Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-09-25 / 39. szám
Harmincketíedik évfolyam. 39, szám. Pápa, 1921 szeptember 25. DUNANTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYÉ —---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Szerkeszti és kiadja a danántúli református püspöki hivatal (Komárom), ahova a lap szclieaii részét érints közlemények kőiden^ f=i Megjelenik minden vasárnap. [=] A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézenúők, ea Megmozdulás. Azokkal a nagy feladatokkal, komoly kötelességekkel szemben, melyek a hitéletnek bensőbbé tétele és az erkölcsiségnek szilárdabb alapokra fektetése végett a hivatásukat átérző egyházakra várnak, némi megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy a mi református egyházunk is megmozdult, mert ha szórványosan is, de mégis találkozunk olyan jelenségekkel, melyek arra engednek következtetni, hogy a nagy célhoz való közelebb jutás végeit nemcsak a tervezések és javaslatok, de a cselekedetek is elkövetkeznek. Már maga az általános fölismerése és belátása annak, hogy a múltban nem minden folyt úgy, ahogyan szükséges lett volna, mert a közelebb elmúlt néhány év ez esetben talán kevesebb rombolást tudott volna okozni és hogy épen ezért céltudatos, komoly munka vár a jelen és jövő érdekében a mai nemzedékre: tanúsítja, hogy jó reménységgel lehetünk a megmozdulás szükséges és eredményes volta felől. Az itt-ott rendezett értekezletek, konferenciák által tárgyalt életbevágó kérdések mindmind a legsürgősebb tennivalókat igyekeznek felmutatni, megjelölni. Általánosságban, összefoglalva pedig annak a bizonyságai, hogy egyházi belső életünkben szüség van reformokra, melyek sürgős előkészítést és végrehajtást is kívánnak. Nem tudom, helyes-e a megállapításom, de én úgy érzem, mert úgy tapasztaltam, hogy egyházi életünkben a muliban inkább a rideg betű, mint a lélek uralkodott; inkább a formát, mint a tartalmat tartotta szem előtt a hivatalos egyház; inkább közigazgatást végeztünk és annak precíz folyását tartottuk fődolognak, mint az evangéliomi, gazdag életfolyamat munkálására, egy kis belmisszióra törekedtünk volna. Akik mégis cselekedtünk valamit ebből is, tapasztalásból tudom, hogy pár évtizeddel ezelőtt még félreértésnek, megszólásnak, sőt gúnyolódásnak is voltunk kitéve. Mindaz, ami a megszokott, kényelmes sablontól eltért, , részesült sem figyelemben, sem méltánylásban*^ annál kevésbbé követésben és felkarolásban,^ Gondoljunk csak arra, hogy alig 15—2Q - év óta jöttek komolyabban divatba az egyházmegyei és kerületi Selkészéríekezleíek, melyek már némi jelét mutatták is a szükségesnek érzett megmozdulásnak, az egyház egyes fontos, új kérdései iránt való érdeklődés fölébredésének. De hány olyan jó és helyes eszme, illetve javaslat és határozat merült föl, mely csak papíron maradt! E mellett pedig míg például kerületi gyűléseink 2—3 napon át foglalkoztak közigazgatási ügyekkel, illetve ezekkel kapcsolatban formai tudomásulvételekkel, egyházmegyei gyűlések határozatainak jóváhagyásával stb., addig az egyház belső építése nagy kérdéseinek csak úgy futtában-megbeszélésére alig jutott több idő 2—3 óránál. A kerületi gyűléseken tárgyalt, ebbe a körbe vágó, elfogadott indítványok sorsa pedig az értekezleteken tárgyaltakéhoz hasonló szokott lenni a legtöbb esetben, vagyis nehezen vagy egyáltalán nem mentek át az életbe. No, de a megmozdulás a szórványos jelek szerint már megtörtént, sőt úgy látszik, . hogy minden, vezetésre és cselekvésre hivatott érzi, hogy a bekövetkezett súlyos idők, melyek az egyház belső erejét alaposan próbára teszik, nemcsak teítrekészséget, de valóságos cselekedeteket is kívánnak. Egyszóval belátják, akik látni tudnak, hogy az egyházi élet mezején a munkában általános irányváltozásnak, fokozott tevékenységnek, föllendülésnek kell bekövetkezni, meri* csak így nyeri meg a hit- és erkölcsi élei s vele együtt az egyház azt a szilárd szikla-alapot, hogy netán még jöhető zivatarok, árvizek nem árthatnak neki. Ehhez azonban az egyházi testületek fokozatos. támogatása és közreműködése, sőt különösen irányítása is szükséges. Fülöp József lelkész. „Osonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország — mennyország.“
