Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-11-03 / 44. szám
Huszonkilencedik évfolyam. 44. szám. Pápa, 1918 november 3. DDNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KŐKÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József 1=1 felelős szerkesztő címére küldendők, o Belső munkatárs: CZEGLÉDYSÁNDOR Előfizetési díjak (egy évre 14 K, félévre 7 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Gróf Tisza István. Nagy halottja van a magyar református egyháznak, ebben közelebbről a mi egyházkerületünknek: meghalt gróf Tisza István főgondnokunk. Gyászunk és veszteségünk annál nagyobb, mert nem a természet rendjén költözött el tőlünk, hanem elkeseredésből fakadt erőszak ölte meg október 31-én este felé. Akármennyit és akármilyen válogatott jelzőkkel Írnánk is róla, egy mákszemnyivel se emelhetnénk értékét, kiválóságát, melyet nem csak hitfelekezetünk körében, nem is csak országunk határain belől, nem is csak világrészünkben, de széles a világon jól ismertek, akik a világ folyása iránt érdeklődtek. Neve fogalommá lett: a hajthatatlan, erős meggyőződés, a puritán egyszerűség és szigorú lelkiismeretesség fogalmává. Még szélső ellenfelei is elismerték készséggel, hogy amit tett, tisztán-puszfán meggyőződésből, érdek nélkül tette. Jellemének és renkivül nagy szellemi erejének tulajdonítható, hogy egész légió olyan férfi ragaszkodott hozzá rendíthetetlenül és tisztelte meg bizalmával, akik maguk is megannyi kiválóság a saját szükebb körükben is és az ország sorsát intézők között is. A dunántúli református egyházkerületnek tizenegy éven át volt főgondnoka. Ez az egész idő erős politikai harcok időszaka volt; mindamellett is mindig készséggel bocsátotta egyháza rendelkezésére idejét és elméjének csodás erejét. Különösen sokat fáradozott a mult zsinat alkalmával az egyházi adózási törvény elkészítése, majd a törvény létrejötte után az adósegélyek megállapítása körül. Egyházkerületi közgyűléseink alkalmával mondott megnyitó beszédeivel mindig igen eltalálta a hangot és az irányítást, a mi kedves és hasznos volt nekünk. Kijelentései, mint sötét éjben egy-egy villámlás, rámutattak az útra, melyen kivergődhetünk bajainkból és haladhatunk s haladnunk is kell, ha erősödni és épülni akarunk. Nagy biztosságot adott nekünk az a tudat, hogy egyházi ügyeink intézésénél bizton számíthattunk az ő hűségére és bölcseségére. . . Ennek a biztosságnak im már vége van; de vége van nyugalmunknak is. Tétován, bátortalanul tekintünk egymásra és szorongó szívvel kérdezzük: mi lesz velünk ? ! Mi lesz hazánkkal, nemzetünkkel, ha a bosszuállás és a nyers erő kedvét töltheti kiszemelt áldozatain ?! Nagynevű főgondnokunk búcsúzunk tőled; teljes elismerésünk és elévülhetetlen hálánk kisér sirodba. Ki annyit harcoltál: nyugodjál csendesen! isten veled ! Kegyeletünk virraszt sirod felett.
