Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)
1919-01-19 / 3. szám
1919. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 21. oldal. ként. Törekedjünk gyakorlati, kézzel fogható eredményekre és ne elégedjék meg egy lelkész sem az eddig gyakori eredménnyel, hogy t. i. gyülekezete nem lett rosszabbá egy élethosszig tartó buzgó működése alatt. Legyen felírva e zászlóra a tiszta, modern kálvinizmus! Ne elégedjék meg a lap holmi színtelen, theológiával, mely mindent a kétes homályba veszt, hanem legyen olyan orgánuma a kálvini reformáció eszméinek, hogy arcáról látható legyen, hogy ereiben piros vér csergedez. Ne elégedjék meg az események többé-kevésbbé hű regisztrálásával, hanem nyúljon bele az egyházi és társadalmi élet beteg testébe és mutassa meg, hogy hol kell operálni. Az egyház és Isten királysága építését célzó törekvéseket ne elnyomja, hanem buzdítsa. Ezért indítványozom, hogy a lap cime is változzék meg így : Dunántúli Református Lap. Ne érezzen ki ebből Jsenki felekezeti türelmetlenséget, hanem elvhűséget és jellemességet, amelynek egyik vonása mások — itt felekezetek — véleményének megbecsülése és tisztelete. Végül hadd kérjelek, hogy a lap szerkesztését tartsd meg továbbra is és tedd ezt szakmunkássságod után életed középpontjává. Szerintem nem elég a szerkesztéshez a theoretikus tudás, hanem kell a gyakorlati, itt főként a falusi, egyházi élet ismerete. A te tudásod párosul a gyakorlat tapasztalataival. Krisztus ügyéért való buzgóságod ismeretes s ezért ha agilitásod tartózkodóbb is, de tudom, hogy sokak véleményét fejezem ki, ha azt mondom, hogy jó kezekben van a lap. Omega. VEGYES. Komáromot folyó hó 10-én a cseh-tótok megszállták. Attól fogva mostanáig püspök urunktól sem e lap, sem a helybeli kér. intézmények semminő értesülést nem kaptak. Telefonösszeköttetést is hiába kerestünk Komárommal, amiből azt a következtetést kell levonnunk, hogy mi is a tiszáninneni egykázker. sorsára jutottunk s — legalább egyelőre — püspökünkkel érintkezni nem tudunk. Az utolsó percben megérkezett az első levél a püspöki hivataltól. Győry-Zoltán-alapítvány. Györy János előbb nyárádi, majd takácsii lelkész harctéren elesett theológus fiának, Zoltánnak emlékezetére a nyárádi egyház fenntartási alapjára 1000 K-s örök alapítványt tett. A jó Isten nyújtson vigaszt a szomorodott szivü szülőknek! A Budapesti Szemle a dunántúli egyházkerület volt főgondnokáról. A Budapesti Szemle 1918 december havi számából olvassuk: „Október 31-ének mozgalmai és fordulata közepeit sírba dőlt az utolsó évtizedek közéletének egyik vezéralakja, gróf Tisza István, Akadémiánknak is tagja. Már a világháború előtt üldözte a közgyülölet. Egyénisége olyan erős volt, annyira zárt egész, hogy heves gyűlöletet, vagy meleg vonzalmat kellett ébresztenie. Nem volt benne semmi dialektikai hajlékonyság, éles logikája a politikai eszmének egyik ágából indult ki és egyenesen céljára tört, mint a kilőtt nyil. Elégnek tartotta az értelem megnyerését, a közvélemény szenvedélyeinek csapongása iránt kevesebb érzéket mutatott. Nehéz politikai helyzetekben először számot vetett lelkiismeretévet és ha ez kijelölte az utat, elindult rajta a halál s ami a magyar emberben ennél is több, a népszerűtlenség félelme nélkül. Ez a rém őt soha sem ijesztette, megalkudni vele az igazság és kötelesség rovására oly szegénynek tartotta volna, melynél nagyobbat nem ismert. Mint annak idején a keresztes lovagok, Isten akaratát hallotta, midőn harcokra vértezte magát. Istene előtt alázatos lélekkel, de az emberek előtt büszkén emelt fővel haladt végig - pályáján az utolsó pillanatig. Ebben a rendületlen hitben hasonlított a nagykálvinista államférfiakhoz, Cromwellhez és Jan de Witthez. Ez utóbbinak sora is hasonlított az övéhez. Őt is üldözte a közgyülölet, ő is a hollandi népfelháborodásnak lett áldozata, pedig erről a de Wittről mondott Temple William, hogy tökéletes hollandi volt, olyan, aki semmi más nem tudott lenni. Ilyen speacifikus magyar volt gróf Tisza István is. Bár műveltsége sokoldalú volt és jártasságra tett szert a nagyobb nemzetek tudományos irodalmában, magyarnak érezte magát és legkedvesebb költőjének szavai szerint „áldotta azt a bölcsőt, amely magyarrá ringatta“. Szerette a magyart, mint kevesen szerették, boldog örömmel beszélt a magyar népnek férfias humoráról, nyugodt büszkeségéről és romlatlan erkölcsi érzékéről. Boldog lett volna, ha e népet a nagyság útján vezetheti. S a világháború rázkódtatása romjai alá temette őt; életét, melyet a harctéren is annyiszor kitett a veszélynek, itthon magyar katona golyója oltotta ki. Ennél tragikusabb sors kevés magyar embernek jutott osztályrészül.“ A kultuszminisztérium kettéválasztása. A „Világ“ illetékes helyen úgy értesül, hogy a kormány a vallás- és közoktatásügyi minisztérium ketté választása dolgában véglegesen döntött. Mindakét ügykör külön szakminisztert kap. Mi elvi szempontból nem lehetünk ellenségei a kérdés ilyen rendezésének. De tele vagyunk aggodalommal, hogy a probléma e megoldása a mostani időben csak növelni fogja a kháoszt. a tárca kettéosztása csak kezdő aktus, amelynek nyomában akarva, nem akarva a nép életébe vágó problémák egész tömege fog következni. Nem elég addig az idegőrlő izgalmaktól s feltétlen szükség megbolygatni azt, ami még aránylag elég zavartalanul áll ? Nem volna-e célszerű e kérdéssel egy esztendeig várni s akkor a már lehigadt, éledezni kezdő nemzet javára és üdvére megoldani azt? Mi marad e népparlament számára, ha az ily életbevágó kérdések parlamentmentesen s a napi célszerűségek szempontjából döntetnek el ? Mennyivel üdvösebb volna, ha e kérdés
