Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1921-04-24 / 17. szám

66. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1921. felé küldjük honfitársi üdvözlésünket. Mindenkor át­­érezzük, ma hangosan ki is fejezzük együttérzésünket, minden kötelességhű magatartásukért igaz nagyra­becsülésünket. Innen is küldöm izenetünket, hogy nemcsak ve­lük szenvedünk, de most is, később is, mindenkor és minden téren megteszünk érettük mindent, amit az Ür Isten kegyelme tennünk enged. Második szavam: a mélyen érzett hálának gyenge kifejezése. Romlásunk évei alatt az Istenbe vetett hit után felemelt és fenntartott bennünket annak az együtt­érzésnek és támogatásnak a tudata, amelyet ezekben a borzalmas esztendőkben nemes külföldi barátaink, ezek között elsősorban protestáns hittestvéreink nyúj­tottak számunkra. Szivünket mélyen megkapta, hogy az imperiáiista sajtónak megfizetett izgatásai által fo­kozott vad és igazságtalan gyűlöletnek féktelen tob­zódásai után a szent emberiesség legszebb diadalainak korszakára emlékeztető módon rokonszenvük kifejezé­sével bátorítottak bennünket, a szükölködőket pedig nemes áldozatkészséggel segitették is. Holland barátaink nemes együttérzését és támo­gatását annak a kiváló munkásságnak is köszönhetjük, amelyet egyházker. egyházi főjegyzőnk, dr. Antal Géza barátom ebben a szép országban hazánk javára ki­fejtett. Köszönjük neki is. Hálánk érzése csak utolsó gondolatunkkal fog eltűnni lelkűnkből. T. Közgyűlés! Ha csupán hazánknak mostani szűk határai között maradva gondolok is közállapo­tainkra, nemzetemnek bajai és számos nagy társa­dalmi visszásság és igazságtalanság felismerése keserít. Az erkölcsiség sok tekintetben hanyatlott. A hit­élet sok helyütt erősen meglazult. Az egészen természetes, hogy az újabbkori mű­velődésnek legnagyobb problémái: a nagy társadalmi kérdések éreztetik hatásukat az egész vonalon. De az állapotok több tekintetben, különösen a nemzetünk jövőjére nézve annyira fontos értelmiségre nézve az utóbbi időben jelentékenyen rosszabbodtak. Másfél -évtized előtt beiktatásakor nagy emlékű elődöm más társadalmi osztályokra vonatkozással ki­emelte, hogy „embertársainknak nagy tömege a nyo­mor határain tengődik“. Ugyanő hangsúlyozta, hogy „jogosult, indokolt, mindnyájunk rokonszenvére méltó az a törekvés, hogy a tömegeknek jogos gazdasági érdeke a társadalomnak gazdasági harcában érvénye­süljön". Manapság ezenfelül tisztviselői karunk, értelmi­ségünknek jelentékeny része; a lelkész-özvegyek, lel­kész-árvák és mindnyájunk legnagyobb részvétének osztályosai: sok hadiözvegy és hadiárva küzd az anyagi gondok tömegével, vagy jutott el a nélkülözés határáig. Theologiai akadémiánk kiváló tanári karának és hallgatóinak helyzete is javítást kíván. Mindezen társadalmi és gazdasági kérdések arra köteleznek, hogy minden téren megtegyük a tőltnk telhetőt. Ez óriási munkakör. Jelenti azt is, hogy egy­részről a széles néprétegeket kötelességünk haladá­sukban erélyesen támogatni és erősíteni; másrészt több társadalmi osztályt, amely ma óriási nehézségek­kel küzd, segíteni kell abban, hogy módjuk legyen résztvenni nemzetünknek művelődési és gazdasági életében. Úgy értesültem, hogy a gyermekek és a fiatal­korúak iskolakerülése, züllése és eldurvulása sok helyütt ijesztő mérveket öltött. Az illetékes hatóságokkal és a hivatott társadalmi szervezetekkel karöltve itt is fel kell vennünk a mun­kát. Nemcsak ernberszeretetből. Azért is, mert ez a munka, ha azt a Gondviselés eredménnyel koronázná, a nemzeti erő, a nemzeti vagyönosodás és a haladás fokozását vonná maga után. Mi, világiak sem fogjuk ezeken a munkatereken kötelességünket elmulasztani, de különösen lelkészi és tanítói karunkra itt igen nagy hivatás vár. A belmisz­­sz\ó terén végzett munkát fokozott erővel folytatni kell. A sürü közvetlen érintkezés a néppel legjobban tájékoztat és igen sok bajnak fontos tényezőit derít­heti fel. Fülemben cseng még halhatatlan elődömnek intése: járjátok be a falut, amelyben laktok, látogas­sátok meg azokat, akiknek valami bajuk, gondjuk van, majd meglátjátok: igazi nagy szerencsétlensége­ket is minő keresztyéni türelemmel visel el e magyar ember. , Kövessük tanítását és ha nem mindenben tudunk is hozzá emelkedni, a mi munkánk által is töreked­jünk felismerni, megbecsülni tanulni s ahol szüksé­ges, kifejlődéshez segíteni a fajunknak széles népréte­geiben rejlő nagy kulturális és erkölcsi erőket. T. Közgyűlés! Mint gyarló, bűnös, gyenge em­ber iparkodom úgy berendezni életemet, mintha ebben az órában meghalnék, de mint magyar, minden gon­dolatommal és cselekedetemmel arra törekszem, hogy nemzetem újabb ezredéveket is újabb felvirágzásban élhessen át. És éppen ezért tudom, hogy a jelennek szörnyű sok baja közt sem feledkezhetünk el a hazánkat a jövőben érhető újabb katasztrófáról. Közel 80 éve immár, hogy azok a nagyok, akikkel akkor a Gondviselés hazánkat megáldotta, b. Wesse­lényi Miklós, Deák, Vörösmarty előrelátták és jelezték a veszedelmeket, amelyek a magyarságnak legfontosabb létérdekeit a jövőben fenyegették. Azóta keserves ta­pasztalat bebizonyította, hogy azok magyar fajunknak állami létét, sőt magyarságunkat, hitünket, mindazt, ami lelkűnknek kedves, ami jövőnkre nagy jelen­tőségű, támadták meg. Erről a megmaradt csonka kis országról sem mult el a veszedelem. Sem Oroszországnak hódító tervei, sem a közvetlen szomszédságunkban alakult új államoknak imperialisztikus törekvései nem szűntek

Next

/
Oldalképek
Tartalom