Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-10-09 / 40-41. szám
Harmincketíedik évfolyam. 40—41. szám. Pápa, 1921 október 9. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP ' \ A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE \ Szerkeszti és kiadia a dunántúli református püspöki hivatal (Komárom), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. G=] Megjelenik minden vasárnap. E=D A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. r=j „Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország — mennyország.“ Dr. Balogh Jenő főgondnok elnöki megnyitója. Főt. és Nagymélt. Egyházkerületi Közgyűlés 1 Idestova három esztendeje, hogy „leesett a mi fejünk koronája“ és megaláztattunk. Azóta mindazok az ádáz tervek, melyeket számban túlnyomó, akaratban és kegyetlenségben kőkemény ellenségek évek előtt szőttek, mind valóra válnak. Mi magyarok tudjuk, hogy mindazt a szenvedést és nyomort, amely a világkatasztrófából keletkezett, nem mi akartuk, ezért „az Ítélet napján nagy állhatatossággal fogunk megállni azok ellenében, akik bennünket nyomorgattak“ (Bölcsesség könyve V. 1.); alázatos szívvel felvesszük igánkat, mert tudjuk, hogy az Úr „oltalma az igazaknak“ és „megadja a kevélyeknek jutalmát“. (XXXVII. zsoltár.) T. Közgyűlés I A magyar ref. egyházban hosszú idő óta fel nem merült, részben soha elő nem fordult kötelességekkel állunk szemben. Legközelebbi munkánk kifejtésénél több tényt kell figyelembe vennünk. Az egyik, hogy amint 1789 óta már több Ízben, úgy napjainkban is az emberiség átmeneti korszakot él át: a gazdasági, társadalmi és politikai átalakulásnak részben viharos, részben nyugtalanul fejlődő korszakát. A másik tény, hogy a világnak jelentékeny részén az utóbbi években tomboló és pusztító vihar száguldott keresztül. Régebbi, valódi vagy vélt értékekből sok hever romban, még több megsemmisült. Más erkölcsi értékeink, közülük több olyan is, amely igazán becses volt, jelentőségükben vesztettek. Mikor ezeket a jelenségeket és általában hazánknak szomorú állapotát és korunknak viszonyait megfigyeljük, gyötrődéseink közepette nem maradhatunk meg a tétlen panasznál, hanem kötelességeinkre kell gondolnunk. Mert a most észlelt átalakulás révén és annak óriási méreteivel arányosan a reánk váró tennivalók is jelentőségben és számban nagyon megnövekedtek. „Korunk a folytonos munkásság, a zajtalan kötelességteljesítés tágasabb mezejét nyitja meg előttünk; a lelkigondozás tartalmában nő, szaporodnak annak feladatai.“1 Folytonos munkásságra adnak alapot: a hitélet terén mutatkozó kedvezőtlen jelenségek; a hazafias és nemzeti érzésnek csökkenése; a gazdasági viszonyoknak nagy ellentétei és újabb jelentékeny eltolódása; különösen az újabb időben keletkezett nagy vagyonokkal szemben a szűkölködő és nélkülöző osztályoknak rendkívüli növekedése. Munkánkban figyelembe kell vennünk a társadalmi és politikai viszonyoknak nagy átalakulását is, melyet mindnyájan ismerünk. Amikor nehéz időkben lelkiismeretünk parancsszava és keresztyén világfelfogásunk arra kötelez bennünket, hogy lelki vigasz gyanánt megkíséreljük a reánk váró munka végzését, feladataink nyomasztó súlyát számunkra egy bátorító, felemelő, erőtadó tudat enyhítheti. Érezzük, hogy nemcsak a nemzetek sorsát, hanem magyar református egyházunknak immár közel négyszázados viszontagságos fejlődését is a Gondviselés intézi. És olyan nemzet számára, amelyet nem akar veszni hagyni, a hatalmas Isten kegyelme időrőlidőre küld férfiakat, akik a haladás, a fejlődés, a jövő boldogulás szempontjából jelentős eszméket kifejtsék s a nemzetet, ha ez követi őket, irányítsák. Az a hitünk, hogy számunkra rendelt ifyen küldetésszerü vezér volt az, akit ilyenkor, őszi lombhullás idején, újra meg újra meggyászolunk. A kegyeletes megemlékezésen felül nemzetem érdekében cselekszem, amikor ma is idézni kívánom Tisza Istvánnak némely tanításait, amelyeket kötelességeink betöltésére nézve lelki örökségül hagyott reánk. A geszti sírboltból ide hallom a holt vezér szavát, amely „a nemzeti nagy kulturmisszió terén végzett régi kötelességeknek új erővel teljesítését“ s emellett a magyarság és keresztyénség egyetemes nagy érdekeinek szolgálatában több téren, különösen a legtágabb értelemben vett szociálpolitikai tevékenység terén is fokozott munkát, sőt új munkateher vállalását várja tőlünk. N Ezúttal csupán néhány töredékes, rövid idézetben mutathatok reá nagyemlékű főgondnokunknak 1 Tisza István szavai nagyszalontai gondnoki székfoglaló jában. 16. 1.
