Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-10-09 / 40-41. szám
158. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1921. egy-két alapvető fejtegetésére, amelyek tanulmányai* ban, valamint gondnoki és főgondnoki megnyitóbeszédeiben jelenleg csak nehezen hozzáférhetők, de amelyeket Isten segítségével, reményiem, majd nem hosszú idő múlva egybegyűjtve olvashatunk Tisza Istvánnak a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában meginduló összes munkái között. I. Mindnyájan észleltük, hogy a vallástalanság és a materialista világnézei az utóbbi években fokozott mértékben jelentkeztek hazánkban is. Romboló hatásuk bizonyára jelentékeny volt. Ma még inkább szomorú igazság, hogy „százezrek és milliók vannak minden egyház hívei körében, akik hiába éheznek, hiába áhítoznak a hit balzsama után, akik vallásuknak, egyházuknak csak névleg tagjai, mert az igaz hit élő segélyében és vigaszában soha nem részesülnek“.1 1 Ők nemcsak elvesztek a lelki élet szempontjából, hanem a materializmus legveszedelmesebb izgatói számára biztos anyagul szolgálnak a féktelen osztálygyűlölet felköltésére. Rájuk nézve minden időkre szólnak nagyemlékű vezérünknek irányító következő fejtegetései: „Egész erőnket arra az intenzív munkára kell fordítanunk, amely egyházunk beléletében vár reánk“. „Meg kell ragadnunk, s az eddiginél gondosabban ápolnunk azt az igazi vallásos érzést, amely ott lappang magyar ref. népünk lelke mélyében.“ (Gondnoki székfoglaló 14. I.) Az intelligens társadalmi osztályokon kezdve a legszélesebb néprétegekig, különösen a vidéki kisebb községekben is módot kell találni arra, hogy „híveinket hitben erősítsük; lelki gondozásban részesítsük; az ö értelmi és erkölcsi nevelésükben keressük azt az erőt, amellyel a jövő minden viszontagságaival megküzdhetünk“. (U. o. 13. 1.) Lelkészt karunk „keresse fel a népet minden viszonyaiban, vigasztaló és tanácsadó lélekkel támogassa minden bajai közt. Egész életük a zajtalan és áldásos belmisziónak legyen szentelve, mely az igazi lelkipásztor működésének sarkköve“. (U. o. 16. 1.) „De nagy hivatás vár e téren a világi elemre is, mert egyetemes papság vagyunk.“ (U. o. 17. 1.) Ezért „részt is kell vennünk a papi tiszt kötelességeiből is. A protestáns világi elemnek anyagi és szellemi erejét gyümölcsöztetni kell a lelki gondozás, a valláserkölcsi nevelés, a lelket adó, lelket kereső és építő jótékonyság nagy munkájában“. II. A radikálisoknak és némely politikai kalandoroknak éveken át folytatott, tudatos és gálád izgatásai, valamint az emlékezetünkben élő némely szomorú tények a nép széles rétegeiben erősen hathattak a hazafias és nemzeti érzés csökkentésére is. Fel kell világosítanunk ezeket a* félrevezetett testvéreinket, hogy nemcsak hitük és magyarságuk, 1 Tisza István: A vallás a modern élet küzdelmeiben. 10.1. amelyekre ma talán nem helyeznek nagyobb súlyt, hanem jobb megélhetésük és mindaz, ami különösen szivükhöz van nőve, attól függ, hogy hazánk mint Magyarország fennmaradjon. A veszedelmek még erről a kifosztott, csonka országról sem múltak el. Mihelyt szomszédos ellen ségeinknek hódító törekvései valóra válhatnának, vagy mihelyt Oroszország, megerősödve, újból követhetné évszázados imperialista céljait, melyeknek mi magyarok útjában állunk, a Magyarországban élő széles néprétegek is saját keserves tapasztalatukból fogják majd érezni a hódítónak leigázó és kizsákmányoló szándékait. Akkor derül ki, hogy Magyarország védelme nemcsak szent kötelesség, hanem a jól felfogott önérdek munkája is. III. Tisza Istvánnak több megnyilatkozása szakadatlan tevékenységet ir elé számunkra a szociálpolitikai munkásság terén. E téren tennivalóink nemcsak a munka területére, hanem a pártfogásba veendők nagy csoportjaival szemben is megsokasodtak. „A testi és lelki nyomor, az elhagyatottság, a bűn és a szenvedés roppant tengere vesz körül bennünket.“1 A nélkülözőknek egész nagy csoportjai jelennek meg lelki szemeink előtt. Ott vannak: a hadiözvegyek és a hadiárvák. Az utóbbiak részére az állam gondozó tevékenysége még alig tudott kielégítő eredményt elérni. Menekült szegény magyar véreink szűkölködő gyermekeikkel együtt. Gyötrelmes éveknek hosszú szenvedései után tértek vissza a hadifoglyok. Akárhánynak családi és gazdasági viszonyaiban a könyörtelen élet szörnyűbb tragédiákat játszott el, mint aminőt a naturalista iró fantáziája kigondolni tudna. A vak katonák és sok más rokkantnak csökkent keresetképessége állami és társadalmi intézkedéseket követel. A növekvő drágaság között új gondok nyomják a fix fizetésüeket és a csekély vagyonuakat. Ilyen viszonyok között „mily könnyű annak az óriási veszedelme, hogy a tömegeket a sorsukkal való elégedetlenség és a szerencsésebbek iránti gyűlölet ragadja meg“.2 * * „A társadalomnak ezen lelki állapotában ... az emberiség kevésbbé nélkülözheti, mint valaha, a vallásnak tisztító, nemesítő, erőt és lelki békét adó segítségét; Isten szolgájának állást kell foglalnia a társadalmat oly mélyen megrázkódtató törekvésekkel szemben.“8 Nem a kedvezőbb helyzetben levők iránt érzett irigységet kell fokoznunk, hanem a jobb helyzetben 1 Tisza István. A vallás. 9. 1. 2 Tisza István főgondnoki székfoglalója a dunántúli ref. egyházkerület közgyűlési jegyzőkönyvében. Pápa, 1907. 25. 1. s U. o. 25. 1.
