Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-12-29 / 52. szám
530. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918. jes odaadással folyó közreműködésre soha. Pedig ha valamikor szükség volt valamennyiünk érdeklődésére, erejére, munkájára, ma igazán szükség van. Ma csakugyan minden lelkészünknek, tanítónknak, tanárunknak, világi tisztviselőnknek komolyan érezniök kellene, hogy ők olyan őrállók, olyan hivatott munkások, akiknek éberségére, erejére, odaadó munkájára föltétlenül számít a közérdek. A r. kath. egyház példája komoly intelem számunkra, hogy ha csak lehet, mindenkit, de minden esetre minél többet vonjunk be úgy a munkába, hogy annak egy bizonyos részét egészen az ö munkájának tartsa, egészen érezze azért a saját felelősségét és ha elismerés jár érte, az ő fejére szálljon az. A felsőbbség bizalma nem utolsó sarkantyúja a törekvésnek. Tehát nem leinteni, hanem bátorítani és buzdítani kell azokat, akiknek nincs elég önbizalmuk; ki kell irtani azt a vélekedést, hogy őrajtuk, sok százra, nem számítanak, nem adnak semmit. Erősen hisszük, hogy igen sok jó erő csak azért szunnyadozik, mert nem akarja kitenni magát a visszautasításnak és a lekicsinylésnek. Határozott célunk volt gondozni, ápolni a kálvinista jellemet, aminek tulajdonságai: a megismert igazság mellett megmaradás, arról való nyílt, bátor vallomástétel; megadni a felsőbbségnek az illő tiszteletet bálványozás, emberimádás nélkül és e mellett megóvni az önérzetet. Mit értünk el e tekintetben?! Ki tudja ?! Annyit érzünk, hogy nem dicsekedhetünk az elért eredménnyel. A kálvinista jellem meggyengülése miatt általános a panasz országszerte. Sok a szűr alatt való panaszkodás, sóhajtozás, a titokban való morgás ; a „csak négyszem közt“, — „csak neked mondom“ — elégedetlenkedés ... De hát miért nem mondják el nyíltan, ami nyomja a szivüket? Hisz az eféle lap éppen arra való, hogy a bajok megbeszélésének helye legyen . . . Hogy egynek-kettőnek torkára forrasztották a szót, holott igazuk volt, hogy egy-kettő rossz hírbe került a felsőbbség előtt és kárát vallotta nyíltságának ?! Hát az eféle eseteknek éppen azt kellene előidézni, hogy akik elnyomottaknak, méltatlanul szenvedőknek érzik magukat, tömörüljenek, fogjanak össze és biztosítsák a szabadszólás és vélemény szabad nyilvánításának jogát. Ez illik nagykorú, kálvinista férfiakhoz. Úgy kell viselkednünk, hogy a nyilvánosságtól sóh’se kelljen félnünk! A fenntebbiek szerint tehát mi az életet óhajtottuk szolgálni. Az eleven, pezsgő életet, amelyben mindenki úgy érzi, hogy ő reá szüksége van a köznek, amelyben nem mindegy az az egyén előtt, hogy ő van-e, vagy nincs, hanem fontos, hogy ő legyen, mert éppen az ő munkájától függ az egésznek boldogulása. Majd ha mindenki igy gondolkozik egyházunkban, akkor jól fognak menni a dolgok. Most különben erre a felfogásra hangolják, sőt erőltetik a viszonyok az egyest is, a vezetőket is. A hatás ellenhatást szül. A nyomás üsztönt ád az alóla való szabadulásra. Most hát várhatjuk az erőknek nagyarányú megmozdulását és kifejtését egyházi életünkben is és így e lapban is. Szükségesnek tartottuk ezeket igy elmondani, hogy igyekezetünk és munkánk fglett ezen irányelvek ismerete mellett ítéljenek olvasóink. Mikor elbuczuzunk e laptól és olvasóitól, mint szerkesztő és főmunkatárs, köszönetét mondunk munkatársainknak, kik hűséggel támogattak bennünket; olvasóinknak, kik előfizetéseikkel biztosították a lap életét. A nyomankba lépő szerkesztőséget üdvözöljük és sok szerencsét kívánunk neki; kiváltképpen jobb hirszolgálatot, mint amilyenben volt részünk nekünk ismételt zörgetéseink dacára ! A lelkész és tanító a társadalmi téren. Az ember társas lény; egyik ember a másik nélkül el nem lehet. Nem tudok magamban szerencsétlenebb embert elképzelni sem, mint aki csak magának él. Nincs senkije, akivel örömét megosztaná, akinek fájdalmát ejpanaszolhatná. Ezért rendelte Isten bölcsessége azt, hogy legyenek az emberiség körében kisebb-nagyobb társaságok, melynek tagjai egymást megértve, egymás boldogságát munkálják. Nem akarom felemlíteni a legkisebb emberi társaságot, a családot, ahol a férj és feleség egyetértve, egymást szeretve, gyermekeiket az Úr félelmében nevelve, milyen boldogok. Nem zsarnoka a férj a feleségnek, hanem inkább védő angyala. Igyekszik egyik a másiknak gondolatát ellesni, hogy az élet terhét egymásnak elviselhetővé tegyék. Ha gond nehezedik a családfenntartó férj vállaira, mindjárt ott van a szerető hitves nyájas szavával, igen sokszor bölcs k±±£&±±±*±±±£A±±±±x±%±±±±W*T±xx±4<±xx.±±,t:xT.T’K±xT±TT± ———————^— j Mikszáth Kálmán .... „ ... , n , „ . __ , , . _ Mikszáth Kálmán Dante Tudós írások. ;, Ára 8 korona. A tót atyafiak A pokol. Kovács Gábor A- j Ó palócok. Fordította: Babits Mihály. VöP és kenyér. Ára o korona. j Ára 12 korona. _______Ára 12 korona.______;____________________________|{____________________________ Kaphatók: KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében Pápán, Fő-utca 21.
