Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-03-20 / 12. szám
45. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1921. erőinek hosszú időn át elmulasztott kifejtését minden erőnkkel előmozdítani. Kötelességünk világos tudatára eljutni annak a szerepnek, amelyet a Kelet-Európában létrejött új helyzet vallásos megoldásában játszhatunk és játszanunk kell is. Minden komolyan gondolkodó ref. embernek át kell éreznie a magyar ref. egyházra váró nagy missziót és annak végrehajtásáért alázatos szívvel kell imádkoznia Isten előtt. Az új Magyarország, melyben mi már csak számarányunknak eltolódása folytán is egészen más szerepet játszunk, mint a régiben, csak akkor épülhet fel, ha mi, magyar reformátusok nyújtjuk hozzá a legjobb építőköveket. Ha mi nem tesszük meg kötelességünket, a mi sorsunk is odasorakozik az állandó forradalmak füzétől lángoló latin államoknak, Portugáliának, Spanyolországnak, Délamerika protestáns-mentes országainak a sorsához. S viszont az új Európa békéje csak akkor biztosítható, ha az itt fennálló talányos helyzetnek egyetlen lehetséges, t. i. vallási megoldásához mi, magyar reformátusok nyújtjuk azt az erőt, amely népet néppel baráti viszonyba hozhat, t. i. az evangéliumi szabadság komoly békeakarásának i és magasabbrendü összhangjának alkatelemeit. Mindezek a körülmények szédületesen tág | perspektívát tárnak fel a magyar református egyház előtt. A feladatok egész tömege bontakozik ki előttünk, amelyeket meg kell és meg is lehet oldani, de csak azzal a feltétellel, hogy a magyar ref. egyház szellemi épsége biztosíttatik. Ezen egység nélkül a csatát előre elvesztettük. Ha a világtörténet kritikus órájában nem vesszük észre, hogy nekünk kifelé és befelé egyaránt egységes frontot keli mutatnunk, akkor jövendőnk elintézett dolog. Ha a ref. egyházunk egyedei nem tudják megérteni, hogy mi most a történelem egyik legérdekesebb és legidegfeszítőbb pillanatába jutottunk, amikor módunk van hatalmas erővel kierőszakolni a diadalmas jövőt, de módunk van az alkalmat elszalasztva a teljes jelentéktelenség mélységeibe is alábukni, ha itt belül folytatjuk a magunk kisded pártviszályait, akkor a jövendőre vonatkozó összes igényeinket eljátszottuk. Egyike a legaggasztóbb körülményeknek, hogy a magyar ref. egyház szellemi egységén hatalmas rések mutatkoznak. Nem szólok arról, hogy tőlünk elszakított ref. testvéreinket ezidőszerint, sajnos, csak igen laza láncok kötik hozzánk. Ők nem értenek meg minket és mi nem igen értjük meg őket. ök el vannak keseredve ellenünk s mi el vagyunk keseredve velük szemben. Ám ez a helyzet előbb vagy utóbb javulni fog. Még mindig a vesztés tragikus órájának a kábulatában élünk. Amint | azonban a normális érintkezés ideje elkövetkezik, kapcsolataink ki fognak újulni, a megértés szelleme teret hódít és ismét egymáséi leszünk. Nagyobb baj az, hogy a partikuláris szellem, az egymástól való idegenkedés, az egymás lebecsülésének gondolatvilága még most is épségben áll. Nagyon kevéssé élünk egységes szellemi életet. Egymással nem igen törődünk, egymást emésztjük, nem gondolva azzal, hogy végtére is magunk emésztetünk meg. Azt gondoljuk, hogy belkőrü civődásaink elintézése ma is valami nagyon fontos és mindenek felett álló feladat. Évtizedes pereinket folytatjuk nyugodtan tovább s nem vesszük észre, hogy az efféle perlekedéshez alkalmas idők hirtelen elmúltak. Nem érint bennünket még az sem, hogy körülöttünk és ellenünk hatalmas szervezkedés folyik s az ostrom már-már kapuinkig ér s félő, hogy az utolsó órában is filozófiai magaslaton azt fogjuk mondani a ránk támadó harcosnak: „Ne érintsd az én köreimet!“ Ki kell jelentenem, hogy a protestáns egyházak kebelében időnként szükségessé váló elvi harcoknak nem vagyok ellensége. Attól félek, hogy a teljes uniformitás egyenlő a halállal. De mindennek meg van a maga ideje. A belső küzdelmeknek is, az erők egyesítésének is. Ma kevesebb polémiára és több pozitív munkára van szükség. Ma arra van szükség, hogy minden erőt egyesítsünk. Arra van szükség, hogy belső és harmonikus fejlődésünkkel, a Krisztusban létrejött legmagasabb egységre való törekvésünkkel az igazi egység és béke, a céltudatos és harmonikus munka megszemélyesítői legyünk környezetünkre nézve. A mostani idők politikai feszültsége, politikai és vallási jelszavainak áldatlan vegyülése el fog múlni, helyet fog adni a jobb megértés magasztos szellemének, kell, hogy akkorra készek legyünk, egységesek, erősek, reményteljesek. Mindazt, ami a jövőben ránk várakozik, csak erőink koordinálásával tudjuk elérni s ezért áldoz minden sziv, amely csak egy követ is hoz a magyar ref. egyház szellemi egységének épületébe. Czeglédy Sándor. A magyar kálvinizmus problémája tehát abban áll, hogy kepes lesz-e nagyképzettségíl, a belmissziói munkásságban apostoli buzgalmat tanúsító, kellően javadalmazott lelkészeket állítani az eklézsiák élére, amelynek tagjait e lelkészek magukkal egy színvonalra igyekezzenek emelni; természetes, hogy ennek anyagi feltételei is vannak, nemcsak a lelkészek javadalmazása, de a belmissziói intézmények fenntartásának költségei miatt is. Aurora, 1921 februári szán, 119. lap.
