Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-02-26 / 9. szám
Harmincharmadik évfolyam. 9. szám. Pápa, 1922 február 26. DDMNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkeszti és kiadja a dunántúli református püspöki hivatal (Balatonkenese), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. í=i Megjelenik minden vasárnap. [=] A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. e=3 A diáknap. Február utolsó vasárnapja, szerte e világon, évek óta a diákoké. A Keresztyén Diákok Világszövetsége egyik bizottsági gyűlésén végigment az esztendő minden vasárnapján és ezt a vasárnapot találta a legalkalmasabbnak arra, hogy ezen főképpen a diákokkal foglalkozzék a világ. Szószékeken, előadásokon, imaösszejöveteleken ma a diákokról van szó. Peking, Tokio, Madras, Princeton, Harward, Cairo, Berlin, Paris, Oxford, Cambridge, Budapest, Upsala, Moskva diáksága ma találkozik Annak a lábánál, Aki neki a legjobb barátja: a Jézus Krisztusnál. Ez a modern világ a nemzetközi mozgalmak kora és a sok mozgalom között, bátran merjük mondani, a világ jövőjére nézve egy sem oly fontos és életbevágó, mint a diákok keresztyén mozgalma. Csodálatos látvány, amint a diákok tódulnak Jézushoz. Voltaire valamikor azt jövendölte, hogy a keresztyénség száz esztendő múlva eltűnik a földről és ma mintegy 200.000 egyetemi és főiskolai diák és tanár arról tesz bizonyságot, hogy Krisztus hatalma nagyobb, hatása kiterjedőbb, mint valaha. Mint tanárt mindig jobban megragad, néha valósággal megdöbbent az a gondolat, hogy akik ma még előttem ülnek az iskola padjain, pár évtized, esetleg pár rövid esztendő múlva vezetők lesznek. A főiskolák ifjúságának az a súlyos felelősségű kiváltságuk van, hogy nekik, ha akarják, ha nem, vezetőkké kell lenniök. Sokszor elfelejtjük, hogy az emberiség, nemzetünk, egyházunk, városunk, falunk mai helyzete sok tekintetben attól függ, hogy a jelenlegi vezetők hogy teljesítették kötelességüket az iskolában, minő elhatározásokat tettek, minő eszményeket alkottak az életről. Az, hogy lesz-e újabb világháború, mely rémségeiben messze túlszárnyalja az elmúltat; hogy agyongyötört, megcsonkított hazánk meddig fog létfeltételeitől jórészt megfosztva tengődni, sorvadozni, az attól függ, minő látomásaik vannak a ma diákjainak. Hogy Krisztus nélkül mire képes eljutni az emberiség, azt megmutatta a közelmúlt: Krisztus nélkül pokol az élet. A főiskolák mai ifjúságára vár a nagy feladat, bebizonyítani, hogy Jézussal a szivünkben igenis lehet más feleletet keresni a ma égető kérdéseire. Kidd Benjamin egy nemrégiben megjelent izgatóan érdekes művében felveti a kérdést: ha voltak a történet folyamán népek, melyek egy emberöltő alatt materialistákká lettek a tudatos nevelés következtében, miért ne volna lehetséges az ellenkező is? Miért ne növekedhetnék még ebben a nemzedékben oly emberiség, amely a Názáreti Jézussal együtt a Szeretetben látja az Élet valódi törvényét? Ha valaki mosolyog az ilyeneken és gyakorlatiatlan ábrándozónak minősíti azt, aki ezt komolyan meri remélni, a válaszunk az: a keresztyének azért vannak, hogy megpróbálják a lehetetlent. Ennek a jövendőnek egyik előretörő sugara a diákok keresztyén mozgalma. Mint minden igazán nagy dolog kicsinyből fejlődött — a vadstenai gyűlés 1895-ben csak mustármagnak nevezhető —, azóta jöttek rettentő viharok, feszültek az izmok és idegek, de nem roppant össze az épület, mert aki Jézus Krisztusra épít, az örök kőszálra épít. Hazánkban még nem az a diákmozgalom, amivé lehet és lennie kell a főiskolák életében, de sok jel vall arra, hogy ez nemsokára megváltozik. A magyar diák is szomjuhozik a láthatatlan, igaz Isten után. A csaknem húsz esztendei magvetésnek lesz eredménye. Sok ellenség jár ugyan köztünk, akik kitépik a még gyön|e hajtásokat, sok mag esett alkalmatlan talajba, de majd előtűnnek a dús termést hozó gabonafejek is. Lesz majd egyszer ünnep a világon a lelkiekben is! Szaporodik a Bibliát szerető magyar diákok száma. Vegye ki részét mindenki a nagy munkából. Ki tanáccsal, ki munkával, ki pénzzel járulhat hozzá a magyar diákok Krisztushoz vezetéséhez. Egyet pedig mindnyájan megtehetünk: imádkozhatunk. Kérjük is Istent, hogy támadjon egyházunkban, azok lelkészeiben, világi vezetőiben nagy felelősségérzet a jövendő vezetői, a diákok iránt. p.
