Dunántúli Protestáns Lap – 28. évfolyam – 1917.

IX. Vegyes közlemények - X. Üzleti hirdetések - Lapszámok - 1917-08-12 / 32. szám

Huszonnyolcadik évfolyam. 32. szám. Pápa, 1917 augusztus 12. DUNANTULI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNY* Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József => felelős szerkesztő cimére küldendők. => Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. Az élet kenyere. JánŐ36: „Én vagyok az életnek ama kenyere, aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha." Nem volt még kor, amelyben akkora súly esett volna a kenyérre, mint ez a mostani. Néhány esztendővel ezelőtt a kérdés azon for­dult meg, hogy a kenyér fehér, omlós, Ízletes legyen, ma azon, hogy legyen. A lét fenntartá­sához szükséges cikkek nagy tömegéből hatal­mas irammal tört első helyre az eddig kevésbe vett, nem sokra becsült kenyér. Látjuk, amint milliók szeme aggódva kémleli a mezőséget, az ingadozó búzatáblákat, az égen tova suhanó felhőket, amint millió szivből szakad fel az Uri imádságnak az az elhanyagolt, sokszor talán gáncsolt kérése: add meg a mi mindennapi kenyerünket. Az előtt az ilyen sóhaj másért szólott: kényelmes, pompás ruházatért, társa­dalmi helyzetért, méltánylásért, dús lakomákért, az élet sok finoman kieszelt kényelmeért s ma mindenki érzi, hogy mily fontos, mily drága kincse az életnek az, amit ez a fakó, megszo­kott szó fejez ki: kenyér. Az Ur kegyelmes volt. Esőtlen szomorú hónapok után, reménytelen, sivár időkben töb­bet adott a kenyérből, mint vártuk volna. Nem annyit, amennyit a városok javíthatatlan opti­mistái gondolnak, de többet a reménykedé­sünknél. A szivünk megtelik hálával, lelkünk áldást rebeg az Atya nevére a kenyérért, amely biztosítja fennmaradásunkat, lehetővé teszi tisz­tességes tápláltatásunkat. Az emberek túlnyomó nagy része nem tud elzárkózni e hálás érzés elöl. De amily sokan érzik most a hálaadás kö­telességét, amily sokan fedezik fe! magukban az Isten eme csodálatos jótéteménye láttára, megterített asztala előtt a vallásosság, a ke­gyesség rég eltemetett szikrácskáit, olyan keve­sen vannak még azok között is, akik az Isten hajlékainak a látogatói, kik vágyódnának a mennyei kenyérre, mely a Krisztusban szállt alá. Pedig szükségünk van a mennyei- kenyérre. Igazi lényünk fele égi természetű, amelyet nem lehet földi javakkal táplálni s amely kiapadha­tatlan sóvárgással vágyódik ama világ javai után, amelynek épp úgy a polgárai s gyerme­kei vagyunk, mint ennek a földi világnak. Szomorú, ha valamely szívben kihalt ez a sóvárgás, az égiek után való olthatatlan vágy. Nézz a szivedbe. Ha ott nem rezdül egyetlen sóhaj az égi kenyér után, ha teljesen meg vagy elégedve a testi kenyérrel, akkor lelki világod beteg s orvoslásra szorúl. Akkor imádkozzál az éhségért, a vágyért, a könnyért, a fájdalomért, amely közelebb visz ama mennyei kenyérhez. Az égi kenyérre mindenkinek szüksége van. Milyen édes és boldogító érzés, ha lelkünket minden reggel felüdíti a Krisztus közelléte, mikor minden alkalommal ott ülhetünk az Atya asztalánál, hol az igazi mennyei kenyérben, a Krisztusban részesedhetünk. Az első kérdés, hogy magadnak kell-é ez a kenyér. Ha ezt át­érzed, nem kell biztatni arra, hogy másokat is vezess a Krisztus asztalához. Akkor az egyete­mes szükség is be lesz írva kitörülhetetlen betűkkel a szived hustáblájára. Akkor látni fo­god, hogy ebben a szegény, szenvedő világban mindenkinek fokozott mértékben szüksége van arra a kenyérre, melyből aki eszik, soha örökké meg nem éhezik. Akkor megérzed, hogy bár mondhatatlanul nagy az áldás, amelyben Isten bennünket a mező termésében részesített," de van még egy másik, egy nagyobb, fontosabb,

Next

/
Oldalképek
Tartalom