Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-04-24 / 17. szám
1921. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 67. oldal. meg. Nem is titkolt szándékuk: ha ürügyük, alkalmuk és erejük lesz hozzá, a csonka Magyarországot is felosztani maguk között. Fennebb már rámutattam arra: mily szomorú sorsa van a magyarságnak a megszállott területeken. Ugyanez a sors várna reánk is, ha az ellenséges imperializmusnak hódító tobzódása további sikert érhetne el, amitől Isten óvja fiainkat és unokáinkat is. Ezzel szemben a védekezésnek egyetlen módja : az erők fokozása. Ebből az okból kerestek a XIX. században is magyar államférfiak megbízható szövetségeseket. Manapság, mikor több száz millió ellenséges érzésű, részben egymás között rokon népek vesznek körül, az erők fokozása csak az erők egyesítése által történhetik. Nemcsak jövőnket rontaná meg, de egész nemzeti létünket is kockára tenné, ha nyílt vagy leplezett kultúrharc, polgárháború vagy ilyen fajta viszályok dúlnának közöttünk. Nem óhajtom, hogy félreértsenek. Álláspontom korántsem jelenti a gyáva megalkuvást, még kevésbbé az egyenes meghátrálást minden támadás elől. Lehetséges, hogy bennünket reformátusokat is más magyarok támadni fognak. Demagógok és veszedelmes túlzók is akadnak minden felekezet tagjai közt. Nemzetünk érdeke követeli, hogy se egyik, se másik felekezetnél ne ezek a túlzók jussanak döntő befolyáshoz. Egyesek esetleg egyéni vagy múló, kicsi, pártpolitikai célokból is tehetnek olyan nyilatkozatokat, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül. De ezeket nem tekinthetjük egy egész nagy felekezetnek, vagy a másik felekezet többségének álláspontja gyanánt. Hajlandók vagyunk más keresztyén felekezetekkel a magyarság és keresztyénség egyetemes nagy érdekeinek szolgálatában békességben együtt dolgozni, de ennek feltétele, hogy ne újíttassanak meg némely régibb viszálykodások, amelyek (inkább a vidéken), néhol felmerültek és a keresztyéneket elválasztják egymástól. Ezt kérnünk kell más felekezetekhez tartozó honfitársainktól. Magám részéről támadást semmikép nem óhajtok kezdeni. Vigyázó állásban leszünk ugyan, nem hallgatunk el semmi igazi sérelmet, csakhogy orvoslásuk végett közvetlenül és bizalmasan az erre hivatott hazai hatóságokhoz, vagy más tényezőhöz fordulunk és tőlük várjuk a megfelelő intézkedést. Tiszteljük más honfitársaink jogait, de védjük a magunkét. Hitünkből és igazi nagy érdekeinkből nem áldozunk fel semmit, de nem űzünk gravaminális politikát, mert a magyar reformátusság nagy ereje és művelődési súlya ezt nem teszi szükségessé, mert továbbá nehéz időkben az a fő, hogy a magyar ne álljon szemben a magyarral és hogy elhatározásainkban a magyarságnak és a keresztyénségnek egyetemes nagy érdekei vezessenek bennünket. Lehetetlen, hogy valamelyik magyar református előbbre helyezné a protestáns érdeket a magyar érdeknél. De még ha valaki ilyenre gondolna is, a megszállt területen észleltekből is tudjuk, hogy ezen a földön a magyar állam megdöltével nem lenne virágzó és szabad református egyházi és művelődési élet. A nagy református érdekek tehát összeforrtak a magyarságnak egyetemes érdekeivel. T. Közgyűlési A népeknek bizonyára újból meginduló békés versenyében hazánkra is a magyar közművelődés munkája lesz a legfontosabb. E téren is nagy feladatok betöltése vár reánk. Közel 390 év óta ebben a szép városban iskoláink nemzeti kulturhivatást töltenek be. Hogy csak az utolsó századot említsem, itt tanítottak: Márton István, Tarczy Lajos, Bocsor István, Fényén Zádor György, Kerkapoly Károly, Antal Gábor és más jeles ref. tanáraink. Munkájukra tisztelt vendégeink s az egész ország előtt bátran utalhatunk. A közművelődés terén munkánkat folytatólag végezni kívánjuk. Az egész vonalon a tudománynak, mi több, az egész emberiségnek haladását figyelemmel fogjuk kisérni. Helyesebben, mivel a fejlődés nem mindig megy előre és nem mindig felfelé, megfigyeljük a fejlődést és amint az apostol tanácsolja: * mindeneket megtanulva“, megtartjuk és követjük azt, amit jónak ismerünk fel. De nemcsak felekezeti érdekből, hanem azért is, mert iskoláink közel négy évszázad óta nemzeti kulturhivatást végeznek: ezekhez az iskolákhoz változatlan erővel ragaszkodunk. Tudjuk, hogy a radikálisok és a materialista világnézet követői — a mi igazi elleneseink — világszerte törekesznek minden felekezeti oktatás megszüntetésére. Az utolsó években tapasztalhattuk tanaiknak hatását és azok megvalósításának megkísérlését hazánkban is. Joggal kérdhetem azokat, akik a radikálisok között keresnek fegyvertársakat, vájjon feláldozni óhajtják-e ők is művelődésünknek legfontosabb szerveit, ref. iskoláinkat, vagy csak azt nem veszik észre, mire törekszenek azok a radikálisok, akiket ők támogatni akarnak? Én részemről nem vagyok hajlandó ennek az iránynak engedményeket tenni, nem vagyok hajlandó iskoláinkat átengedni és már azért sem haladok sem kulturális, sem politikai téren a radikálisokkal, mert irányukat református és nemzeti szempontból egyaránt fontos intézeteinknek jövőjére veszedelmesnek tartom. Felelni tartozom még arra az önként felmerülő kérdésre, hogy ennyi nehézség közt honnan merítem
