Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-10-14 / 41. szám
1923. BELMISSZIÓ. 27. oldal. hogy az megfeleljen érdekeiknek és tapasztalataiknak; az énekek, imák és szentirási helyek kifejezzék gondolataikat és érzelmeiket. Az olyan istenitisztelet, melyben nincs tevőleges részük, nem fejleszti vallásos jellemüket. Az istenitisztelet rendezésében azért figyelembe kell venni a növendékek szükségletét, a tanult leckéiket, az évszakokat. Társalgás. Ezt úgy keli irányítani, hogy a gyermekek szeretettel gondoljanak másokra. Előmozdítja azt az új növendékek és látogatók szives látása és a távollevőkért való imádkozás, megemlékezés a társak születés- vagy nevenapjáról. A bezáró rész legyen rövid és Ünnepélyes. Kifejezés. „Benyomás kifejezésre juttatás nélkül elveszett lecke.“ Ezért a kis iskolás gyermekeknek alkalmat kell adni szeretetük, tiszteletük és bizalmuk kifejezésére. A jól tervezett gyermek-istenitiszteleten alkalmat kell adni, hogy a megtanult igazságot kifejezhessék a történet elmondása, valamint versek elmondása által. Meg kell engedni nekik, hogy adakozzanak és szolgálatot tegyenek, engedelmeskedvén azon természetes vágyuknak, hogy mások szükségletéről gondoskodjanak. Különösen ki kell emelnünk a kézimunka értékét. Mert ez alkalmat ad a megtanult igazság kifejezésére; mélyíti a történet által nyert benyomást; alkalmat ad a tanítónak a helytelen benyomás kiigazítására. A felhasználandó anyag tiszta papiros, ceruza, képek, olló. A kézimunka természetesen a tanítás után következik; elvégezhetik otthon, vagy az iskolában, a szülők, vagy a tanítók felügyelete alatt. A képek kivágása és színezése mellett Írásbeli munkát is végezhetnek a gyermekek. Talán néhány szentirási helyet vagy énekverset Írhatnak a kép alá, vagy az énekhez vagy a bibliai vershez kereshetnek megfelelő képet. A kézimunka kiállítása buzdítólag hat a gyermekekre. c) A nagyobb iskolások programmja. A kisebb iskolások munkarendje szerint foglalkozhatnak a nagyobb iskolás fiúk és leányok is. Ha gondosan van előkészítve, nem is lehet felbecsülni annak jellem alakító értékét. A jól összeállított munkarend felkölti és fejleszti a gyermekek szeretetét, háláját, tiszteletét és jóakaratát. És alkalmat nyújt nekik, hogy ezen érzelmeiket énekben, imában, szentirási helyek olvasásában, adakozásban, vidám engedelmességben és jó szolgálatokban kimutathassák. De egyszersmind buzdítja őket a naponkénti biblia olvasásra, imádkozásra, a rendszeres adakozásra, a templombajárásra és fejleszti az Isten és az Ő háza, napja és könyve iránt való szeretetre. Miután a munkaprogrammnak jeílemalakítónak kell lenni, azért bizonyos elemeknek nem szabad abból hiányozniok. Mint az istenitisztelet, társalgás, tanítás és szolgálattétel — ezeket az elemeket oly módon kell összekötni, hogy az egész összejövetel a buzgóságot és örömöt terjessze. De nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a gondosan összeállított Programm eltéveszti hatását a gyermekekre, ha a tanítók nem vesznek részt a komoly szellemben az énekben, imában, tanításban annak jeléül, hogy az Urat szeretik. A munkarendet a vasárnapi iskola vezetője állítja össze. Az egyes részek terjedelme az egész összejövetelre fordítandó időtől függ. Minden egyes részre aránylagosan kimért idő fordítandó. A következő munkarend ajánlható: 1. Halk zene figyelmeztetésül a megkezdésre. 2. Istenitisztelet (10 perc): a vezető előfohásza, dicséret (ének), bibliaolvasás, ima, ének. 3. Társalgás (5 perc): új növendékek és látogatók üdvözlése, ima a hiányzókért, születés vagy vasárnapi üdvözlés. 4. Szentirási helyek tanulása (5 perc). 5. Foglalkozás: a jelenlevők számbavétele, az adakozás előkészítése, a templomba járás ellenőrzése. 6. Adományok átvétele (5 perc): az adományokat egyenként átadják, szentirási helyek ismétlése, ima és ének. 7. Alkalmi ünnepélyek (5 perc): Ez lehet a hittérítés, mértékletesség vagy hazafias jellegű, vagy karácsony, husvét stb. 8. Tanítás (30 perc). 9. Bezáró (5 perc): ének, ima. 10. Elbocsátás: halk zene, papírok és könyvek kiosztása, hirdetések. A tanítók ügyeljenek a jelzésekre, hogy minden összevágólag menjen. ( A zene igen fontos tényező a gyermekek vallásos nevelésében. Különös gond fordítandó az énekek megválasztására, mert azoknak olyanoknak kell lenniök, hogy a gyermekek vallásos érzelmét kifejezzék és lelki kincseiket maradandóan gazdagítsák. Olyan énekek, dicséretek és imák választandók, melyek a gyermekek gondolatait Isten szeretetére és gondviselésére irányítsák. Az imákra különös gondot kell fordítani, mert a gyermekek megtanulták már az uriimát és hallottak sok imát, de még imádkozni nem tanultak meg. Az imának minden héten más legyen a tárgya. Ez a gyermekek érdeklődését fölkelti. Az ima tárgya lehet a hittérítés, a mértékletességi ügy, a helyi gyülekezet, a gyermekek családja, iskolájuk, a gyermekek maguk. Mielőtt a vezető imádkozna, kijelenti a tárgyat és megmagyarázza miért kell érette imádkozni a mennyei Atyához és felhívja a gyermekeket, hogy mondják vele magukban, majd ismét elmondja és utánna a gyermekek szóról-szóra. így megtanulják, hogyan kell imádkozni. A munkaprogramm egyes részeit a csoportok külön és más részeit pedig együttesen végezhetik. A legjobb programmon is jó dolog néha változtatni, mert ez az érdeklődést fölkelti. Az érzelmek kifejezésre juttatására ezen a fokon is alkalmat kell adni. Az énekeket, imákat, szentirási helyeket úgy kell megválogatni, hogy azok a gyermekek Isten iránt való háláját, tiszteletét, szeretetét kifejezzék. Mindezen munkáknak az a célja, hogy a gyermekek, amidőn azt a kort elérik, önként fogadják el az Ur Krisztust Megváltójuknak és készek legyenek nyilvánosan vallást tenni hitükről. Múltúnkból. A tétlenül élő egyházi szolgákról. „A tétlen és hanyag lelkipásztorokat, akik csak vasárnapokon vesznek könyvet a kezükbe, egyébb napokon pedig mással és kószálással töltik az időt és csalárdsággal forgolódnak az Úrnak munkájában, egy, vagy két megintés után, ha meg nem javulnak, hivatalukból le kell tenni. Rendeljük pedig, hogy vasárnapokon mindig két egyházi beszédet tartsanak, a többi napokon pedig hetenként szintén kettőt, vagy a kátét adják elő a délutáni egyházi beszéd helyett, hogy mind maguk előhaladjanak a tudományban, mind a nép hozzászokjék a szent beszédekhez“. Az 1612. évi köveskuti zsinat kánonai XXIV. cikk.
