Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-07-17 / 29. szám
114. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1921. Sajnálattal látom, hogy az örvendetes fellendülés a lelkészi és hitéleti összejövetelek szomjuhozásában meg van ugyan, de ezeken a konferenciákon az idealizmusban olvad fel minden, gyakorlati kezdeményezés nem történik, pedig most minden gyűlésnek, konferenciának, belmissziói összejövetelnek egy lehet a legfőbb tárgya: új nemzedéket nevelni, az egész valót átható vallásos oktatás által és erre kiválasztani a legmegfelelőbb: gyakorlati utat és módot. Akinek van szeme a látásra, lássa. Iparos tanoncaink, ismétlő iskolásaink a legveszedelmesebb korban (14—16-ig) minden lelki gondozás nélkül vannak kitéve minden kísértésnek, istenkáromló eszméknek és az erkölcsi züllésnek. Felserdült ifjúságunk mulat, tobzódik, mintha olyan boldog volna „nagy Magyarország“. Mindenki, akit a háborús és forradalmi élettapasztalatok tisztánlátóvá tettek, egyedül az új nemzedékben bízik, ettől vár megújhodást és mi várunk, tétovázunk, de az alap még kiásva sincs. Por lepi egyik egyházmegyénk ama felterjesztését: mindenütt, ahol egy iskola van, a lelkész tanítsa a vallást. Még a legelemibb és legmegvalósíthatóbb cselekvés felett sem határozunk. Volna munkás elég, igen sok az állás nélküli tanítónő — leányoknál és elemi osztatlan iskoláknál kitűnő segéderők —, fel kell őket hívni a segédkezésre, talán később dotálni is tudjuk őket. Hivatalos felsőbb hatóságainknak pedig minden követ meg kell mozgatni arra nézve, hogy minden középiskolában végre megfelelően díjazott hitoktató alkalmaztassák. Nincs pénz ?! Beszéljenek akkor a következő számok: az 1920— 21. évi állami költségvetésből: két színházra (opera és nemzeti) előirányoztatott 30 millió; egyházak segélyezésére összesen 7 millió! Úgy-e, kiáltanak ezek a számok — és mit ? — A keresztény kurzus tartalomnélküliségét. Vessük kezünket az ekeszarvára és szemeinket előre irányozván, nézzük a célt: a lelkeken való végigszántás után a megújhodott, életre kelt keresztyén Nagymagyarországot! Kötelességünk, hogy ez Krisztus eljövendő országává váljék. Nagyrákos, 1921 július 1. Csukás Endre. Á dnnáninneni református egyházkerület közgyűlése. (Folytatás és vége.) Patay helyettes püspök és id. Tuba János világi főjegyző köszönő szavai után Gyalókay László egyházi főjegyző olvassa fel a terjedelmes püspöki jelentést, amelyhez többen hozzászólanak. Egyhangú választás utján betöltik a következő tisztségeket: Ügyész Mohácsy János dr., pénztáros Nemes Kálmán, számvizsgálók: Schmidt Imre, Akucs Lajos, konventi tagok: Patay Károly, Finkey Ferenc, póttagok: Sörös Béla és Mohácsy János. Egyhangú lelkesedéssel köszönetét mondanak Patay Károly püspökhelyettesnek, aki a válságos viszonyok közepette fáradhatatlan buzgósággal intézte a kerület ügyeit. Az új püspök meghívására Tuba Jánossal az élén bizottságot választottak. Az elnöklő helyettes püspök felfüggesztette a közgyűlést és a jelenlevők átvonultak a református templomba. D. e. 11 órakor a vásártéri templom harangja jelezte, hogy a dunáninneni reformátusok első püspökét szentelik fel. A templom zsúfolásig megtelt, karszalagos rendezők igazítják útba az érkezőket. Külön helyen ülnek Bállá Metód Mátyás dr. zsupán, Semian Lajos dr. miniszteri titkár, akik Miczura Márton dr. minisztert képviselik. Jelen vannak a polgármesterhelyettesek és több városi tanácsos, képviselve vannak a többi felekezetek is, a Felföld minden tájáról érkezett magyar ref. küldöttségek tagjai nagy számban. Harangszó után virágcsokros fehérruhás leányok sorfala között bevonul a küldöttség a felszentelt és a felszentelendő püspökkel. A 74. dicséret s a 37. dicséret első versének eléneklése után egy helyi énekkar ad elő egy egyházi éneket, ezután a püspök a felavató püspökkel és főjegyzővel az urasztalához megy, ahol az esperesek és gondnoktársaik már előzetesen helyet foglaltak. Helyettes püspök újból megnyitja a közgyűlést, közli a gyülekezettel Balogh Elemér megválasztását, üdvözli az árván maradt nyájat, amely most meg fogja kapni pásztorát. Rámutat a kötelességekre, melyek az új püspök vállaira nehezednek, megható szavakkal biztosítja őt az egyház bizalmáról, adaadásáról és szeretetéről. Ezután elhangzik a felavató beszéd, amelyet Czinke István tiszáninneni püspök tart. — Üdvözöllek hét ország határán — így szól Balogh püspökhöz — az álomország és a valóság határán, az álom ország a reményünk, a valóság szomorú és kegyetlen. Üdvözöllek két érzésország határán, a boldogságén és a fájdalomén, a boldogság az, hogy tégedet avatunk püspökké, a fájdalom az, hogy püspököt kell avatnunk. A te sorsod hasonló a XVI. századbeli apostolokéhoz, akiknek annyi akadállyal kellett küzdeniök és két országban hirdetni a krisztusi elveket, fenntartani a nemzetet és a vallást, egy nemzet kesergő mindennapos áhitatos imáját valóra váltani, mely jönni fog, mert... A mi korunk a várakozások kora és amíg nap van az égen és virítanak a rózsák, nyílik az akác és zöldéinek a rétek, mi hiszünk, hogy jönni fog ... Pünkösd elmuliott már, de nem szabad elfelejtenünk a pünkösdi hangulatot és kérjük, hogy szánjanak le a szent nyelvek mi ránk és kiválasztott szolgájára és hozzák közelebb a reményt, amely után boldog imádság epedez. Ezután rámutat a püspök kötelességeire, majd elhangzik az ünnepélyes eskü.
