Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)
1919-03-22 / 12. szám
Harmincadik évfolyam. 12. szám. Pápa, 1919 március 22. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden szombaton. A lap szellemi részét érintő közlemények a felelős szerkesztő címére (Pápa, => Damjanich-utca 3. sz.) küldendők. 1=3 Főszerkesztő: Czeglédy Sándor Felelős szerkesztő: Dr. Vass Vince Főmunkatársak: Faragó János Kováts Alajos Pongrácz József Dr. Trócsányi Dezső Előfizetési díjak (egy évre 20 K, félévre 10 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. <=> Hirdetések díja megegyezés szerint. <=> Evangéliumi egyházak világszövetsége. A háború alatt sokszor lehetett hallani, hogy ez a világháború a maga rettenetességeivel a vallásnak s közelebbről a keresztyén vallásnak csődjét jelenti. Mig a vallásellenes irányzatok követői hivalkodva mutattak rá arra, hogy a vallás nem tudta a háború borzalmait megakadályozni, sőt alig tudta mérsékelni is, a vallásos lélek megszégyenüléssel volt kénytelen elismerni, hogy azok a magasztos elvek, melyeket a keresztyén vallás hirdet, nem tudtak úgy meggyökerezni a lelkekben, hogy egy ilyen borzalmas háborúnak kitörését megakadályozhatták volna. A vallás csődjéről beszélni azonban époly helytelen volna, mint a nemzetközi szociálizmus csődjéről beszélni azért, mert a szociálisták bátran és odaadással teljesítették éveken keresztül a nemzeti hadseregben kötelességüket. Úgy egyik, mint a másik vonatkozásban csak annyit mondhatunk, hogy eszméknél és elveknél erősebb hatóerők tették lehetetlenné a háború elkerülését s mindannak a szenvedésnek megakadályozását, mely ennek nyomában fakadt. Minden habozás nélkül el kell azonban ismernünk, hogy az egyházakat mulasztás terheli a tekintetben, hogy nem korábban kezdték érvényesíteni azokat az eszméket, melyek letéteményeseiül tekintik magukat oly irányban, hogy mindazt a bajt és szenvedést, melyet egy háború szükségképeni következmények gyanánt magával hord, megelőzhessék. Korábban kellett volna minden erejüket arra fordítani, hogy megteremtsék azt a légkört, amely államférfiaknak és népeknek egyformán lehetetlenné tegye egy ilyen borzalmas háború fölidézését. Pedig erre nem hiányoztak a biztató előjelek, hiszen a Hágában tartott békekonferenciák, magának a hágai békepalotának fölépítése azt mutatták, hogy államférfiak és jogászok körében is megérlelődik az a nézet, hogy a nemzetek közötti véres összeütközésnek pártatlan döntőbíróságok utján vegyék elejét. Itt kellett volna az egyháznak is a maga erkölcsi befolyását érvényesíteni s annak, amit államférfiak jogi téren megalkotni akartak, meg kellett volna adni az erkölcsi fundamentumát. Fájdalom, az egyházak későn ébredtek ebbeli kötelességük tudatára. Csak hat évvel a háború kitörése előtt, 1908-ban kezdték angol és német egyházak belátni, hogy egyházi téren nagyon kevés történt a nemzetközi béke biztosítása érdekében. Ezért látogatták meg 1908- ban a német egyházak képviselői — ezek között az egyesült német protestáns egyházak képviselői épen úgy, mint a lutheránus s római katholikus egyház képviselői — Angolországot, mint az angol egyház vezető férfiainak vendégei. A következő évben hasonló számú angol egyházi férfiú kereste fel — ismét mint a különböző egyházak képviselői — Németországot. Ezeknek a látogatásoknak közvetlen következménye volt, hogy mind a két országban egyházi bizottságokat létesítettek a Németország és Angol ország közötti barátságos viszony előmozdítására. Az angol bizottság, amelynek a canterbury-i érsek volt az elnöke, 12.000 tagot számlált, a német egyház 4000-t. Mindkét országban megvolt a törekvésnek saját orgánuma: Angolországban a „The Peacemaker“ (A békeszerző“), Németországban „Die Eiche“ („A Tölgy“). Az ekként megindult mozgalomhoz csatlakozott Amerika is. Megállapodtak abban, hogy egyrészt minden ország egyházát igyekeznek rábírni az oly irányban való közreműködésre, mely a különböző népek között a barátságos érintkezést előmozdítani volna hivatva, másrészt a keresztyén közvéleményt oly irányban törekesznek megmunkálni, hogy a nemzetközi viszályok elintézése ne fenyegetés vagy háború, hanem meggyőzés és jog utján történjék. Amerikai részről egy fejedelmi adomány lehetővé tette, hogy ez érdemben nemzetközi gyűléseket is tartsanak az egyházak, melyeknek egyelőre csak ideiglenes jellegük lett volna és pedig a protestáns egyházak Konstanzban, a római katholikus egyház Lüttichben.
