Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)
1919-03-01 / 9. szám
Harmincadik évfolyam. 9. szám. Pápa, 1919 március 1. DÜBÄNTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden szombaton. A lap szellemi ‘részét érintő közlemények a felelős szerkesztő címére (Pápa, => Damjanich-utca 3. sz.) küldendők, 1=1 Főszerkesztő: Czeglédy Sándor Felelős szerkesztő: Dr. Vass Vince Főmunkatársak: Faragó János Kováts Alajos Pongrácz József Dr. Trócsányi Dezső Előfizetési díjak (egy évre 20 K, félévre 10 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. o Hirdetések díja megegyezés szerint. => A lelkészi fizetés rendezéséhez. A lelkészek fizetésének rendezése egyházunk legégetőbb kérdései közé tartozik. Ami ez érdemben eleddig történt, — értem a kongruát és korpótlékot — korántsem elégséges a kérdés megnyugtató megoldására. Nem azért mondom ezt, mintha kicsinyelném az államnak azt a támogatását, mellyel a lelkészi munka értékét elismeri és méltányolja: hanem mivel nem nyújt, természeténél fogva nem nyujhat gyökeres orvoslást. A csekélyebb javadalmú lelkészek fizetését ugyan meg toldja.foldja, de a lelkészi fizetések kiáltó egyenlőtlenségeit nem szünteti meg. Hogy mimódon, miféle elvek alapján kellene keresztül vinni a lelkészi fizetések korszerű rendezését, erre nézve az Új Reformáció f. évi február 9-iki (6) számában dr. Patay Pál egy nagyon is merésznek tetsző, valósággal forradalmi színezetű, de mindenesetre megfontolásra méltó javaslatot hangoztat. Ide iktatom szószerint: „A fizetésrendezésnél is az egyenlőséget óhajtom. Egyforma képesítéssel végezhet lelkészi szolgálatot egyházunkban mindenki, egyforma díjazást is igényelhet. Legyen központi pénztár, amelyből a hónap elején minden pap pontosan megkapja a fizetését éppen úgy, mint az állampénztárnál az állami hivatalnokok. Legyenek fizetési fokozatok és pedig legalább úgy, mint az állami középiskolai tanároknál. Ezeknek a mindenkori fizetésfokozata legyen az irányadó, amelynél alacsonyabb a papoké se lehessen. A legelhagyatottabb faluban is ugyan olyan fizetéssel kezdje a lelkész, mint a legelső városi gyülekezetben és ugyanott végezze is. Ne legyen tehát más különbség fizetés dolgában, mint a szolgálati idő szaporodásával esedékes korpótlék és családi pótlék". E javaslatnak két gondolat képezi a magvát: a fizetésnek egyenlősége és a szolgálati idővel való emelkedése: Ez a két gondolat ma már nem csupán az állami hivatalnokok seregénél érvényesült, hanem bizonyos egyházi hivatalnokoknál is, t. i. az egyház által fenntartott közép- és főiskolai tanároknál. De a lelkészeknél teljesen figyelmen kívül hagyatott mindezideig. Azaz, legalább az egyik gondolat megvalósításával történt már úgyan valami gyenge kísérlet, de fel kellett vele hagyni. Úgyanis az 1881-iki első országos zsinatunk az idősebb és érdemeket szerzett lelkészek méltánylása és jutalmazása céljából elrendelte az egyházaknak az általuk adott lelkészi javadalom s a lelkészeknek bizonyítványaik és szolgálati idejük szerint való osztályozását. Bizonyos osztályú egyházakba csak bizonyos meghatározott minőséggel biró lelkészek pályázhattak. De ez a magában véve szép intézkedés kudarcot vallott. Az élet nem akceptálta. A következő zsinatunk már a szabad választás elvére helyezkedett. S a szabad választás pedig még kirívóbbá tette a mai lelkészfizetési rendszerünk fonákságát. A most érvényben levő lelkész fizetési .rendszerünknek nem az a legfőbb baja — amint sokszor halljuk felemlíteni, — hogy az egyes gyülekezetekben ma is változatlanéi ugyanaz a lelkész javadalma, amiként azt a reformáció korában megállapították a gyülekezetei alapító hitbuzgó ősök: hanem, hogy gyülekezetenként különbözőképen szabták meg. Mondhatjuk, annyiféle értékű a lelkészi javadalom, mint ahány a gyülekezetünk. Siralmas dolog elgondolni, hogy ezen körülményből mennyi nyomorúság, mennyi szégyen háramlik egyházunkra ! Mert azt hiszem, senki sem tartja dicsekvésre alkalmas dolognak, ami az ilyen rendszer mellett mindennapos, hogy t. i. derék, értékes lelkipásztorok egész életükön keresztül kicsiny, csekély javadalmú egyházban nyomorogjanak és náluknál sokkal érdemetíenebbek fényes és gazdag egyházban dúslakodjanak! De az sem dicsekvésre alkalmas ám, ha látjuk, hogy egy-egy jövedelmesebb lelkészi állás után mily tülekedés indul meg a lelkész»testvérek között és ami még szomorúbb, többnyire az nyeri el a koncot, aki legügyesebben tud korteskedni.
