Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1921-05-15 / 20. szám

80. oldal. 1921. i DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. — Harangszentelés Kupon. Áldozócsütörtökön kedves, bensőséges ünnepük volt a kupiaknak, akik háború alatt elvitt harangjuk helyett újat szereztek s ezen a napon avatták fel Isten dicsőségére. A virág­díszbe öltöztetett templom zsúfolásig tömve volt a hí­vek seregével. Az ünnepi beszédet és felavató imát Kis József esperes végezte, azután megkondult az új harang s örömkönnyek ültek a szemekben. Majd dr. Vass Vince theol. tanár osztott űrvacsorát, végül pedig Balia Dezső lelkész, aki ez alkalommal ünne­pelte kupi lelkészségének 25-ik évfordulóját, ismertette e 25 év történetét és a harangszerzés előzményeit. Különösen megható volt, mikor elmondotta, hogy ön­kéntes adományokból milyen gyorsan összegyűlt a kicsi és aránylag szegény gyülekezetben a szükséges 80.000 korona. A 25 év munkájának gyümölcse az egyház anyagi ügyeinek teljes rendezése és biztos alapokra helyezése. Most már minden erőt a lelkek építésére lehet fordítani, s a jubiláló lelkész erre fo­gadalmat i# tett. Adja Isten, hogy további 25 év ezen a téren is ily sokat és szépet produkáljon. Délután ismét együtt volt az ünneplő közönség s ez alkalom­mal dr. Vass Vince theol. tanár hirdette az igét. — Urvacsorai külön kehely. A Keresztyén Csa­ládban olvassuk, hogy a győri ref. egyház'presbitériuma elhatározta, hogy ezután az úrvacsora kiosztásánál a bort e célra készített kelyhecskékben, mindenkinek külön szolgáltatja ki. Akik azonban a közös kehely mellett vannak, azok számára közös kehely is lesz. — Missziói estély. Lélekemelő estélyt rendezett a pápai ref. leányegyesület folyó hó 11-én este 6 órakor a református templomban, Vase! Matild misz­­szionárius nő Pápán tartózkodása alkalmából. Az estélyt az egyleti női énekkar nyitotta meg Ne szállj perbe . . . gyönyörű dicséretünk eléneklésével. Utánna Horváth Rózsika úrleány szavalatában gyönyörködött a hallgatóság, aki Endrődi: Angeluszát adta elő. Gutt Margit ref. nőnevelő-intézeti zongoratanárnő hangját teljesen érvényre juttatva, művészi élvezetet nyújtott a „Mi Atyánk“ eléneklésével, melyhez orgonakiséretet Hatvani Lajos zenetanár szolgáltatott. Az est legfon­tosabb pontja Vaséi Matild előadása volt, aki érde­kesen, szemléltetve adta elő Kínában töltött missziói munkássága egy-két élményét s emellett lelkesen, az ügy és hivatás nemességétől áthatva hirdette, hogy nekünk keresztyéneknek a pogányokkal szemben hatá­rozott kötelességünk a keresztyénség szellemének és áldásainak terjesztése a még meg nem tért népek között. E mély hatást kiváltó előadás után Szigethy Rózsika űrleány szavalta Tompa: Gyülekezetben c. költeményét, a mű szépségeihez méltóan. Az estélyt az egyleti vegyeskar zárta be, elénekelve Verdi: Szárnyat ölts fel . . . kezdetű kardalát. Az estély után gyűjtést rendeztek a misszió céljaira. „Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország — mennyország.“ — A Brit és Külföldi Bibliatársulat az el­múlt évben 5,500.000 bibliát és bibliarészt terjesztett el. Ahhoz a sok nyelvhez, melyen eddig a bibliát ki­adták, 1920-ban 9 további nyelv és nyelvjárás csat­lakozott, úgy hogy a társaság a szentirást most 528 nyelven nyomatja. — Vizsgarend a pápai főiskolában. Pápai főiskolánkban az 1920—21. tanévről szóló vizsgálatok sorrendje a következő: 1. 1921 május 11-én és 12-én volt a Vili. o. rendes tanulók vizsgája; 2. május 12-én volt a Vili. o. magántanulók írásbeli vizsgája; 3. május 13-án volt a Vili. o. magántanulók szóbeli vizsgája^ 4. május 18., 19., 20. napjain lesznek az írásbeli érett­ségi vizsgák; 5. junius 11-én lesz a rendkívüli tárgyak vizsgája; 6. junius 12-én lesz a tanév ünnepélyes bezárása, délután a rajzkiállitás megnyitása; 7. junius 13-án az 1. A), 1. B), II. o., 8. junius 14-én a III. A)? ill. B), VI. o, 9. junius 15-én a IV. A), IV. B), VII. o., 10, junius 16-án az V. A), V. B) o. rendes tanulók vizsgája; 11. junius 16-án az I—VII. o. magántanulók Írásbeli vizsgája; 12. junius 17-én és 18-án az I—VII. o. magántanulók szóbeli vizsgája; 13. junius 21., 22., 23., 24., 25., 27., 28., 29. napjain a szóbeli érettségi vizsgálat. — A theologián a II. félévi kollokviumok junius 6—23. napjain lesznek. — A Kálvinista Szemle, dr. Sebestyén Jenő elevenen szerkesztett hetilapjának május 8-iki száma a következő tartalommal jelent meg: Vezércikk. Dr. Nagy Sándor: Krisztus vagy Mammon ? II. cikk. Hetei: Erdély. HL cikk. Dr. Sebestyén Jenő: Hollan­diai beszámoló. (Befejező közlemény.) Belföld. B. G.: A püspökválasztásra vonatkozó törvényről. Memento. A megyasszói határozat. Hírek. Az Ur színe előtt. Gedeon: Esedező várakozás. Levelek. Irodalom. Sajtó. Művészet. Szerkesztői üzenetek. Hirdetések. Különösen felhívjuk a figyelmet a vezércikkre. A Kálvinista Szemle előfizetési ára egész évre 100 K, félévre 50 K, negyed­évre 25 K. Nyugalmazott lelkészek, tanárok, tanítók, továbbá s. lelkészek és theologusok a lapot féláron kapják. Előfizetések Budapest, IX., Ráday-utca 28-ik szám alá küldendők. — A Falusi Lelkipásztor májusi száma a kővetkező tartalommal jelent meg: I. Igehirdetés. Kiss Ernő: Az elveszett drakhma. Kovács József: Égi hazánk. Tildy Zoltán: A szőllőtő és a szőllő­­vesszők. (Bibliamagyarázat.) Szabó Bálint: A lélek esője. (Pünkösdi beszéd.) Balogh István: Pünkösd. Kovács Gyula: Istenországa iskolája. (Szentháromság.) Hegyaljai Kiss Géza : Öltözzünk világosságba. (Vasár­napi.) Juhász Sámuel: Menjünk Jézushoz. (Urvacsorai beszéd.) A lap szerkesztője Tildy Zoltán orczi-i ref. lelkész. A kiadóhivatal Kaposvár, Teleki-utca 7-ik szám alatt van. Előfizetési ár egy évre 160 K, fél­évre 80 K, negyedévre 40 K. Egyes szám ára 15 K. Ajánljuk olvasóink figyelmébe. Pápa, 1921. Főiskolai könyvnyomda.

Next

/
Oldalképek
Tartalom