Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-07-08 / 27. szám
Harmincnegyedik évfolyam. 27. szám Pápa, 1923 julius 8. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ..........................................-.......... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .................—-...................... .......-...................................- FŐSZERKESZTŐ: NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. .............................................. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. □ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. □ A pápai református egyházmegye 1923 július 5-iki közgyűléséből. Több oldalról panasz merült fel az iránt, hogy a ref.. egyházak által fenntartott, eddig államsegélyt élvezett némely iskolák tanítóitól az 1922. évi VI. t.-c. 4. §-ára való hivatkozással, 1922 december 31-ével a pénzügyigazgatóságok az összes államsegélyt megvonták. Sőt beszüntette a vallás- és közokt. minisztérium a tandíjkárpótlás címén eddig utalt csekély összegeket is. Az említett 1922. évi VI. t.-c. 4. §-a szerint „a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter felhatalmaztatik, hogy az állami segélyt élvező hitfelekezeti tanári, tanítói állásokat felülvizsgálat alá vegye abból a szempontból, hogy a közgazdaság és az államháztartás változott viszonyai között állami segélyezésük — számbavéve egyrészt az állással egybekötött helyi javadalmazást, másrészt az állás fenntartásának kultúrpolitikai szükségességét — továbbra is indokolt-e és hogy a felülvizsgálat eredményéhez képest állami támogatásban nem részesíthető állások után adott államsegélyt beszüntesse“. Már ennek a §-nak 4. bekezdése is céloz arra, bogy „a megszüntetendő állásokon alkalmazottakra nézve az 1922. évi I. t.-c. 24. §-ában . . . foglalt rendelkezések alkalmazandók“. T. i., hogy az illetők nyugdíjazandók vagy végkielégítéssel elbocsájtandók. Ez a törvény állások megszüntetésére nem ad jogot a miniszternek, de a törvény szerkesztője előre látta, hogy a kisebb vagy szegényebb gyülekezetek nem lesznek képesek az állást fenntartani. Amint ennek a törvénynek a végrehajtását a minisztérium megindította az államsegélyek és a tandíjkárpótlás beszüntetésével, a legkomolyabb aggodalmak méltán kelhettek az évszázados, magyar nemzeti kultúrát szolgáló ref. iskolákat fenntartó egyházközségekben. Nagyban fokozza ezt az aggodalmat a közelmúlt napokban a pénzügyminiszter által a nemzetgyűlés elé terjesztett: „a közszolgálatban álló tisztviselők és egyéb alkalmazottak létszámának csökkentéséről és a vele kapcsolatos intézkedésekről szóló törvényjavaslat“. E törvényjavaslatnak ugyanis a 4. fejezete felhatalmazza a vallás- és közoktatásügyi minisztert arra, hogy az államsegélyes nem állami tanári, tanítói állások számát, a szükséges szempontok figyelembevételével apaszthassa, szükség esetén az egész tanintézet állami segélyét megszüntethesse. Ez — ha törvénnyé válik — teljes jogot ad a miniszternek arra, hogy egész általános feltétel mellett, t. i. szükséges szempontok figyelembe vételével, tanári és tanítói állásokat megszüntessen. Ha nem is tekintjük véglegesen befejezettnek az államsegélyek megvonását, amennyiben az 1922. évi VI. t.-c. 4. §-a azt mondja, hogy ha valamely állás államsegélyét elvonta is a miniszter, „az ilyen állások abban az esetben, ha utánuk a fenntartó újból államsegélyt kér, újonnan szervezendő állásokként birálandók elu: mégis aggodalommal kell fogadnunk ezt a most már kiterjeszteni tervezett felhatalmazást, mert új állás szervezésének bizonyára még később megnövekedő sok akadálya lesz. Amikor ref. egyházunk népnevelői intézményeinek hosszú múltjára büszke önérzettel tekintünk, önkéntelenül felvetődik az a kérdés,* a jövőben képesek lesznek-e egyházközségeink a keresztyén erkölcs erényeivel áthatott nemzeti népmüveltséget megnyugvásunkra szolgálni a tervbevett jelentős változások mellett. Ez idő szerint csak anyagi okokat látunk az előtérben, melyek körül a változás megfordul. Apró gyülekezeteink az államsegély megvonása után önmaguk erejéből nem lesznek képesek iskolájukat fenntartani. Igen sok helyen a tanító helyi javadalma a kántoriakkal együtt sem teszi ki a létminimumot. Az állam a tanulók csekély létszámát veszi a segélymegvonás főalapjául. Igen, csakhogy ezt a nagyfontosságú döntést éppen a gyermekekben legszűkebb esztendők létszámára alapítja. Néhány év múlva ez az állapot javul, tehát a megítélés alapja átmeneti jellegű. Több gyülekezetben előáll tehát az, hogy iskolája megszűnik, 2—3 kisebb létszámú iskolából alakul a legjobb esetben egy községi iskola, melynek tanítója a többség tanítója lesz, így igen sok helyen éppen a mi iskoláink vesztik el felekezeti jellegüket, a mi vallásoktatásunk hanyatlik alá, amit évszázadok óta, fekvő vagyonok hiányában, a csekély számú hívek nagy áldozatkészségéből tudtunk biztosítani. De kitanítsa a vallás hitelveit ott, ahol lelkész
