Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-11-03 / 44. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918. 196. oldal. A nehéz órákban ... A halál kiterjesztette száraz kezét a vértől amúgy is nedves világ felé. A késő ősz hullatja sárgult leveleit a sok frissen hantolt sírra . . országok, népek, rendszerek, világnézetek hullanak porba ; mint a délibáb oszlanak széjjel a tegnap reményei . . . Sürii, sötét köd nehezedik a tájra és honol a szivek felett. Nyög és vajúdik az egész teremtett világ ... a győzők és legyőzőitek egyaránt! A nagy tragédia eljutott a kibontakozás stádiumához és most minden szív egyetlen egy gondolattól van áthatva : „Mi lesz ?“ A vezérek mindenütt azt mondják: „Most, vagy soha!“ Mintha minden egyetlen kockára volna reátéve ! Mindenki arról van meggyőződve, hogyha a helyükből kimozdult erők újból nyugvópontra lelnek, ott évszázadokra állapodnak meg. A világtörténelem homokóráján emésztő, idegmorzsoló lassúsággal legördülő események most lavinaszerűen kezdenek rohanni a megoldás felé. Minden órában egész történelmet élünk át és ez a rohanó ár meg fogja oldani az új világelhelyezkedés gordiusi csomóját is. S ezekben a sorsdöntő nehéz órákben lehetetlen nem gondolni arra is, hogy a keresztyénség minő szerepet játszik majd a tárgyalásokon és hogyan igyekszik biztosítani a maga jövőjét ?! Igaz ugyan, hogy az ég és a föld elmúlnak, de az Istennek beszéde soha el nem múlik; azonban ez megtörténhetik a mai keresztyénség romjain, amelynek csődjét jelentheti a mostani világháború. Kicsoda védi érdekeit a nagy számadásnál ? Kétségen felül áll ugyan, hogy a vallás és a politika az emberi élet két különböző dimenziója, de mégis olyan kapcsolatban van egymással, hogy az egyik sorsában osztozkodik a másik is! A múltból mindnyájan ismerjük a római szentszék amaz igyekvését, hogy a béke kezdeményezését kezébe vegye. A humánus törekvésnek egyik indító oka bizonyára az volt, hogy így sikerül neki befolyást biztosítani a tárgyalások folyamára. Ugyancsak élénk emlékezetünkben van még, hogy egyes napilapjaink minő kommentárokkal kisérték e kezdeményezést. De vájjon kívánatos volna-e ez az egyetemes keresztyénségre nézve ? Erre a felelet csak az lehet: „Timeo Danaos et dona ferentes !“ Kétségtelenül vannak a katholicizmusban tiszteletreméltó jelenségek, megkapó vonások, de ezek csak oázisok a pusztaságban; a haladás kerékkötője volt ez mindig. A vörösöknél is van annyi az evangéliomból, mint náluk. Ha az ő segítségük nélkül nem tudnánk megvédeni a tiszta evangéliomot, annak szellemét, elsodorhat bennünket az ár, de a tradíció előtt, a história, Isten és lelkiismeret előtt' tisztán állunk. A politikai kérdésekben lehet, sőt kell, hogy legyen „konjunktúra“, de a vallásiakban nem, kivált ilyen sorsdöntő órákban nem; mi nem hagyhatunk az utókorra fából vaskarikát! A mi egyedüli védelmezőnk és szószólónk csak a szellem, a protestáns evangéliomi szellem lehet, amint az kijegecesedett, kikristályosodott a protestáns világ vezetőinek lelkében. A protestántizmus internacionális jellege ez idő szerint még nem igen domborodik ki, mivel mindenütt összeolvadt a nemzettel és mint ilyen fog hatást gyakorolni a világ új képének kialakulására. A szellem volt a mi éltetőnk és fenntartó erőnk évszázadokon keresztül! Igen az volt a vallásos mozgalmak idején, amikor a kálvinista lelkipásztor beállott nyomdásztanoncnak és üldöztetése idején magával hordozta mindenhová szellemi fegyverét: a primitiv sajtót és ma is az, amikor N. N. r.-t. körforgó gépei csak úgy ontják magukból az utilista, naturálista, monista, anarchista, materiálista, klerikális világnézetek termékeit. Ebben a zúgó, tolakodó tömegben csak a magyar protestánsok ideális eszmékért küzdő napilapjának hangját keressük hiába! Mert az nincs, még nem született meg s nem szólal meg naponként. Most a háború végnapjaiban, amikor Scheler német filozófus szerint Isten Ítélete végkép elválasztja a jót a rosztól, nekünk nem lesz szavunk, hogy a jót védelmezzük és segítsük diadalra jutni! Nincs napi jlapunk, nem teljes a szellemi fegyverzetünk. Mit érnek a legszebb eszmék, ha nincs erőnk, eszközünk, módunk azokat terjeszteni, meg is valósítani. Pedig az ellenség is oly sok itthon és idegenben egyaránt. Sokan felesküdtek a protestántizmus zászlaja ellen ! Vájjon vigasztalásul szolgálhat-e, hogy bárányok vagyunk a farkasok között, Catók a megvesztegetettek között, igazak a bűnösök között ? Gondolkodjunk ! Néha az egyesek és testületek öngyilkosságára, bukására vezet ez ! Adja Isten, hogy ne legyen késő, mig erőnket összeszedve kiállhatunk a porondra ! Dvorak József. et • Ünnepi beszéd a veszprémi egyházmegye jubiláló közgyűlésén. Nagytiszteletü Egyházmegyei Közgyűlés! Negyedik esztendeje immár, hogy vérnek tengerében fürdik a világ! Vér bíborában kél a nap, s vér bíborában hanyatlik alá! Az idő rohanó árjai felett az őrület járja halál táncát, — érc fenevadak üvöltése, halók hörgése, szenvedések keresztjét hordozó milliók eget ostromló jajkiáltása a borzalmasan kisérő zene. Kifordult ágyából az idők tengelye, az ember alkotó szelleme felett vad indulattal ül diadalmat a rombolás s amit az isteni ihlet által megtermékenyített emberi elme az egymás mellé sorakozó századok küzdelmes munkája árán szépet, — nemeset alkotott, — azt ma a Promentheus égből orzott füzétől hevített agy öneszközeivel rombolja le. — Úgy akarta a gondviselés, hogy a világtörténelem egyik legkimagaslóbb eszmeharcának : a reformációnak születése négy-
