Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)

1919-01-19 / 3. szám

20. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1919.

Ilyen lelki állapotban egyik feladatomnak tűztem ki azt, hogy a protestáns szövetség eszméjét illetőleg is puhatolódzam külföldi testvéreinknél. Mikor alkalmam volt a genfi lelkészegyesület előtt előadni kéréseinket, szinte ellenállhatatlan kényszer hajtott arra, hogy egyik kérésünk gyanánt ezt is felvegyem : tegyenek lépéseket az evangéliumi egyházak szövetségének megteremtése érdekében. Itt is, másutt is örvendetesen tapasztaltam, hogy a lelkek mélyéről fel-fel csillant egy-egy sugár, melynek sejtelmes fénye ugyanezt a vágyakozást tükröztette vissza. De a közeledés nehéz. A német protestántizmust egyelőre — vannak hangok, melyek hallani sem akarnak róla sem most sem később — ki kell kapcsolni. Deissmann, berlini professzor az Evangelischer Wochenbrief 1918 április ?6-iki számában közeledést ajánlott fel a kölcsönös kiengesztelődés alapján. A válasz ótestámentomi: „Te vagy az, aki megraboltad a szegények nyáját! Nem gyilkos és rabló vagy-e ? Vagy amint Jézus mondta a farizeusoknak: Atyátok az ördög, aki háziig és a hazugság atyja.“ S ez az indulat nem változott máig sem. Ha változott, akkor fokozódott. A francia protestántizmus nagy képviselője, a nálunk is jól isméi í Doumergue minden jóindulata és rokonérzése mellett is ilyen kérdéseket intéz a magyar protestántizmushoz : „Milyenek voltak és milyenek ma a magyar kálvinista egyház francofil érzései, nevezhető-e gróf Tisza a magyar kálvinizmus képviselőjének, vagy nem, mit tettek a magyar protestánsok annak kimutatására, hogy nincsenek szolidaritásban Tisza gróf pangermán politikájával, játszottak-e szerepet magyar katonák a francziaországi pusztító harcokban ?“ Ezek a kérdések világosan mutatják, hogy még mi sem lennénk szívesen látott tagjai egy protestáns szövetségnek. Más oldalról, az angol és amerikai protestántizmus legalább a jövőt illetőleg nagyobb hajlandóságot mutat a közeledésre. Anglia és Amerika nemcsak politikailag, de vallásilag és világnézetileg is szövetségre akar lépni az evangéliumi világnézet alapján. S lelkületűket egy amerikai delegátusnak 1918 augusztusában Londonban mondott szavai fejezik ki: „Nagyon sokáig elválasztottak bennünket hittételeink és hitvallásaink; itt az ideje, hogy egyesüljünk Krisztusban.“ Mint örvendetes jelenséget felemlítem azt is, hogy épen a háború megindulásának napján ilyen unionista gondolatoktól inspirálva alakult meg egy szövetség, melynek cime: „Egyházak nemzetközi szövetsége a népek között való barátság előmozdítása érdekében.“ A háború megakadályozta a szei vezkedést. Nem tudom, hogy a többi államokban dolgozik-e az a szövetség, de tény az, hogy a svájczi komité megalakult és Christliche Stimmen, illetőleg La Voix Chrétienne címen időközi lapot is ad ki. Ezt a mozgalmat, úgy tekinthetjük talán, mint az evangéliumi keresztyénség nem zetközi szövetségének csiráját.

Bármily erősek legyenek is az ellentétek, bármennyire elválasztja is egymástól a prot. felekezeíeket

a nemzeti sovinizmus, hiszem, hogy egykor a franczia is meg tud bocsátani s a német is meg tud alázkodni, hiszem, hogy egykor, talán nem is olyan soká, valóban egyek leszünk Krisztusban.

Genf. Dr. Vasa Vince.

Levél a szerkesztőhöz.

Engedelmet kérek, hogy elmondhassam néhány gondolatomat lapunkra vonatkozólag, most a szerkesztőváltozás alkalmával. Nem feszegetem a múltat, hanem inkább a jövőbe nézek. Nem kritizálni akarok, hanem óhajtásaimat mondom el, hogy milyennek szeretném én látni ezt az egyházi lapot.

A magyar reformáció fele utón megállt. Nem kutatom ennek okait. A legfőbb bizonyára az, hogy üldöztek, elnyomtak bennünket s a kifelé való védekezésben nem jutott időnk és erőnk a belső építésre. Most már itt az ideje, hogy legalább tisztázzuk, hogy hol is áltunk meg és kezünkbe vegyük a kőmiveskanalat, hogy megépítsük a félbemaradt épülete1 Ebben az egyházi sajtónak elsőrangú szerepe van. Énnek kell egészen új közszellemet teremteni. Ezért merészen, radikálisan hozzá kell nyúlnia a gaz kigyomlálásához. Hogy csak egyet említsek, sok szó esett mostanában a választások tisztaságáról. Nos, teregesse ki a tisztátalan választások szennyesét és bélyegezze meg azt, aki itt is aljas eszközökhöz nyúl.

Az új közszellemnek legerősebb oszlopai azok lesznek, akik nem elégesznek meg a régi, avult, rozsdás módszerekkel, hanem lelkesedéssel dolgoznak, sokszor elnyomva, akadályozva, háttérbe szorítva, — az egyház javáért, magyar református Sionunkért, Isten dicsőségéért. Tömörítse ezeket a lap maga köré. Egyesülésben az erő !

Kezdeményezzen évenként legalább egyszer a más kerületekben már jól bevált lelkészi konferenciákat, 3—4 naposakat, ahol az aktuális kérdéseket megtárgyalhassuk és tettekre váltható elhatározásokra jussunk.

Eddig az volt a legnagyobb bajunk, hogy tétlenül néztük a világi és egyházi eseményeket és engedtük, hogy árjuk magával sodorjon minket is, híveinket is. Itt van pl. az új korszellem vallásellenes tendenciája. Hogy megnövekedhetett és milyen hatalmas tényezővé vált! Az egyetlen Németországban van csak ennyire valláselles?es színezete, ahol a háború előtti években ezrével szedte áldozatait az Austrittsbewegung. De ott van Anglia, az Unió, a legnagyobb ipari államok, miért nincs ott oly erős gyűlölet az egyház ellen ? Mert megértette az idők jeleit és feladatát és tudja az evangéliomot kora szája-íze szerint interpretálni.

Fogjuk meg végre mi magunk a zászló rudját, hogy Isten királysága kiformálódjék e földön és ne a mások által kitűzött zászló után kullogjunk birkanyáj-