Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)
1919-02-08 / 6. szám
1Í>!9. dunAntüli protestáns lap. 43. oldal. római egyház. Ha szervezkedünk, velük haladhatunk s hatalmas testvéreinkkel testvéri közösségben hazánk érdekeinek is komoly és sikeres módon tehetünk szolgálatot nemzetközi viszonylatokban. A másik az, hogy szervezett protestántizmus a magyar állami éleinek isteni tartalmat, célt és felülmúlhatatlan belpolitikai programmot adna. Olyan erők szunnyadnak alvó testünkben, melyeknek a fegyverek harca után bekövetkezett társadalmi harcba való belevitele legmélyebb keresztyén hitünk imádságos álmai szerint alakítaná ki a jövendő Magyarországot. Az evangélium nem csak megtérésre, de Isten országának prcdikálására is felhív bennünket. Sőt azért kell a megtérés, hogy Isten országáért harcolhassunk. A keresztyénségnek olyan társadalmi programmja van, olyan világnézete, elvei, céljai, melyek az emberiség legteljesebb boldogságát és tökéletességét célozzák. Isten országának programmja mellett minden társadalmi programm elhalványul. Nem volnánk méltók önmagunkhoz, ha nem harcolnánk Isten országának diadaláért a jövendő Magyarország életében. Nem .nézhetjük tétlenül egy új világ felépítését. Az a kérdés azonban, hogy milyen formát adjunk ennek a szervezkedésnek. Két lehetőség áll előttünk s mindegyiket élő példákon tanulmányozhatjuk. Az egyik a keresztyén szociálisták politikai szervezete, a másik a keresztyénség társadalmi programmjának propagálását végző „szociális keresztyénség“. Programmjuk majdnem azonos: a keresztyénséget belső és organizáló erejévé tenni a társadalomnak s következésképen a törvényeknek, intézményeknek, a gazdasági s magánéletnek és megvalósítani a földön Krisztus királysága alatt Isten országát. De mig a keresztyén szociálisták belépnek a politikai élet forgatagába is, hogy annál biztosabban és gyorsabban célt érjenek, addig a szociális keresztyének, bár nem ellenzik a politikai pártalakulást, egyelőre csak sajtóval, irodalmi tevékenységgel, előadásokkal, népgyülések szervezésével munkálják céljukat és az egyházon belül is harcolnak azért, hogy az ne csak az egyénekkel, de a társadalmi problémákkal és bajokkal is törődjék. Ahol azután mind a két szervezet megvan, ott szövetségre, esetleg egységre lépnek. A kálvinizmus, mint keresztyén szociálizmus lépett bele az emberiség életébe, mert az egész állami, társadalmi, családi és gazdasági életet Isten dicsőségének és Isten országának a szempontja alá helyezte 'és alakította ki. A predestinációval hatalmas, felelősségteljes társadalmi programmot adott az egyénnek. Az Isten kiválasztott fiai elé oda állította Isten országát* mint feladatot. A kálvinizmus az, hogy az egyén égjen el az Isten dicsőségéért folytatott harcokban. A legerősebb és legteljesebb társadalmi aktivitás a kálvinizmus. Nekünk tehát rá kell lépnünk a legintenzívebb társadalmi akció terére. De a fent említett két mód közül melyiket válasszuk ? Leghelyesebb volna mind a kettőt. Véleményem szerint nem csak hogy elvi akadálya nincs annak, hogy minden téren, tehát politikai téren is harcoljunk Isten országáért, de egyenesen kötelességünk minden, tehát politikai eszközt is, megragadni ennek a célnak eléréséért. Egy felekezeti érdekek fölött álló, de komoly evangéliumi alapon nyugvó keresztyén szociálista párt minden párttal karöltve haladhatna az igazságot és szeretetet célzó programmpontjaikban és mindegyik ellen harcolhatna keresztyénieden törekvéseik alkalmával. Pártok fölötti lehetne. De a gyakorlati nehézségekkel is számolnunk kell. Ma még nem emelkedtünk arra a magaslatra, hogy Isten országa és az egyház között külömbséget tehetnénk. Ma még felekezeti színezete lenne pártmozgaimunknak. A világ sem értené meg, hogy a keresztyénség több ennél. Azután egy politikai párt nem igen válogathatná meg tagjait s nagyon könnyen olyanoknak a kezébe kerülne, kik a pártharcokban elveszítenék az evangélium talaját. De a másik útra azonnal ráléphetünk. Politikai ambícióktól mentes, de magát a társadalmi kérdések komoly tanulmányozására és azoknak keresztyéni megoldására szentelő keresztyén szociális szervezet teremthetne keresztyén szociális sajtót, irodalmat, vezethetne propagandát és reméljük, hogy a jövendő politikai életben mint nem politikai párt is hathatósan felemelhetné szavát a társadalmi intézmények és szociális törvények megalkotásánál. Nem is kell sokat gondolkozni azon, hogyan alakítsunk ilyen szervezetet. Az 0. R. T. elviharozta már forradalmi érzéseit. Azon az úton van, hogy önmagával meghasonlik és nem talál magának teret. Ragadja meg ezt a programmot és legyen most kicsiny, de egyre növekvő tábora a magyar szociális keresztyénségnek. Adja rá magát az evangélium szociális programmjának propagálására és éber szemekkel, erős energiával, mint „az egyház igazi közvéleményének kifejezője“, szálljon síkra azért, hogy az evangéliumi keresztyénség diadalt vehessen a társadalomban, az államban, intézményekben és törvényekben. Dr. Vass Vince Egyházunk megújhodása. Féljünk-e a szeparációtól ? Szemébe kell néznünk e mumusnak, mellyel évtizedek óta ijesztgetjük magunkat. Tagadhatatlan, hogy a szétválasztással nagy tömegek leválnának egyházunk testéről és csakugyan aggasztó dolog, hogy a leváló tömegek, bár saját jószántukból válnának el az egyháztól, örökre elvágnák magukat a felfelé fejlődés, a lelki élet birásának. lehetőségétől, mert az egyház feladata elsősorban a lelki élet kialakítása, a felfelé fejlődés lehetőségének valóraváltása. S hogy mily hatással lenne ez nemzetünk életére, az kiszámíthatatlan, de a hatás irányvonalát sejthetjük. Kevesebb volna a szeretet, az igazság, a méltányosság e nemzet kebelében. Igaz ugyan,, hogy egyházunkhoz tartozó tömegek (tömegekről lehet beszélni!) nem látogatták templomainkat, nem igen
