Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-06-04 / 23. szám
Harmincharmadik évfolyam. 23, szám. Pápa, 1922 Junius 4. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚL! REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkeszti és kiadja a dunántúli református püspöki hivatal (Balatonkenese), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. r=i Megjelenik minden vasárnap. £3 A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. í=a Püspökeink fizetése s fontos egyházi közszükségletek. (Folytatás és vége.) Az eddig felmerült eszmecserének egyenesen örvendetes momentuma, hogy püspökeink fizetését az egyházkerületek az összes református gyülekezetek és hivek áldozatkészségével óhajtják megoldani. Ez az út áll az egyházkerület tavaszi gyűlése előtt is. Egyházkerületi közgyűlésünk nem térhet ki püspök urunk fizetésének méltányos rendezése, egyházkerüleíi közintézményeink jövendőjének biztosítása elől. Egyházkerületünk nem mellőzheti híveink és gyülekezeteink áldozatkészségét; Az irány meg van adva, amerre menni kell. A feladat ki van szabva, amelyet végre kell hajtanunk. A készség is — hála Istennek — lassanként mutatkozik hivek és gyülekezetek részéről. De a cél felé tervszerüleg kell haladni. Az e téren felmerült tapasztalatokat fel kell I használni. Az a lépés, amelyet teszünk, korszakalkotó jelentőségű lesz egyházkerületünk életében. Éppen azért úgy látom, hogy annak a néhány gondolatnak, amelyet elő fogok egész röviden terjeszteni, szintén lehet valami hasznát venni. A tatai ref. egyházmegye a múlt év folyamán egy hasonló természetű, bár kisebb jelentőségű és csupán egyházmegyénket érintő kérdést juttatott fedél alá, mikor az esperes mellett működő segédielkész ellátására 20 q buzaadót rótt ki a maga 30 egyházára. A szokatlan közmegadóztatás bizonyos tapintatot és körültekintést igényelt s a kérdés elintézőit bizonyos tapasztalatok birtokába juttatta. Ez a körülmény adja meg a jelen sorok írójának a jogcímet a hozzászólásra. Tapasztalatom elsősorban az, hogy a kérdést nem szabad csupán a gyülekezetekre újonnan kirovandó adóterhek szempontjából nézni. Van ennek az ügynek egy másik s igen nagyjelentőségű ethikai oldala is. Határozatunk az újabb időben első nagyarányú kísérlet lesz arra nézve, hogy az egyházkerület összes egyházai belevonassanak közös szükségleteink testvéries hordozásába. Aki a szemét be nem hunyja, látja, hogy e téren óriási teendők várakoznak ránk. A közelmúltban lassanként igen fájdalmas látvánnyá vált egyházaink szociális érzéketlensége. A gyülekezetek, nem lévén számbavehető közös anyagi terhük, mindjobban izolálták magukat egymástól. Egyik a másikkal vajmi keveset törődött. Kerületi közterheink aránylag olyan kicsinyek voltak, hogy a testvéri összetartozandóság érzetét nem nagyon ébresztették. Közintézményeink, amelyek évszázadokon át a szemünk fénye, áldozatkész buzgóságunk tárgyai voltak, lassanként kikapcsolódtak az egyes izolálódó egyházak életéből. A jövő nagyon sötét. A ránk jövő nehéz napoknak csak úgy nézhetünk a szemébe, ha az egymás terhét hordozó krisztusi szeretet érzése helyreáll s ha az egyes gyülekezetek és egyes hivek mindjobban tudomására jutnak annak, hogy vannak szent és közös ügyek, amelyeknek érdekében állandóan, jelentékeny, anyagi áldozatot kell hozniuk. Azok az intézmények, amelyekért áldozni keli, mind közelebb fognak jutni az érdeklődésünkhöz, a szivünkhöz. Mit várhatunk a jövőtől ? A jövő kétségtelenül sokkal nehezebb lesz, mint a múlt századok azon évtizedei, amikor közös intézményeink fenntartására a legtermészetesebb útnak az látszott, ha újra és újra gyülekezeteinkhez, híveinkhez fordultunk segítségért. Supplikáitunk, gyűjtöttünk, kértünk, zörgettünk, terheket róttunk ki s híveink egy házias érzése mégis (helyesebben talán: éppen ezért) sokkal magasabb fokon állott, mint amikor kifejlődő anyagi jóllétünk lassanként mindjobban feleslegessé tette híveink áldozatkészségének igénybevételét. Nagyon fontos dolog, hogy határozatunknál komoly felelősségtudattal mérlegeljük a lehetőségeket. Ha túlsókat kérünk híveinktől közintézményeink helyzetének biztosítására, kellemetlen s nehezen legyőzhető ellenszenv fogadja intézkedésünket. Ha keveset kérünk, akkor ezt az ügy sinli meg, viszont az emberek tudomást sem vesznek arról, hogy mit akarunk és halavány sejtelmük sem lesz arról, hogy most egy szent és Istennek tetsző munka veszi kezdetét,
