Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-07-21 / 29. szám
130. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. /1918 Ezeket látva, s ezeket felfogva, uraim, mindannyiunknak egyértelmüleg kell felkiáltani a költővel : „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért; s keservben annyi hü kebel szakadt meg a honért.“ Nekünk mindannyiunknak vissza kell térnünk a hithez, az Istenhez, vissza kell Istenéhez vezetni a mi népünket, ki kell küszöbölni a szivünkből az annyira elhatalmasodott önzést, anyagiságot, hűnek kell maradnunk a magyar erkölcsökhöz, a magyar becsülethez, s hazaszeretetünknek, a régi tradíciókhoz méltóan, •önzetlennek kell lenni! Szívleljük meg ezt, uraim, s hirdessük ezt mindenütt, legyen a mi jelszavunk, a mi énekünk, a mi imádságunk az a régi kálvinista zsoltár: „Tebenned híztunk eleitől fogva.“ Ha mindezt megértjük és mindezt hirdetjük, ezzel visszaadjuk népünk lelki nyugalmát és a mult idők dicsőségét biztosítjuk egy szebb, egy boldogabb jövő számára. Kívánom, hogy így legyen s ezzel mai közgyűlésünket megnyitva, munkánkra Isten áldását kérem ! A fáklya. — Móricz Zsigmond regénye. — Ezt a sokat magasztalt regényt, amennyire észre vettem, eddig a Prot. Egyházi és Iskolai Lap gáncsolta annak idején; újabban az Új Nemzedék ez évi május 30-iki számában támadta Milotay István. Többek közt így ir: „Olyan ez a Fábiánháza, mint egy fegyenc telep valamiv francia Sepsztáció szigeten. Itt mindenki Lombroso jegyeit viseli arculatán, mindenki gonosztevő, durva elaljasodott, sötétlelkü, fekélyes szivü erkölcsi nyomorék, a gályára valók egytől-egyig, nincs kivételképen csak egy fél tisztességes ember sem ... A Huszadik Század állapítja meg. . . hogy ilyen falu, ilyen emberekkel, — ez egy nagy ferdítés, egy Zola módjára gyerekes és hazug lódítás, mint művészi és szociológiai rajz . . . egyaránt képtelenség.“ Milotay nem bírta a könyvet az első ötven oldal után tovább olvasni: az előző nap beiktatott pap a falu határában egy árok mellé heveredve dühös éhségében poros sóskát majszol. Az ilyen suta kép valóban bosszantó, e sorok Írója maga is abbahagyta itt a könyv olvasását azzal az elhatározással, hogy nem veszi többé kezébe. A Pesti Napló a megjelenés után úgy hirdette a könyvet, hogy lehetetlen az embernek a kezéből e művet letenni, mig egyfolytában végig nem olvasta. Komoly emberek tetszésnyilvánítása után tudtam csak újra kezembe venni e könyvet s nagynehezen átvergődtem rajta. Ebben a könyvben vannak jól megfigyelt, eleven, szép helyek is, de annál több a visszatetsző kép; vannak hatásos lapok is, de az egész alkotás rendkívül sivár. Móricz más munkáiban is előszeretettel rajzolta a református papot, ez a pap azonban más, mint a régebbiek. A regény hőse Matolcsy Miklós „ideális élettörekvésü lény“, aki gazemberek (ez a szerző beállítása) közé kerül, s szenvedései, csalódásai után a regény vége felé elhatározza, hogy gazember lesz ő is. De neki nem sikerül a III. Rikárdkodás, a faluban tűz üt ki, ő ott meghűl és tüdőgyulladásban meghal. Kik a gazemberek az iró szerint ? A pap hívei: a parasztok és a képviselő-földesúr. A földesúr városi barátai is mind gazemberek; sőt a földesúr degenerált voltából kifolyólag kalandos életsorsú a szomszédfalu papnéja is. Arday tette tönkre a musai papnét, Dékánynét, Arday szorítja karmai közé az új papot is, aki végül is behódol az ő elveinek. Halljuk szidni a grófok és a dzsentri uralmát, a zsidót. Egészségesebb alak volna a musai pap, az élettel megalkudott ember, aki a vagyonszerzésnek él. Feleségét Arday egyidőre megszöktette tőle, a férj azután egy jó év múlva visszafogadja. Ardayt és politikáját utálja, de azért választási elnöke, kortese. Ez „egy darab hatalmas magyar élet volt, rendíthetetlenül erős és termékeny, napsütéses és így súlyos, kötött talajával is derűs“. A gazdaságának él, üzletember. Az iró szeme ezen az alakon megnyugvással állapodik meg, de az új pap előtt ez is gazembernek lepleződik le, valamint a musai egyik tanítócsalád is. Primitívsége miatt nem hasonló a többi figurákhoz a pap leánya, akit az iró jobbfajta falusi libának rajzol; valamivel több a könyv egyetlen egészséges alakja, egy fiatal tanítónő. A tapasztalatlan fiatal pap mindenkivel megjárja. A parasztok a beiktatási lakomát az ő költségére rendezték és másnap aláíratták vele a félévi fizetéséről szóló nyugtát. A musai öreg papné szerelmes lesz bele s ő viszás érzelmekkel látja ezt. Arday a városi vendéglőben, ahova az egyházmegyei gyűlés alkalmából szálltak, majdnem rendőrökkel vezeti el. A tanítónőt az első látásra megszereti; de nem tud vele bánni s szerelme is csak gyötrelmek forrása számára. Hite már a parasztokkal esett első kedvezőtlen tapasztalata után megrendül. Tanulmányt ir a bibliáról s a vallásról; elemzéssel szétbontja hitét s lassanként csak az egyház szavai maradnak belőle. Belátja, hogy nem érdemes jónak lenni; más is gazember, ő is az akar lenni. Legnagyobb ellenségével : Ardayval kibékül, sőt általa óhajt emelkedni; azt hiszi, majd akkor elveheti választottját, de halálos betegsége véget vet mindennek. „Elvégeztetett, de semmi sem tisztáztatott“ ezen szavakkal fejezi be az iró művét. Ez áll a regényre is. Az ember nem érti, mit akart a szerző regényével mondani. Talán Zola szerint az élet egy darabját bemutatni, úgy, amint az iró látta ? Igen, de ilyen élet nincs sehol. Tehát elképzelte az iró ! Ehhez joga van. A fantáziaképnek szabad túlzottnak, de nem torzítottnak lenni. Ez a regény rossz lencsével felvett fotográfia. Innen a torzítás. Móricz megfigyelő, de a
