Dunántúli Protestáns Lap, 1920 (31. évfolyam, 1-23. szám)
1920-11-21 / 18. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkeszti és kiadja a dunántúli református püspöki hivatal (Komárom), ahoYa a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. E3 Megjelenik minden vasárnap. [=] * A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. [=] Tisza István szeretete. A reformáció jelmondata: a mi hitünk fejedelme egyedül Jézus Krisztus. És miután ő maga megmondta, hogy az igazságnak Lelke, akit az Atya küld, aki nálunk lakik és berniünk marad, mindenre megtanít minket és eszünkbe juttatja mindazokat, amelyeket ö mondott nékünk —: nekünk nincs szükségünk arra, hogy bárki is közénk és Isten közé álljon. Lelkipásztoraink vannak, de nem azért, hogy közbenjárók legyenek, hanem, hogy tudományukkal elménket Jézus tanításainak elfogadására, életükkel szivünket Jézus életének követésére bírják. Mikor Tisza Istvánról,' mint az ő főkurátorsága alatt állott egyházkerület tagjai, -halálának második évfordulóján kegyelettel megemlékezünk, hitünk fájdalmát, Jézüstt kell szemünk élé állítanunk. Jézus a szeretet hirdetője és személyesítője volt tanítványai lelkében. Mikor Jézust megölték, nemcsak földi élete szenvedett ki tanítványaira nézve, — meghalt a szeretetnek az. az eszményképe is, amely lelkűkben élt, amelyet lelkűk Jézusról mintázott. Az igazság Lelke, amely náluk lakott és bennük maradt, az tanította meg husvétban a tanítványokat arra, hogy Jézus lelkét nem ölhették meg, a szeretet eszményképe él. Ha meghalt ez az eszménykép, ha nem hihetnek abban, hogy élt egy Jézus Krisztus emberi testben, aki a teljes szeretetet nemcsak hirdette, de testvérei érdekében egész a keresztfa-halálának elszenvedéséig valósította, ha nem hihetnek abban, hogy ez a kínos és mégis megbocsátásba átszellemülő halál diadala, megdicsőülése, örök élete, az Atyához menetele volt lelkének —: akkor az emberiség élete nem egyéb, mint egyik bukásból a másikba való reménytelen összetörettetés. Tamás szerette az Urat; de sötétnek, reménytelennek tartotta mindig az Evangyéliom sorsát, mert Jézus önfeláldozással, halállal akart győzedelmeskedni. Meg tudott volna halni Jézussal, de — miért akkor ez a lemondásban, szolgálatban, segítésben eltelő élet ? Nem tudott hinni abban, hogy valaki a szeretetet mindvégig valósíthassa abban az egyetlen reményben, hogy élete a halálban diadalmaskodik. A Gecsemánéból elfutott a többivel együtt.'A lelke úgy összetört, hogy nem volt ott Péterrel a főpap udvarában, sem a mindent végigszemlélő Jánossal a keresztfa alatt, de még akkor sem volt együtt a többivel, mikor azok már meggyőződtek róla, hogy „eljött vala Jézus". Mikor megmondták néki a többiek, hogy látták az Urat, nem hitte el, hogy Jézus mindvégig hű volt ahhoz a szeretethez, amelyet hirdetett, hogy a gonosznak nem állt ellene gonosszal, hogy ajkának a kínok között sem volt zokszava, átka, hogy szeretete megdicsőült a halálban. „Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit..., semmiképen el nem hiszem.“ Meglátta és leborult a végtelen szeretet előtt. „Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek." A reformáció egyházainak tanítása szerint a keresztyénség lényege Jézus követése. Valósítani a szeretetet mindvégig! Vannak-e ilyen emberek? A világ nem hiszi. Mert maga önző. És mert nem hiszi, boldogtalan. Az önzést juttatja uralomra. De nekünk hirdetnünk kell, hogy vannak ilyen emberek. Ha nincsenek, bukott a reformáció. Örömmel teszünk azért bizonyságot róla, hogy alapjelleme Tisza Istvánt is az ilyen emberek közé sorozta. Emberi erőtelenségei és gyarlóságai mellett a szeretetben rendületlen követője Jézusnak.- Nem hitte ezt az ő magyar nemzete. És az örvény széléig jutott. Nem hitte protestáns egyházának népe. S ez is az örvény széléig jutott. „Boldogok, akik nem látnak és hisznek.“ I. Jézus követőjének az a jellemvonása, hogy vallási meggyőződését uralomra juttatja az élet minden vonatkozásában. Tisza vallási meggyőződése a protestantizmus szabadabb irányához tartozott. Érdekes az, hogy komoly embereknél, aminő ő is volt, ez a szabadabb irány csak a hitvallások irányában lesz szabadabbá —, de míg itt könnyít a leiken, hatványozottan ró kötelességet és felelősséget az életben. Tisza hite Jézus tanításain nyugodott. Hitte, hogy Isten a „mi Atyánk“, aki tévedése, botlása miatt nem veti el gyermekét, hanem, mint a pásztor az elveszett századik juhának, utánna megy, hogy megmentse. Hitte, hogy becsületes, szünetlenül éber lélekkel kell életünk ösvényét őriznünk, magunkat a kötelesség útjain megtartanunk, önnön hibáinkat megismernünk s azok miatt Atyánknak érettünk bánatba boruló szeretetét többi gyermeke iránti szeretetünkkel örvendezőre \ Harmincegyedik évfolyam. 18. szám. . N Pápa, 1920 november 21.
