Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-01-15 / 3. szám
Harmincharmadik évfolyam. 3, szám. Pápa, 1922 január 15. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkeszti és kiadja a dunántúli református püspöki hivatal (Balatonkenese), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. r=i Megjelenik minden vasárnap. [~j A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. [ED Lelkészi hivatás.* Ah, ti új Mózesek, ifjú testvéreim! Mertek-e vállalkozni, hogy ezt a pártütő hadat** észretérítitek? Van-e elég lelkierőtök rá, hogy magatok is közéjök ne álljatok? Van-e elég bátorságíok hozzá, hogy a tízparancsolatot, az erkölcsi és vallási törvények kemény kőtábláit, ha kell, a fején törjétek össze ennek a hálátlan népnek, hogy Istenéhez térjen? Vagy nem ! Inkább szánjátok meg. Inkább sirassátok meg ezt a szegény népet, ezt a megcsalt népet, mikor nem látja senkisem. A Krisztus is így tett. „Mikor látta vala a sokaságot, könyörületességre indala rajtok“ Ti majdnem mindannyian a falvakon éltek, a nép közelében. A legtöbben az ekeszarván is rajta tartjátok kezeteket. Mert élni kell. Talán olvastátok is a magasztalást, amit egyik legnagyobb írónk ir, aki népünket szereti. Azt mondja: „Szeretem nézni a szántóvető embert a munkájában. Van abban valami, ami hasonlít az imádsághoz. Mikor egymásután hasítja a barázdákat, mint az írást a papiroson, mintha ezt Írná a természet könyvébe: add meg a mi mindennapi kenyerünket. És az Úr olvassa azt az írást a magasból. Az ősember történetének első fejezetében érzem magamat, mikor látom, hogy az emberek szántanak és vetnek. Innen indult meg a művelődésnek hatalmas széles világjárata és ide fog visszatérni.“ (Gárdonyi: Az én falum.) Én hozzáteszem: innen fog újjászületni. A magyarság megváltásának, új életének a faluból kell kiindulni, a falusi egyházakból, a természetes őstalajból: a földből. Igaz, hogy itt is sok az aratni való. Itt is elmondhatjuk: Uram, vagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe: honnét hát ez a sok konkoly ? Valamely ellenségem művelte azt. Igaz, az Isten ellenségei, Azok rontották * Részlet Czinke István „szlovenszkói“ tiszininneni püspök székfoglaló-beszédéből. ** A mai, Krisztustól elfordult nemzedék. meg népünket. De én ismerem a fajtámat, nem veszítem e! hitemet. Az a talaj, a magyar népiélek, még most is őserejében szunnyadoz, még ki sincs próbálva, megtermi a jó magot is, akár százannyit *is, csak meg kell művelni, mélyebbre szántani — és jobban kell szeretni. Óh, ne mondjátok azt, hogy nem ismerem őket, hogyha így beszélek. A nép hálátlan és makacs. Megveti az igét. Óh, testvéreim, mind jól tudom én ezt. Az én szivem is már sokszor volt csordultig a néptől szenvedett méltatlanság miatt..., de előttem áll a Krisztus, aki „látva a sokaságot, könyörületességre indala“, sőt meg is tudott halni érte. Pedig az a sokaság is tele volt erőtlenségekkel, testi-lelki fogyatkozásokkal, hitetlenséggel és hálátlansággal és csufolódó ördögökkel. Azt írja Máté, hogy „kinevették ötét“ (IX. 24.). A Krisztust. rSőt gyilkoltak is. Megkövezték a prófétákat. És mégis megszánta őket. Éppen azért szánta meg őket. Szánjátok meg egymást, szánjátok meg a sokaságot, testvéreim. Hiszen magatokon tapasztaljátok egy idő óta, hogy amiatt szenvedtünk legtöbbet, hogy itt nem szeret bennünket senki, nem szán meg bennünket senki... Ezt a népet vétek volna engedni, hogy gonoszul elvesszen. Ezt a népet szeretni kell, sajnálni kell, ezért a népért dolgozni kell. Ezek közt a lelkek közt gazdag aratása lehet a Krisztusnak, csak kérjétek az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába! Sokat, igen sokat. Világosítson meg minél több lelket, indítson fel minél több szivet, nemcsak a papokét, hanem mindnyájunkét, mert korszakalkotó munka ez, nemzetmegmentő munka ez. Itt már nem elég az apostolok önfeláldozása, a lelkipásztorok megemésztetése, itt mindenkinek apostollá kell válnia. Kérjétek az aratás urát, hogy a tanítványok mellé, a hivatalos igehirdetők mellé támasszon minél több szánakozó lelket, lelki orvosokat. Mindenekelőtt'pedig ajánljátok fel az Úrnak magatokat, a saját gyarló erőtöket, könyörülő sziveteket. Isten a gyengékben is megdicsőítheti — ha úgy látja jónak — a maga mindenható
