Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-04-16 / 16. szám
Harmincharmadik évfolyam. 16. szám. Pápa, 1922 április 16. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkeszti és kiadja a dunántúli református püspöki hivatal (Balatonkenese), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. S Megjelenik minden vasárnap. EED A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. ej H u s v é t. Jézus feltámadása záloga a hívők örökéletének. Minél inkább megtagadjuk magunkat, mint Jézus, minél teljesebben átadjuk magunkat az Atyának, minél nagyobb odaadással engedjük, hogy az ő akarata valósuljon meg életünkben, minél több sugárszálat engedünk behatolni az ő szivéből a mi szivünkbe, annál inkább érezzük, hogy a halál nem lehet ártalmunkra, annál könnyebb lesz szembenézni a halállal, annál diadalmasabban kiálthatunk fel: „ sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban \ (Róm. 8 : 38—39.) Még mindig marad ugyan bennünk valami, aminek halálra kell adatnia, de megelőzhetjük a halált, egész életünkben fáradozhatunk azon, hogy önként adjuk át a halálnak azt, ami az övé, a bűnt. Óh, a nagypéntek nem hiába előzte meg a husvétot. A nagypéntek azt mondja nekünk, hogy mindenkor testünkben kell hordoznunk az Úr Jézus halálát, hogy az ő élete is látható legyen a mi testünkben, hogy előragyoghassón életünkből az új ember dicsősége, hogy mikor majd eljő földi életünknek utolsó órája, kevés dolga legyen velünk a halálnak és mi által menjünk nyomban az örökéietre, ahol meglátjuk, hogy „a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igenigen nagy örök dicsőséget szerez nekünk, mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra ; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók“. (2. Kor. 4:17—18.) Jézusban semmi se volt a halálé. Ha őt egészen befogadjuk életünkbe, ha elmondhatjuk Pál apostollal: élek többé nem én, hanem a Krisztus él én bennem, akkor a halál után is együtt leszünk majd azzal, aki a királyi székben ül, aki „elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez, amaz ő hatalmas munkája szerint, amely által maga alá is vethet mindeneket“. (Fii. 3:21.) Ám a hitetlenség újra megszólal: miért csak egyedül Jézus támadott fel, hiszen azóta is sokan voltak, akik átadták magukat Istennek, Pál apostol meg egyenesen azt mondotta, hogy a Krisztus él őbenne? Óh, milyen egyszerű erre a felelet! Mindenki másban még mindig maradt valami a bűnből s így a halálból is, egészen senki se volt szent, csak Jézus, egészen senki se nyert örökéletet, csak az egyetlen fiú. Még a legtökéletesebb emberben is maradt valami hiány, valami fogyatkozás, amiket az örökkévaló világában épít ki teljességre, angyali ábrázatra az Úr. Ebből az is következik, hogy Jézus az egyetlen közbenjáró. Ő készít nekünk szállást mennyei hazánkban s az ő szeretete gondoz bennünket ott is. E földi életben se tarthatunk fenn egyetlen meghalt lénnyel se személyes kapcsolatot, csak Jézussal, mert egyedül csak ő teljes isteni személyiség azok közül, akik a földön éltek. Mindenki más — Szűz Mária, vagy az úgynevezett szentek — legfeljebb csak fejlődő lelkek, akiknek elég gondjuk van önmagukra s ezért nincs is joguk arra, hogy Istent és az ő világát képviseljék. Jézusnak nincs gondja saját magára, egészen nekünk adhatja magát, s munkálja bennünk itt e földön és halálunk után is az örökéletet. Ö a diadalmas király, aki uralkodni akar élők és holtak felett, „ mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon, mind élőkön uralkodjék (Róm. 14:9.) „ lm hol a te királyod!“ (Mt. 21:5.) Kedves olvasóm, kinek lelkét megragadta a húsvéti sírból kiáradó fény, lásd meg, hogy onnét a te királyod jő elő, akinek alája kell rendelned testedet, lelkedet, egész életedet, minden javaidat. Lásd meg, hogy Ő az egyetlen törvényes király, akinek hatalom adatott mennyen és földön és eljő a nap, amikor a királyi székben ülő előtt mindenek íeborulnak. „Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország — mennyország."
