Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-12-24 / 52. szám
206. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1922. amely által testté lettünk az <5 testéből és csonttá az ő csontjaiból (Ef. 530.) és teljesen egyekké ővele. Ő pedig csakis a Szentlélek által egyesül velünk. Ugyanazon Szentlélek kegyelméből és ereje által leszünk az ő tagjaivá, hogy bennünket magába foglaljon és viszont, hogy ő is a mienk legyen.“ (III. 13.) „És még azzal a sajátságos feladattal is megbízta, hogy sugalmazza azokat, amiket ő tanított; mivel a világosság hiába ajánlkoznék a vakoknak, ha csak az értelemnek ama lelke az ész szemeit ki nem nyitja, úgy, hogy helyesen nevezhetné azt az ember kulcsnak, mely kinyitja előttünk a mennyei ország kincstárát és az ő megvilágosítását helyesen mondhatjuk a mi lelkünk szemefényének. Ezért ajánlja Pál annyira a Szentlélek szolgálatát, mert eredménytelenül kiabálnának a tanítók, ha Krisztus maga, mint belső tanító az ő leikével magához nem vonzaná azokat, kiket neki az Atya adott. Tehát miként megmondottuk, hogy Krisztus személyében feltalálható a tökéletes üdvösség, azért, hogy ennek az üdvösségnek részesei legyünk, megkeresztel bennünket Szentlélekkel és tűzzel, megvilágosítván bennünket az ő evangéliumának hitében és újra szülvén bennünket úgy, hogy új teremtmények legyünk és az istentelen szennytől megtisztítva bennünket, Istennek szent templomaivá szentel.“ (III. 14.) így lesz a hit egyrészről szivbeli bizodalom: bizodalmas hit; másrészről meg élmények hosszú sora, melyben átéljük magát az Istent és élünk többé nem mi, hanem a Krisztus mibennünk. Ezt a két vonását a hitnek nem lehet eltávolítani. Enélkül száraz és hideg intellektuális munka marad az, mely bármennyire állítja is, nem emelkedik túl az emberi értelem korlátain. „Azok, akik elválasztják a hitet a bizodalomtól, úgy tesznek, mintha valaki arra törekednék, hogy a naptól elvegye annak melegét, vagy világosságát.“ (Op. 51183_4.) Azok pedig, akik a hit élményjellegét tagadják, elfelejtik, hogy „akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai“, (Róm. 814.) s hogy „a hitnek annyira fel kell hevítenie a szivet az Isten dicsőségének vágyával, hogy lángjának kívülről is meg kell mutatkoznia . . . Nyilvánvaló esztelenség azt mondani, hogy tűz van ott, ahol nincs sem láng, sem melegség.“ (Op. 49202.) „Tiszta tant akarunk hát, hogy az jól szabályozza a mi életünket? Tudjuk meg, hogy a mi Urunk elsősorban a mi indulatainkat akarja és pedig úgy, mint belső szerveinket és azokban akar uralkodni és helyet foglalni. Hogy mi jól imádjuk Istent, oda kell vinni hozzá a mi szivünket, hogy kormányozzon minket és munkálkodjék bennünk Szendéikével.“ (Op. 53 846_8.) Tehát nem agyunkat, „mint ahogy látunk sok bolondot, akik háborúról beszélnek és azt hiszik, hogy nekik mindent le kell nyelni egyetlen sószemben s ezek az emberek semmit se láttak, semmit se ismertek meg: így van ez azoknál, akiknek spekulatív hitük van.u (Op. 28co3.) De nem is szánkat kell odavinni: „Kevés dolog lenne csak beszélni azokról a kegyelmi adományokról, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus hozott nekünk; nagyon sok embert láthatunk, akik eleget fecsegnek erről és mégis mire hasznos ez nekik, ha nem a legnagyobb Ítéletre? Az tehát nem sok, hogy nyelvünk hegyén hordozzuk a mi konfessziónkat az emberek előtt, de szükséges, hagy gyökere legyen a mi szivünkben, szükséges, mondom, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus halálának és feltámadásának erői belénk legyenek préselve.“ (Op. 28582.) Kálvin theologiájának a szive az, hogy a keresztyén hivő élete elejétől végig a Szentlélek vezetése alatt áll. Isten igéjéről való bizonyosság, annak gyakorlati haszna és eleven hatása mi reánk, az élő Krisztussal való organikus összeköttetés, bűneink égetése, bocsánata, virágzó életre keltés, újjászületés, új teremtménnyé, szent templommá válás, látás és megbizonyosodás: mind, mind a Szentlélek munkája s mind beletartozik a hit élményszerü, örök forrásból táplálkozó folyamába* Élmények kimeríthetetlen gazdag sorozata ez, amelyben a Szentiélektől fogantatott új teremtmény él és leéli magában engedelmesen és alázatosan a Szentlélek lüktető és felfelé emelő erőit. Élményekből születik meg a bizonyosság: Istenélményből személyes Istenismeret, ami maga is élmény, mert hiszen a Szentiéleknek találkozása a mi lelkűnkkel nem lehet más, mint élmény. Ez az igazi hitismeret. Erre az ismeretre kell felépülnie minden tannak, mint ahogy Páltól kezdve erre is épült fel mindig. Kálvin is „a predesztináció leghatalmasabb problémáit elsősorban gazdagon átélte, azután előttünk feltárta“. (Sebestyén Jenő dr.: A predesztináció és problémái. 5. I.) Nekünk is (ha Kálvinisták vagyunk), ezen az úton kell elsajátítanunk, magunkból újra meg újra előhoznunk a tradicionális tanokat, újra meg kell szülni ugyanazt a gyermeket. Hiszen a Szentlélek „magával mindig egyező és azonos, magához mindenben következetes és sohasem változik“. (I. 9. 2.) Nem forog fenn tehát a tévelygés veszedelme, ellenben így szilárd meggyőződésünk lesz, „oly nagy bizonyosságunk, hogyha a pokol minden hatalmassága ostromolná is, nem bukik el, de megáll és tartja magát minden rohammal szemben“. (Op. 49236.) Ismerettel kezdődik a mi hitünk, amikor a Szentlélek megvilágítja elménket az Isten irántunk való jóakarata és a Krisztusban való kegyelmi Ígérete felíl és meggyőződéssel végződik, amelyben az, ami először csak külső volt, a sajátunkká válik: „A hitnek kezdete ismeret, befejezése szilárd és határozott meggyőződés, amely mentes minden kételytől. Egyik is, a másik is a Szent* III-ik cikkünk vonatkozó passzusát sajtóhiba tette értelmetlenné ; ott ugyanis az utolsó előtti bekezdés 8-ik sorában az olvasandó, hogy „már Kálvinnal is túlterjed ez a tan (a Szentlélek bizonyságtétele) a Szentirás tekintélyének megtámogatásdn (és nem : megtámogatására). Ugyanitt „Badinck“ helyett „ Bavinck“ áll. Itt említjük meg, hogy IV-ik cikkünk első oszlopában alulról a 9-ik sorban „Az irás ez a* helyett „Az irás és a“ olvasandó.
