Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1918-10-13 / 41. szám

41. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 183. oldal. ezek mellett, a magamon szerzett tapasztalataimból kiindulva, még három kisebb tantárgyat a sorozatba felvétetni szeretnék. Mint a lefolyt panaszos 35 év tanára, mindig éreztem és mint e sorok mutatják, ma is szeretném eltávolítani azon vád súlyát, hogy nem érzünk elég melegen egyházunk iránt, kerestem tehát magamban a hibát, s mivel a bajt orvosolhatónak tartom, meg­írom vallomásaimat, ezek eredménye a három tan­tárgy javasolása. Mindig hiányát éreztem tanári pályámon annak, hogy keveset tudok a mi öt egyházkerületünk külön történetéből, azért tanárjelöltjeink képzése folyamán helyet kellene adni az egyik tanévben egyházkerületeink történetének is. Mindegyiknek kebelében vannak sok küzdelmen átment egyházaink és intézményeink és ha ezekről theológiáink érdemes tanárainak előadásait hallják, feledhetlenül megmaradnak azok tanárjelölt­jeink lelkében egész életpályájukon. Hogyha csupán hazai prot. egyháztörténetünk általános ismeretével bírunk, akkor részletesebben legfeljebb azon egyház­­kerület beléletét ismerjük, ahonnan származunk, vagy ahol felnevekedtünk, innen van ezután, hogy mikor az erdélyi ifjú Dunántúlra kerül tanárnak, a külön­böző, nem értett viszonyok folytán kedvetlennek, ide­gennek érzi magát közöttünk. Már pedig tanárjelölt­jeink, hogy melyik egyházkerület iskolájához fognak jutni, az egészen bizonytalan, ismerjék meg tehát mindegyiknek történetét, múltjuk nagy hagyományait, intézményeit. Egy másik óhajom volna, mert annak is hiányát éreztem, hogy elő kellene adni ref. tanárképzőnk egyik évfolyamán a svájczi protestáns tanügy történetét. Az egyetemeinken szokásos és tanári vizsgálatunkon is ott levő általános neveléstörténelemben nagyon kevés hely jut — az én időmben semmi hely se jutott — Kálvin és követői nevelési elveinek, iskoláinak ismer­tetésére. Pedig azt gondolom, hogy ezen tárgy taní­tása képezhetné a gerincét ref. tanárképzésünknek. Theológiai tanárainktól hallani ezeket, az ifjú lélek mélyére ható lenne és az itt elhintett eszmék és gondolatok után a kívánt siker remélhető. E tárgy tanítása folyamán jutna alkalma tanárjelöltjeinknek Kálvin nagyságának megismerésére és áldás fogja kiérdemelni útjukat, ha tanári pályájukon nyomdokain haladni igyekeznek. Még egy harmadik tárgy ismeretének hiányát is éreztem, ez hazai protestáns tanügyünk történelme volt. Pedig prot. öntudatunk, lelkesedésünk mekkora ereje rejlik abban, ha ismerjük vallásunknak a köz­műveltség és nevelés ügyében tett hatalmas szolgála­tát. Ismerjék nemcsak úgy, amint azt összevont rövid méltatásban az általános neveléstörténelem tanítja, ha­nem amint azt a maga jelentősége és értéke szerint ismertetni lehet és amint azt ref. iskoláink tanárainak ismerniök is kell. Tanárképzésünk nyolc félévre terjedő ideje alatt, úgy vélem, helyet lehetne adni ezen mindössze heti egy-két órás tantárgyaknak, talán theológiai speciál kollégiumok keretében. Midőn azonban e tárgyakat a fentebb említett fontos theológiai tantárgyak mellett még javaslatba hozom, ne feledkezzünk meg arról se, hogy tanárjelöltjeinket a theológián napi egy óránál több időben le ne kössük, mert kell, hogy egyik fő­feladatunk mindig az maradjon, hogy tanárjelöltjeink és iskoláink tanárai szaktárgyakban kifogástalan erők legyenek és a nemes versenyt minden más iskolák tanáraival kiállják. Végül azt, hogy tanárjelöltjeink a theológián, az őket kötelező tantárgyakból minden félév végén vizs­gálatra álljanak, azt necsak szükségesnek tartsuk, ha­nem internátusi neveltetésüktől bizton várjuk, hogy mindnyájan örömmel fognak azokból vizsgálatra ál­lam, mert hogy internátusunk milyen legyen, arra nézve Dóczi Imre kiváló szakemberünk tervezete le­gyen mindenben útmutatónk. Kis Ernő. A b.=somogyi ref. egyházmegye veszedelme. Nem kell az ördögöt a falra festeni — szokják mondani, — mert hátha megjelenik. Sokszor azonban már ott van a vásznon, amikor róla beszélünk, anél­kül, hogy obskúrus emberek rémlátó hajlamainál fogva a saját agyhártyánkon lerajzolódott képet vetítnénk a falra. így van ez most is. Az ördög a falon van. Baj van, tehát kisért a rém. Nézzünk nyitott szemmel s lehetetlen a veszedelmet nem látni. A belsősomogyi egyházmegyét életműködésében veszedelem fenyegeti. Bocsássa meg nekem a belsősomogyi egyház­megye, hogy ezt kimondom. De ki kell mondanom. Mert aggódó érzésemet el nem nyomhatom. Szülöttje vagyok : féltem és szeretem. Palástos szolgája vagyok : oltára körül forgolódom. Örállója vagyok: vigyázok rája és oltalmazom. Elismerem, hogy a bajnak per longum et latum feltárása, szerencsétlenségének a többi egyházmegyék kedvező helyzete mellett leszegezése, az a szomorú kényszerűség, hogy róla, mint beteg emberről kell nyilatkozni, — nem kellemes az önér­zetnek. Mégis felemelem a szavamat. Mert fontosabb az igazság minden hiúsági szempontnál. Aki beteg, az tűrje nyugodtan, hogy az orvos a vizsgálat és a gyógyítás műszereivel közeledjék hozzája és vele be­hatóan foglalkozzék. A boncasztalon végezni szokott operáció figyelmen kívül hagyja az érzékenykedés tyúkszemét, mert gyógyítani akar. Az egyházmegye betegsége 10 éves. Akkor esett bele, amikor az E. T. III. t.-c. rendelkezése szerint az adócsökkentési államsegély kedvéért a belhivatal­­nokainak fizetését megváltoztatta. Amint látható, nem valamely szellemi, erkölcsi vagy vallási veszedelemről van tehát ezúttal szó ; nem is valami hittani tételek igazságában való meggyőződés sorvadásáról; hanem

Next

/
Oldalképek
Tartalom