiktól, a vásárlásra. Ha ez estén valamelyik ilyen füzetet felolvastunk, ne mulasszuk el kijelenteni, hogy az kapható az iratterjesztésben. Nagyon jó lenne, ha a házankint való terjesztésre is akadna valaki, egy fiatal ember, vagy leány. Sokkal szívesebben vásárolnak az emberek, ha helyükbe viszik. Szükséges naplót is vezetnünk az iratokról. Ebből tudjuk, hogy mit olvasnak híveink s azt is, hogy mikor és miről kell elszámolnunk (ami nem kis fontosságú), ismerjük magunk is a terjesztésre szánt iratokat, mert különben nem ajánlhatjuk őket hathatósan. A látogatásokkor érdeklődjünk, hogy mit olvasnak s ügyeljünk arra, hogy minden háznál legyen biblia. Azután igyekezzünk gondoskodni olyan kisebb iratokról, amiket ingyen adhatunk azoknak, akik nem képesek érte fizetni (de csak azoknak, mert különben mindenki ingyen várja s nem becsüli meg). E célra a szükséges összeget, ha leleményesek vagyunk, tudjuk biztosítani. (Isten dicsőségére tett adományok, költségvetés, külön e célra rendezett estély, gyűjtés, stb.) Általában minden attól függ, hogy mi akarunk-e ezen a téren is őseink nyomába lépni.

Ellenvetések a bibliakörökkel szemben.

A harmadik, nem kevésbé súlyos ellenvetés az, hogy az ilyen körökben a szektáskodás veszedelme rejlik. Azt mondják sokan: jó, jó, mi csinálnánk ilyen összejöveteleket, de nem akarunk szektákat nevelni, inkább maradjon minden úgy, ahogy van. Tényekre is hivatkoznak. Nem látjuk-e gyakran, hogy az ilyen konventikulumok tagjaiban lábrakap a szűkkeblű el-