Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-10-21 / 42. szám
30. oldal. BELMISSZIÓ. 1923. tői kezdve katekizáló istenitiszteletekké alakítottak át. Zürichben a naponkénti bibliamagyarázatokat 1785-ig tartották. A század azonban nem a vallási elmélyítés százada volt. A irásmagyarázat száraz okoskodásból állott s csak annyiban különbözött a vasárnapi prédikációtól, hogy rosszabbul készültek rá a lelkészek. Nem csoda tehát, ha elmaradtak. Az se csoda, hogy akik itt-ott megtapasztalták a konventikulumok melegebb légkörét, elidegenedtek a száraz prédikációktól, így azután annyira kimentek a divatból a gyülekezeti bibliakörök, hogy mikor újra jelentkezett a törekvés visszaállításukra (Labadie, Spener), akkor már úgy tekintettek rájuk, mint újításokra és az „újítás“ tényleg magán is hordta az újításokkal járó veszedelmeket. A 17. század folyamán a hétköznapi, sőt a vasárnap délutáni predikálást nálunk is kezdték elhanyagolni; néha még az ünnepek másodnapján se tartottak beszédeket. Kezdett divatba jönni vasárnap délelőttönkint is a tanítók és diákok predikálása. Elmarad a felnőttek, sőt a gyermekek katechizálása is. Semmise mutatja jobban, hogy egyházunk egyes területein mennyire kimentek ezek a gyakorlatból, mint az, hogy mikor a hollandiai egyetemekről hazajött ifjak idehaza a puritánizmus eszméit kezdték hirdetni és a kint látottakból egyet-mást igyekeztek megvalósítani, heves harc indult meg ellenük. Rettentő újítás volt az, hogy Tolnai Dali János a sárospataki iskola ifjúságával, mint professzor, a saját lakásán bibliórákat tartott. Tolnai ellen, majd mint lelkész ellen, az egyik vádpont az volt, hogy „azt kívánja, hogy az város és falu népét egyben gyüjtvén minden héten de articulis fidei megexaminálják, az mint már Tállyán meg is cselekszik“. A puritánusoknak a házi istenitiszteletek és bibliaórák behozatalára irányuló fáradozásait is borzalmas eretnekségnek minősítették: „Némelyik követője (Tolnainak) házanként tanítván a népet, szokatlan módon egyházat gyűjt az egyház fölé, ahol zsoltárokat énekelnek és bibliai részeket olvasnak kegyességük fitogtatásával; sokszor alkalmatlanságot is szereznek az ilyen látogatásokkal, mivel még a családfők beléegyezése és akarata ellenére is, néha kora hajnalban, néha késő este illetlenül rájuk tukmálják magokat“. Azonkívül magánházaknál magánleányiskolákat szerveztek, nem elégedve meg a templomban való nyilvános katekizációkkal, melyek divatban voltak a reformáció kora óta s a lelkészt állás leaíacsonyításával házankint lányok tanítójának tették meg magokat. Erre Tolnai azzal felelt, hogy „a vádban foglalt cselekmények inkább kegyes és dicsérni való dolgok, mint ócsárlásra méltók, hiszen azt rendelte az apostol is, hogy mind alkalmas, mind alkalmatlan időben prédikálni kell az igét. Ö különben nem is tud az egészről. A leányiskolák pedig vajha felállíttatnának nálunk is, miként idegen nemzeteknél! — ez éppen dicséretes volna“. Különben az a zsinat, amely Tolnait elitélte (Szatmárnémeti, 1646.), a hétköznapi bibliaolvasás mellett se tudott állástfoglalni, hanem „a bibliai fejezetek naponkénti olvasásának elfogadását, melyet mi az erdélyi egyházakban már néhány évvel ezelőtt igen szencsésen kezdettünk és folytattunk a reggeli és esteli nyilvános könyörgések után, magyarországi atyánkfiái legközelebb tartandó közzsinatunk határozatára halasztották“. De kimondotta a zsinat, hogy „a puritánus név, mint botrányos, gyalázatos és rágalmakba keveredett, mielőttünk egészen gyűlöletes, ennélfogva senki se bitorolja közülünk vakmerőén“. Azonban nem lehetett kitérni az igazságok elől. A zsinat határozata folytán a Géléi Katona által készített kánonokba egyetmást mégis sikerült beíevinni: „Az úgynevezett úrnapi evangéliumokon kívül, melyek néha magokban is nagy haszonnal s a nép épülésére magyarázhatók, tartoznak a lelkészek nemcsak ünnepeken, hanem vasárnapokon is vagy az ószövetségi próféciából, vagy az újszövetség evangéliumi történeteiből és apostoli leveleiből idő- és alkalomszerű szöveget választani és megmagyarázni, hogy mind magok, mind hallgatóik a különféle theológiai anyagok kuíatásából naponként mindinkább előhaladjanak a mennyei tudomány ismeretében.“ (XLI.) „Az is igen kegyesen van elrendelve, hogy a lelkészek minden egyes nyilvános könyörgés után egy-egy bibliai részt a nép előtt a szószékről felolvassanak, még pedig a reggeli könyörgés után az ó-, az esteli után az új-szövetségből, a szent könyvek sorozata szerint, melyek midőn végig olvastatnak, újból elül kezdendők és így az a kegyes olvasás szakadatlan renddel folytatandó az egyházakban.“ (XLVIII.) (A kátét) „nemcsak az iskolában a fiúgyermekeknek, hanem a templomban is a leányoknak és ifjú nőknek szorgalmas igyekezettel magyarázni kell; ezért összesen és egyenként. . . szorosan meghagyatik az egyházak lelkészeinek, hogy hetenkint legalább egyszer nyilvánosan a templomban kátéra tanítsák a lányokat. Azonban szükséges, hogy egyugyanazon Kátét tanítsák.“ (L.) A puritánusok harcoltak a perikopa rendszer ellen is. 1654-ben hivatalos jellegű összeírása készült el hirdetett elveiknek és követett eljárásaiknak, amelyek között vád gyanánt szerepel az is, hogy a vasárnapokra rendelt evangéliumokat nem prédikálják, hanem „az minemű textust akarnak, olyat vesznek föl“. Apáczai Cseri János Magyar Encyklopédia c. munkájában a lelkészi tiszt körébe sorozza, „hogy házanként is szorgalmasan tanítsanak, megtudakozván menynyire épültének legyen az üdvösségnek utában az ő híveik, hogy a közönséges helyen való tanításokat annyival is jobban szabhassák hallgatójokra“. Medgyesi Pál 1649-ben Írott Dialógusában nagy presbiíeriális szervezeti reformok mellett kívánja a bibliamagyarázatok tartását, „a háznépbeli tanítások és tanulások“ rendszeresítését, „a catechesisnek rendi szerint való tanításokat“ vasárnap délesténkint és hétköznap is,
