Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-10-14 / 41. szám
Harmincnegyedik évfolyam. 4L szám. Pápa, 1923 október 14. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ............................................... FŐSZERKESZTŐ: NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. ............................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. ®t© □ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. o A katolikus szervézkedés. Nagyon helytelenül ítélnénk meg a magyar katolicizmust, ha azt gondolnánk, hogy annak jelenkori kétségtelen ébredése csak azokból a támadásokból áll, amelyeket felénk, mint valami tehetetlen holttetem felé irányítanak. Kétségkívül jele ez a hagyományos élet feléledésének és előreveti az árnyékát annak,, hogy mivé lesz ez a katolicizmus, ha uralomra engedi jutni a maga kebelében a fanatikus korlátoltságot, azonban nemcsak a hagyományos élet megújulásáról van szó, hanem belső megújulásról, az egyházi élet olyan megmozdulásáról, amelyhez fogható reformmozgalom még kevés történt a katolicizmus életében. Azt mondotta valaki, hogy amennyit a katolicizmus tanul tőlünk, ugyanannyit felejtünk mi. Nem újság már az, hogy a katolicizmus a reformációnak minden fegyverét átvette és a maga módja szerint alaposan kihasználja. Most miről van szó? Mig mi leléptünk a ref. gyülekezeti élet útjáról és valósággal katolizáltunk, míg nálunk még mindig vannak emberek, akik badar jelszavakkal szembeszállanak azzal a törekvéssel, amelyik a gyülekezeti életnek a ref. egyházfogalom szerint való átalakítását célozza, s míg nekünk küzdenünk kell saját falainkon belül saját elveink diadalra juttatásáért és el kell nézni a tehetetlenséget, a gáncsoskodást, a gőgös nemtörődömséget, az alattomos és nyílt aknamunkát, addig ugyanaz a Bangha páter, aki nem egyszer mártotta már tollát az elfogultság csordultig teli kalamárisába, mindazt, ami fölött mi nem tudunk eggyé válni, odatárja a magyar katolicizmus elé, mint „a legközelebbi évek legfontosabb feladatát“. Ha elolvassuk a Magyar Kultúra szeptemberi számában „A katolikus szervezkedés kérdéséhez“ cimü cikkét, ott találjuk mindazt, természetesen „katolikus elgondolásé“ formában, amiért mi harcolunk a saját egyházunkban. Mit kíván ez a cikk? „A katolikus világi hivek okos, tervszerű, s katolikus szellemben vett bevonását az egyházvédő és egyházfejlesztő munkába, mindenekelőtt a katolikus egyházközségi élet és szervezkedés kiépítése által.“ Természetesen ezt nem úgy akarja, ahogy nálunk van, ahol, szerinte, a világiak tevékenysége „kimerül az egyházi tisztségeknek választás (és korteskedés) utján való betöltésében, bizonyos világi kormányzatnak mint egyházi „önkormányzatnak“ erőszakolásában, számadások vizsgálatában, s indítványok letárgyalásában“. „Katolikus elgondolás“ szerint a cél nem „jogok vindikálása“, hanem az „apostoloskodásu. „Nem beleavatkozni s akadékoskodni akarnak a lelkipásztorkodás ügyeiben, hanem önzetlenül segítik, támogatják a lelkipásztort a hitéletnek minden irányú, komoly fellendítésében. Nem világi önkormányzatként fogják fel hivatásukat, hanem a lelkipásztori munka áldozatos megosztásában. Ők a lelkipásztorkodó papság segédcsapata.“ Áldása az ilyen szervezkedésnek hármas: 1. Tanácsadás, eszmecsere, indítványozás. „Az egyházközségi tanács szakosztályokat is létesít: hitbuzgalmit, kulturálist, szociálist és karitativ szakosztályt.“ „Az egyik pl. a város vagy falu szegényügyét tartja számon, a másik a kulturális (iskolai, nevelési stb.) ügyeket, a harmadik a munkásügyeket, lakásügyeket, közerkölcsöt, stb., a negyedik a hitbuzgalmi életet.“ 2. „Leveszi a teher jókora részét a papság válláról s munkamegosztást teremt.......... vezetik a hivek beszervezésének s az adatgyűjtésnek munkálatait. Katalógusokat, katasztereket készítenek; felfektetik a „status animarum“ külső kereteit. Minden utcának élén egy-egy főmegbizott áll, minden háznak egy házmegbizottja van.“ Külön leirja a fiuk, a fiatalemberek, a leányok, az asszonyok feladatát. A lelkipásztor „csak irányítson, vezessen, inspiráljon, szervezzen és végezze a voltaképeni lelki funkciókat; a többit legnagyobbrészt elvégezhetik helyette s mellette az egyházközség agilis tagjai. Neki magának igy több ideje marad a legfontosabbakra.“ 3. „Hátvéd-csapatot szervez a lelkipásztornak.“ Az ilyen munkára való nevelés eszközei pedig a kongregációk, „valóságos szeminárium, amelyben a pap segítőtársakat nevel magának a tízezrek meghódítására“. Ök tanulnak — tőlünk. Vigyázzunk, nehogy nekünk is tőlük kelljen tanulni. Még mindig fázunk attól, hogy önmagunkat éljük? Bangha páter sárral dobál minket, de kiveszi zsebünkből felhasználatlan örökségünket. v. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen.“
