Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)
1919-02-01 / 5. szám
34. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1919. ma! szemben való viszonyból évszázadokon át csak a keserűség és mellőzés jutott. Az igazságos eljárás a fenálló fonák helyzetben legalább látszatra a katholikusok elnyomását, a többi felekezetek hallatlan privilégizálását jelentette volna, amiből keserves súrlódások s az államélet többszörös megrázkódtatása következett volna. Más, hosszabb, de nyugodtabb utat kellett tehát a célhoz választani. A magyar állam ezért az azonnali, vagy fokozatos separatiot az egyenlő kielégítettség jogi állapotában kívánta végrehajtani az összes egyházakkal szemben. A lassú, de megrendülések nélkül járó egyházpolitikához nagyon megfelelőnek látszott az 1848. XX. t.-c. 3. §-ában kifejtett azon elv, — amelyet, mi reformátusok állandóan hozsánnával magasztaltunk, pedig az voitaképen rég idejét múlta s a modern állam életébe egyáltalán nem illett bele, — hogy „minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek“. Erre a törvényre támaszkodva megkezdette az állam a prot. egyházak mindinkább fokozódó segélyezését. Am alapjában véve igazságos eljárása, mely évszázadok mulasztásait látszott a prot. egyházakkal Szemben helyrehozni, kezdő lépés volt a separatió felé is. Manapság az államsegélyek igénybevételére, vagy visszautasítására vonatkozó vita teljességgel meddő és felesleges. Azt, ami megtörtént, amibe minket végtelenül nyomorúságos anyagi helyzetünk belesodort, visszacsinálni úgy sem lehetne s a fokozatos kielégítés folyamata a forradalom előtt már annyira halJadt, hogy a múlt évben a kormány törvényjavaslatot nyújtott be a protestáns egyházak államsegélyigényeinek tőkeszerü kielégítéséről s a separatio előkészítőjeképen törvénybe akarta foglalni a kath. egyház autonómiáját. Annak idején bizonyára helyesebb s egyházunkra nézve üdvösebb lett volna minden államsegély visszautasításával egyidejűleg a separationak velünk és a kath. egyházzal szemben való követelése. Ám ezt nem tehettük ezer és egy ok miatt. S most ? Helyes volna-e a separatio a múlt évi törvényjavaslatok előzetes elfogadása nélkül ? Semmiesetre. Egyház- és vallásellenes, parlamentmentes, forradalmi separatio ? Ez szinte a polgárháború rémét idézné fel. Ma nincs más út, mint az 1848. XX. t.-c. 3. §-a végrehajtásának követelése s egyben erőgyűjtés az egyháznak és az államnak akár azonnali, akár fokozatos elválasztása idejére. Bár mi természetesen úgy az egyház, mint az állam szempontjából az utóbbit tartanók célravezetőnek. Czegíédy Sándor. N yi 11 levél a magyar népköztársaság kormányához. Kényes helyzetben vagyok, mert nem akarok olyan konkrétumokra hivatkozni, melyeknek idő előtt való nyilvánosságra hozása a kívánatos sikert veszélyeztetné. De a kormány ismeri ezeket a konkrétumokat. Tudja, miknek alapján állítom, hogy a magyar protestántizmusban ma is benne rejlenek azok az erők, melyek hazánkat Bocskay, Bethlen, Rákóczy idejében megmentették. Ha ezt elismeri a kormány, ha nem huny szemet az előtt a tény előtt, hogy egyedül a protestántizmus segítségével sikerül és sikerült belekapcsolni hazánkat a szövetséges ellenséges államok érdeklődésének körébe, akkor kötelessége figyelembe venni alábbi követeléseinket. Tisztelettel kérem tehát a magyar kormányt, méltóztassék a leggyorsabban megvalósítani a következőket: 1. Ha elismeri, hogy a protestáns érdekek előtt nyitva áll nemcsak a semlegesek, de a szövetséges Amerika és Anglia szive is, sőt Franciaország sem tanúsít hideg magatartást ez előtt a szempont előtt (bizonyság rá Poincaré megnyitó beszéde), akkor tartsa hazafias kötelességének, hogy a béketárgyalásokon résztvevő magyar bizottságban a legnépesebb és külföldön a legrokonszenvesebb magyar protestáná egyház képviselőjének is helyet juttasson. Hangsúlyozom, nem arról van szó, hogy a bizottságba református keresztlevelű embert is válasszanak be (ez a kivánság kicsinyes felekezeti akadékoskodás volna), de egyenesen a református egyház egy hivatalos, komoly és vallásos meggyőződésű lelkészi képviselőjének kiküldését kérjük. Mi az egész civilizált világ szempontjából nagyfontosságunak tüntettük fel a magyar protestántizmus egységének megóvását. Követeljük, hogy a kormány ne discreditáljon bennünket, mert valóban igazunk van. 2. Kizárólag taktikai szempontból, hazánk érdekében kérem, hogy az olyanok helyébe, akik hónapok óta propaganda csinálással külföldön tartózkodnak, de akik eddig semmi eredményt el nem érhettek, az illető legtöbbnyire protestáns körökkel rokon gondolkozásu s előttük rokonszenves, emberek küldessenek ki. Nekünk az a fontos, hogy meghallgassanak. Miért nem küldünk olyan embereket, kiket testvéreiknek ismernek el? 3. Elengedhetetlennek tartom, hogy minden felállított és felállítandó követségünk mellé küldjünk ki egy protestáns egyházi férfiút, aki a protestáns körökkel (hiszen csak ilyenekkel van dolgunk) való összeköttetést ápolja. 4. Attól a kormánytól, melynek hívei, sokszor jogosan, azzal érveltek egy-egy követelésükkel kapcsolatban, hogy „különben az entente nem áll velünk szóba“, jogunk van kérni, sőt követelni, hogy ragadjon meg minden eszközt annak igazolására, hogy a mai rendszer azon a komoly és mély keresztyén alapon áll, amelyen az izig-vérig vallásos és protestáns Wilson és Lloyd George. Nem elég csak elfogadni
