Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-10-14 / 41. szám
26. oldal. BELMISSZIÓ. 1923. tak tehát a híveknek arra, hogy a vasárnapi istenitiszteleten kivtil szabályszerűen és folytatólagosan foglalkozzanak a Szentirással. De a bibliai körök igazi gyökere a svájci reformáció. itt még erőteljesebben mutatkozott a Szentirás érvényesítésére való törekvés. A perikopa rendszer megkötöttségétől mentesen Zwingli 1518-tól kezdve folytatólagos bibliamagyarázatokat tartott az egyes újszövetségi könyvekről. Ő teremtette meg azt a bibliatanulmányozó kört, amelyet a református területen prófécia néven kialakult hasonló körök a maguk ősének tekintenek. Ez a kör abból a szükségből állott elő, hogy az irás ismeretével rendelkező s azt magyarázni tudó prédikátorokat képezzenek. Ez tehát egyúttal a prot. lelkészképzés gyökere is. 1525-től kezdve Zwingli vezetése alatt vasárnap és péntek kivételével minden nap reggel 8 órakor összejöttek a templom szentélyébe a lelkészek, káplánok, énekvezérek és tanulók és egy rövid bevezető ima után folytatólagosan egy egész vagy egy fél fejezetet olvastak el az ótestamentomból az egyik professzor héberül, a mááik a Vulgátából latinul, a harmadik (Zwingli) a LXX-ból görögül. A két professzor exegetikai fejtegetéseket fűzött a szöveghez, Zwingli pedig dogmatikailag és a gyakorlati élet szempontjából világította meg a felolvasott részt. Közvetlenül ez összejövetel után, 9 órakor, az egyik résztvevő lelkész a hivek előtt a templomban építő beszédben foglalta össze a tanultakat és imával zárta be magyarázatát. Ezekből az összejövetelekből születtek meg Zwingli kommentárjai a Pentateuch, Ézsaiás és Jerémiás könyveiről. Ugyancsak Zürichben 1524-től kezdve Myconius is tartott nagyon látogatott bibliaórákat, amelyeken az újtestamentomi könyveket tárgyalta. Ezek később átalakultak. A Zwingli által alapított körben a két professzor hetenkint felváltva egy új- és egy ótestamentomi könyvet magyarázott, a Mylonius által délutánonként tartott bibliaórákat pedig kivitték a templomból a lectoriumba és a tanulóknak tartott magyarázatokká alakították át. Kálvinról tudjuk, hogy Strasszburgban hetenkint négy prédikációt tartott, a diakónusokkal pedig minden csütörtök este bibliaórára jött össze, hogy őket a szegénygondozás nagy munkájához szükséges lelki életben elmélyítse. Genfben már naponkint tartott prédikációt. Vasárnap, hétköznap, tekintet nélkül az egyházi évre, folytatólagosan tárgyalt egyes könyveket. Az 1541-iki Ordonnances a vasárnap délelőtti és délutáni istenitiszteleteken kívül elrendeli a gyermekek katekizálását, továbbá hétfőn, szerdán és pénteken prédikáció tartását. A 13. pont pedig kimondja, „hogy az összes lelkészek a tanbeli tisztaság és egység megőrzése szempontjából a hétnek egy bizonyos napján gyülekezzenek ‘‘össze a Szentirás közös tanulmányozására és elfogadható ok pélkül ne maradjon el senki. Ha valaki elhanyagolja az összejöveteleket, intsék meg.“ Sajátságos szokás volt az, amit Genfben kongregációnak neveztek. Ez abból állott, hogy hetenkint pénteken d. e. 9 órakor az auditóriumban egy lelkész vezetése mellett a biblia egyes könyveit tanulmányozzák. A vezető lelkész magyarázata után a többi lelkész, sőt a jelenlevő hivek is elmondták gondolataikat, amiket a szöveg és a tárgy ébresztett bennük és nagyon sokszor heves vita alakult ki. Ez a szokás átment más helyekre is, így pl. találkozhatunk vele úgy a gyakorlatban, mint a kánonokban és ágendákban Baselben, Pfalzban és Essenben. Lasky János átvitte a londoni holland ref. gyülekezetbe, ahol prófécia név alatt lett ismeretes s amelyen minden résztvevő elmondhatta a maga kételyeit és gondolatait és tanult a lelkésztől vagy a vénektől. Átjutott azután a németalföldi gyülekezetekbe is, ahol abból állott, hogy ha valami homályosat találtak az előző hét prédikációiban, vagy valami kétely merült fel valakinek a lelkében, azt az írás világa mellett megtárgyalták. Minden csütörtökön a prédikáció után összegyűltek a lelkész, a presbiterek és azok, akik kérdéseket akartak feltenni és ezekre a kérdésekre a lelkész az írásból megadta a feleletet. De szokásban volt az is, hogy az írásból egy könyvet a lelkész, a vének és a diakónusok és más értelmesebb emberek együtt megbeszéltek, egymás után hozzászólva a felolvasott részhez. A weseli zsinat 1568-ban ezt a gyakorlatot szankcionálta, mig a vitát és a lelkész „vallatását“ eltörölte. Vasárnapi iskola. b) A kisebb iskolások munkarendje. Mig a kezdők a föntebbi munkarend szerint foglalkoznak, a kisebb iskolások viszont a következő programmot követhetik: 1. A legutóbbi leckét ismétlik (10 perc): kézimunka, vagy dramatizálás, vagy képek kiválogatása, vagy a történet elmondása, vagy versek elmondása által. 2. Istenitisztelet (10 perc): szentirási helyek, ének (nagyon csendes), ima, adakozás. 3. Társalgás (5 perc): új növendékek és látogatók üdvözlése, ima a távollevőkért, születés- vagy névnapi üdvözlés. 4. Különös célú ünnepélyek: missiói, mértékletességi, hazafias. 5. Tanítás (20 perc): a megjelentek megjegyzése, adakozás, a lecke felmondása, új lecke tanulása. 6. Bezáró (5 perc): ének, ima. 7. Elbocsátás (5 perc): felöltözés, papírok kiosztása. Istenitisztelet A kisiskolások már leckéikből megtanulták Istent ismerni, mint mennyei Atyát, aki szereti őket s gondot visel rájuk, aki mindig közel van hozzájuk és megsegíti őket mindenkor. Ez az ismeret kifejleszti bennök Isten mindenüttjelenvalóságának tudatát, amely tudatnak örvendenek s amely hathatósan befolyik keresztyén jellemük kialakulására. De hogy az Istennel való közösség érzete valóságos közösség legyen, a gyermekeket rá kell vezetni, hogy Istenre gondoljanak, vele beszéljenek az istenitiszteleten, amelyen kifejezésre juttatják iránta való hálájukat és szeretetüket énekben, imában, adakozásban és szentirási helyek tiszteletteljes felmondásában. A gyermekek isteniszteletének olyannak kell lenni,
