Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-28 / 4. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 4. szám. Pápa, 1916 január 28. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József a felelős szerkesztő címére küldendők, a Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. A férfi jellem. IV Móz 22i8: Bálám pedig feleíe : Ha Bálák az ő házát arannyal és ezüsttel tele adná is nékem nem hághatom át az Urnák, az én Istenemnek szavát, hogy valamit miveljek; kicsit vagy nagyot. Bálák, Moáb királya, igen megrémült a folyton előre törő, térfoglaló zsidó néptől. Féltette tőle a birtokát. Busulásában követeket küldött népe véneiből, jutalommal kezükben, Bálámhoz és arra kérette ezt, hogy jöjjön el hozzá és átkozza meg érette a zsidó népet, így majd erőt vehet rajta és kiűzheti környékéből. Bálám a kérés teljesítését attól tette függővé, mit szól néki az Ur e dologban. Istent kérdezi. Az ő megkérdezése nélkül nem tesz semmit. És mikor az Ur azt mondta neki: „Ne átkozd meg azt a népet, mert áldott az“, elutasította a kérést. Bálák nem tud belenyugodni kérése elutasításába. Elkülde azért ismét több fejedelmet, amazoknál előkelőbbeket és igen kéreti óhajtása teljesítését. Erre a sürgetésre adta Bálám azt a határozott, semmiképen félre nem érthető, férfias választ, amit elmélkedésünk élére jegyeztünk. Mi mindent Ígérhettek az előkelő követek Bálámnak. Mi mindennel kecsegtethették, erőltethették, hogy végre is arra kellett fakadnia, hogy „Ha Bálák az ő házát arannyal és ezüsttel tele adná is nékem, nem hághatom át az Urnák, az én Istenemnek szavát“. Ez már beszéd. Annál is több: férfias cselekedet. Mi juttatta eszünkbe e történetet ? Az a sok viszásság, aminek nap-nap után szemtanúi vagyunk. Az a mohóság, amellyel a gyenge jellemű, sőt egyenesen jellemtelen emberek minden alkalmat megragadnak, hogy nem közönséges, nem egyenes, hanem kiváltságos utón, kerülő utakon, kijárásokkal, tiltott utakon; a tisztességet és a becsületet kizáró utakon oly nyereséghez jussanak, amilyenről a tisztesség és becsület egyenes útján álmodni se lehet! Azt olvastuk egyik napilapban, hogy 1250 hadseregszállítási bünpert tárgyalt le a Kúria és 1090 esetben jogerősen elitélte a hadseregszállítót. Hát ez szörnyűség! Mert itt nem pusztán arról van szó, hogy jogosulatlan, tisztességtelen nyereségre tört a vagyonhajhászó lelkiismeretlenség, hanem még arról is, hogy az életüket hazájukért kockáztató katonáink egészsége, harcképessége ellen tört. Akár élelmet, akár ruházatot, akár lovat szállított hitványát, mindennel a haza ellenálló erejét rontotta. Itt a nyereségvágy már hazaárulás is . . . Aztán nap-nap után egész névsort olvasunk az árufölhalmozókról, az árdrágítókról, az árucsempészekről ; ezeknek olyan nyereségeiről, amire tisztességes emberek egyenesen képtelenek volnának még gondolni is, amik egyenesen szégyenletesek és szemérmetlenek. Megdöbbentő, hogy hová jutottunk í A kereskedői osztály bizonyos részének az a legszörnyübb bűne, hogy megmételyezte, megrontotta a közgondolkozást. Ma már ijesztő ragállyá lett a vagyonnak bármi utón-módon való szerzése. Megrontotta, tönkretette a hitünket abban, hogy van lelkiismeretes kereskedelem is. Mi csak féktelenséget látunk e téren; istentelen lelketlenséget Hogyan jutottunk ide? Úgy, hogy nem tartottuk magunkat ahoz az elvhez: principiis obsta! Nem becsültük meg eléggé a biblia figyelmeztetését: „Ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egész törvény megrontásában bűnös“ (Jak ho). Mindig volt valaki, vagy valami, amiért ennek is, annak is elnéztük, hogy letért az igazság útjáról. És hányszor megtörtént, hogy nevetségesen csekély szolgálat vagy segítség fejében eltekintettünk meggyőződésünktől; hallgattunk, mikor szólnunk kellett volna; sőt beálltunk hamis tanúnak, érdemesnek állítván az érdemetlent, tisztának a tisztátalant. Ah, ha legalább csak azokban lenne olyan erős az Istennek félelme, akik esküvel is elkötelezik magukat az ő szolgálatára, mint amilyen volt Bálámban; ha legalább csak ezek tudnának önállók és hajlíthatatlanok lenni az isteni igazságok mellett: akkor bizony bizony nem romolhatott volna meg ennyire a közgondolkozás! K. J.
