Dunántúli Protestáns Lap – 28. évfolyam – 1917.

IX. Vegyes közlemények - X. Üzleti hirdetések - Lapszámok - 1917-01-28 / 4. szám

Huszonnyolcadik évfolyam. 4. szám. Pápa, 1916 január 28. DÜIÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József a felelős szerkesztő cimére küldendők, a Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. A férfi jellem. IV Móz 2218: Bálám pedig felele : Ha Bálák az ő házát arannyal és ezüsttel tele adná is nékem nem hághatom át az Ur­nák, az én Istenemnek szavát, hogy va­lamit miveljek; kicsit vagy nagyot. Bálák, Moáb királya, igen megrémült a foly­ton előre törő, térfoglaló zsidó néptől. Féltette tőle a birtokát. Busulásában követeket küldött népe véneiből, jutalommal kezükben, Bálámhoz és arra kérette ezt, hogy jöjjön el hozzá és át­kozza meg érette a zsidó népet, így majd erőt vehet rajta és kiűzheti környékéből. Bálám a kérés teljesítését attól tette függővé, mit szól néki az Ur e dologban. Istent kérdezi. Az ő megkérdezése nélkül nem tesz semmit. És mi­kor az Ur azt mondta neki: „Ne átkozd meg azt a népet, mert áldott az", elutasította a ké­rést. Bálák nem tud belenyugodni kérése el­utasításába. Elkülde azért ismét több fejedel­met, amazoknál előkelőbbeket és igen kéreti óhajtása teljesítését. Erre a sürgetésre adta Bá­lám azt a határozott, semmiképen félre nem érthető, férfias választ, amit elmélkedésünk élére jegyeztünk. Mi mindent Ígérhettek az előkelő követek Bálámnak. Mi mindennel kecsegtethet­ték, erőltethették, hogy végre is arra kellett fa­kadnia, hogy „Ha Bálák az ő házát arannyal és ezüsttel tele adná is nékem, nem hághatom át az Urnák, az én Istenemnek szavát". Ez már beszéd. Annál is több: férfias cselekedet. Mi juttatta eszünkbe e történetet ? Az a sok viszásság, aminek nap-nap után szemtanúi va­gyunk. Az a mohóság, amellyel a gyenge jel­lemű, sőt egyenesen jellemtelen emberek min­den alkalmat megragadnak, hogy nem közön­séges, nem egyenes, hanem kiváltságos uton, kerülő utakon, kijárásokkal, tiltott utakon; a tisztességet és a becsületet kizáró utakon oly nyereséghez jussanak, amilyenről a tisztesség és becsület egyenes útján álmodni se lehet! Azt olvastuk egyik napilapban, hogy 1250 hadseregszállítási bünpert tárgyalt le a Kúria és 1090 esetben jogerősen elitélte a hadsereg­szállítót. Hát ez szörnyűség! Mert itt nem pusz­tán arról van szó, hogy jogosulatlan, tisztesség­telen nyereségre tört a vagyonhajhászó lelki­ismeretlenség, hanem még arról is, hogy az életüket hazájukért kockáztató katonáink egész­sége, harcképessége ellen tört. Akár élelmet, akár ruházatot, akár lovat szállított hitványát, mindennel a haza ellenálló erejét rontotta. Itt a nyereségvágy már hazaárulás is . . . Aztán nap-nap után egész névsort olvasunk az árufölhalmozókról, az árdrágítókról, az áru­csempészekről ; ezeknek olyan nyereségeiről, amire tisztességes emberek egyenesen képtele­nek volnának még gondolni is, amik egyenesen szégyenletesek és szemérmetlenek. Megdöbbentő, hogy hová jutottunk 1 A keres­kedői osztály bizonyos részének az a legször­nyűbb bűne, hogy megmételyezte, megrontotta a közgondolkozást. Ma már ijesztő ragállyá lett a vagyonnak bármi uton-módon való szerzése. Megrontotta, tönkretette a hitünket abban, hogy van lelkiismeretes kereskedelem is. Mi csak fék­telenséget látunk e téren; istentelen lelketlenséget Hogyan jutottunk ide? Úgy, hogy nem tar­tottuk magunkat ahoz az elvhez: principiis obsta! Nem becsültük meg eléggé a biblia figyelmeztetését: „Ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egész törvény megrontásában bűnös" (Jak ho). Mindig volt valaki, vagy valami, amiért ennek is, annak is elnéztük, hogy letért az igazság útjáról. És hányszor megtörtént, hogy nevetségesen csekély szolgálat vagy segítség fejében eltekin­tettünk meggyőződésünktől; hallgattunk, mikor szólnunk kellett volna; sőt beálltunk hamis tanúnak, érdemesnek állítván az érdemetlent, tisztának a tisztátalant. Ah, ha legalább csak azokban lenne olyan erős az Istennek félelme, akik esküvel is elkötelezik magukat az ő szol­gálatára, mint amilyen volt Bálámban; ha leg­alább csak ezek tudnának önállók és hajlítha­tatlanok lenni az isteni igazságok mellett: ak­kor bizony bizony nem romolhatott volna meg ennyire a közgondolkozás! K. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom