Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-07-17 / 29. szám
Harminckettedik évfolyam. 29. szám. Pápa, 1921 julius 17. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE í Szerkeszti és kiadja a dunántúli református püspöki hivatal (Komárom), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők \ £E3 Megjelenik minden vasárnap. Q A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendök. i=| N emzetmentés. A kultusztárca költségvetésének vitájánál egy képviselőtársam — neves róm. kath. vallásu fővárosi tanár — a következő szavakkal fordult hozzám : holnap megharagusztok rám, kálvinisták, mert kénytelen leszek szóvá tenni, hogy a hitoktatásra nem helyeztek olyan súlyt, mint kellene; tapasztaltam, hogy nálatok kevés a hitoktató, az a kevés fásultan, kifáradva átprelegálja az órát, azután szalad tovább. A diákok unva, közömbösen, sőt ellenszenvvel mennek a hittanórára és semmi nyomot nem hagy lelkivilágukban a hitoktatásotok. Én ezt tapasztaltam évek hosszú során át a fővárosi iskoláknál s azt hiszem, másutt is így van ez nálatok. Ez pedig nekem, mint hivő kereszténynek fáj, mert én abban látom a keresztény kurzust, hogy a magasabb erkölcsi- és hitélet hassa át teljesen társadalmi és közéletünket. Én erre felhívtam képviselőtársam figyelmét arra, hogy a fővárosban ezen a téren tapasztalható hiányosság oka abban rejlik, hogy szegények vagyunk. Az a hitoktatói leád egy héten 29—32 órát, egyik villamosról leugrik, szalad be az órára fáradtan, melynek letelte után rohan a másik városrészbe tovább, hogy le ne késsen a következő órájáról. Egy agyonhajszolt, képtelenül dotált szellemi proletár nálunk a hitoktató. Ezen pedig nem segít más, minthogy ha valójában át vagyunk hatva annak a tudatától, hogy nemzetünket és társadalmunkat egyedül a magasztos keresztyén erkölcsi világnézet mentheti meg a jövendő számára, az államnak kötelessége arról gondoskodni, hogy minden felekezet képes legyen legelemibb feladatának : a jövő nemzedék élő keresztyénné nevelésének megfelelni. Usetty képviselőtársam erre másnap beszédében erőteljesen követelte a kultuszminiszter úrtól a ref. hitoktatók számának szaporítását s ezeknek megfelelő anyagi dotálását. Vajha lenne szavainak kézzelfogható eredménye I Megérdemli azonban ez a felmerült eszmecsere azt, hogy a felhozott ténnyel behatóan és sürgősen foglalkozzunk. Hiszen az én lelkemet ezen beszélgetés óta folyton égeti a vád és belátom, hogy akarni, elhatározni és cselekedni kell ezen a téren rögtön, azonnal! A jövő nemzedéknek meggyőződéses keresztyénné nevelése és ezáltal a keresztyén világnézet diadalra juttatása minden vonatkozásban, ez munkánknak az alfája és amig ez biztosítva nincs, ne tovább! Ha ehhez azonnal hozzá nem fogunk, dacára hitünk magasztos, vonzóerejü igazságainak, puritán, kristálytiszta tudományának, lemaradunk a világnézetek harcának versenyében és elvesztünk. Igaza van dr. Zsilinszky Endrének: „Uj püspök“ cimü vezércikkében, amidőn ezt Írja: „nekünk elég volt a múlt örökös negaciójából és keresztyén testvérharcaiból és tehetetlenségéből: mi harcos protestantizmust akarunk, abban programmot, életet és élő Krisztust. Mi azt akarjuk, hogy az egyháznak nagyobb súlya, nagyobb tekintélye, nagyobb befolyása legyen állami és társadalmi életünk fejlődésére .. .: új lélek van kialakulóban mindenütt, ahol gyorsan kiégett a bolsevizmus tiszke. Akinek szeme van látja, akinek füle van hallja. Az élet mozgás, az élet megújhodás, új szellem s e friss remények és nagy messze célok nevében üdvözöljük az új református püspököt, hogy püspöktársaival megépítsék a hidat a magyar lelkek között és előkészítsék a magyar milliókat: fajtánk és nemzetünk most csirázó diadalmas előretörésére“. Igen, harcos protestantizmust akarunk, ennek vitézeiül akarunk képezni egy új nemzedéket, amely éli a Krisztus életét és amely nem a többi felekezetek ellen harcol, nem folyton gravameneket keres és ebből táplálkozik, hanem amely él, fejlődik, megújhodik és mely harcol a tudomány fegyvereivel is az atheizmus, a rombolás, a terror és minden defetista, lezüllesztő cselekmény ellen. Ez a harcos protestantizmus emelje fel az embert a régi, őt megillető erkölcsi magaslatra: alkotó, munkás, meggyőződéssel teljes, eszményi életet élő: keresztyénné. Tehát erre nevelni és oktatni legyen az első cél. Megkétszerezni az ezt végző munkások számát, erre a célra elhivatott, lelkes férfi és női hitoktatói kart képezni, amely nem agyoncsigázva és nyomorogva küzködik, hanem a Krisztus igájának a gyönyörűségét is érezi. Sajnálattal látom, hogy nem értjük meg azt, hogy a hitoktatás az alap. Gondolataink és eszméink szétszóródnak, vagy a túlságos ideálizmus és a boldog pietisztikus elmerülés, vagy pedig a gravamenek, az anyagiak, a bürokratizmus jegyében folynak le gyülésezéseink.
