Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-25 / 12. szám
90. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. gadat, erősítsd meg szivedet és szived minden erejével, lelked minden sóvárgó vágyával fordulj Istenhez és keljen szárnyra ajkadról a nagy fellebbezés: Ha elfogyatkozik is testem és szivem : szivemnek kősziklája és az én reménységem te vagy Isten mindörökké. a. s. Megnyitó beszéd. A belsösomogyi egyházmegyének március 6-án tartott közgyűlésén elmondotta: Huszár Aladár egyházmegyei gondnok. Nagytiszteletű Esperes Ur! Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Pár hó múlva harmadik évfordulója lesz annnak a szomorú napnak, amelyen egy kárhozatra szánt, vértől megbélyegzett és megsemmisítésre Ítélt, fékezhetetlen, törpe nemzetnek még korcsabb szülöttje, egy alig felserdült léha ifjú kiröpítette kezéből azt a pokolgépet, amely elpukkant és amelynek szétrepülő szilánkjai kioltották életét egy emberpárnak, átfúrták a szivét egy uralkodásra hivatott korona-örökösnek és szeretett hitvesének. Az elhajított bomba nem elégelte meg ezen áldozatokat, annak robbanó döreje nem ült el, hanem azóta is bömböl, sivít az egész világot megrengető detonátióval — annak szilánkjai tovarepültek, repülnek még ma is s könyörtelenül fúrják át a szivét a legjobbak millióinak, tehetetlen aggastyánoknak, védtelen nőknek s anyára szoruló csecsemőknek. Ez a bomba zúdította reá az egész világra azt a 3 év óta dúló borzalmas konflagratiot, mely könyörtelenül pusztít, öl, rombol s melynek áldozataiként koronás fők buktak le a trónról, államok, országok szűntek meg létezni s népek, nemzetek váltak hontalanokká. A sors kifürkészhetetlen végzete belesodorta e világháborúba és pedig elsősorban a mi nemzetünket, a mi országunkat is és pedig Istennek hála, olyan szerepben, melyre büszke lehet a nemzet. A mi nemzetünk ugyanis dicső szövetségeseinkkel együtt az Isten ostora, velünk és általunk bünteti a gazt, az erkölcstelent és velünk és általunk juttatja diadalra az erkölcsöt, az igazságot. Általunk söprette el a széth uzást szító fékezhetetlen kis országokat s bünteti a volt hűtlzn szövetségeseket. Ha e 3 év izgató s viharos eseményeire visszagondolunk uraim s emlékezetünkbe idézzük azokat a katasztrófális eseményeket, melyek megsemmisüléssel fenyegették hazánkat, ha visszaemlékezünk a mindent elsöpörni készülő orosz betörésre, ha visszaemlékezünk szerbiai kudarcunkra, a hütelen olasz és román szomszédok orvtámadására s mindehhez hozzávesszük a végzet kérlelhetetlen döntését, mely a világháború közepén, tehát a legkritikusabb időben fosztott meg bennünket jóságos agg uralkodónktól s tett ki bennünket trónváltozásnak s ha mindezt összehasonlítjuk a mai nap eredményeivel, amidőn nincs ellenség a területünkön, megvannak torolva gálád szomszédaink, mi tartjuk kezünkben ellenségeink jelentős területeit s amidőn nemzet és új király egybeforrva, vállvetve törekesznek a végső győzelem kivivására, törekesznek hazánk békés, fényes jövőjének biztosítására, akkor meg kell állapítanunk uraim, hogy az erkölcs, az igazság ül diadalt az erkölcstelenség, a bűn felett s akkor én fanatikus hittel bízom az Isten igazságosságában és vallom, hogy ostor vagyunk mi a megtorló Isten kezében. A világtragédia befejezéséhez közéig s annak min-TÁRCA. Vallás és erkölcs, (Folytatás) IX. Nem hagyhatjuk itt megemlítés nélkül vallásphilosophiai irodalmunk egyik igen értékes darabját, dr. Makkai Sándor nemrég megjelent dolgozatát,1 mely a Bőhm-féle subjectivismus alapján hatalmas intuícióval rajzolja a vallásnak világmagyarázó erejét. Bár csak e világmagyarázó erőről akar szólni, a hit és vallás lényegét tisztázva mégis úgy tűnik fel, mintha a vallás teljességének a feltárására tartana igényt. Nem vetjük szemére a subjectivismust: a vallásnak van subjectiv oldala. Sőt épen ez az oldal tünteti fel a positiv nyilvánulások igazi értelmét és jelentését. De hangsúlyoznunk kell, hogy nemcsak ez az oldala van, nemcsak az én teremti a vallást, az én csak megéli és a maga módja szerint napfényre hozza, ami benne van, kivetíti Önmaga nem-tudatos tartalmát. De honnét veszi ezt a tartalmat? Mi ez a tartalom? Az-e csupán, amit kivetít és olyan-e, ahogyan kivetíti az én ? Ez is egyik probléma. A kivetítés a másik. Isten és az ember: a kettő együtt vallás és nemcsak egyedül az ember. Azután, már a vallás subjectiv oldalánál sem tarthatjuk teljesnek az örökélet vágyát, mint egyetlen lendítő erőt. Más szükséglet is szerepel itt és ez a szükséglet vezet el Istenhez. Fenn kell tehát tartanunk, amit még Makkai könyvének megjelenése előtt mondottunk e törekvésről, hogy a logikai szükségességnél, melyhez Troeltsch és mások is eljutottak, tovább nem mehet. Ezt mondottuk: „A positivismussal együtt elismeri ez az irány a vallásos pótlék keresésének realitását, positive adott voltát. De tovább megy. A kriticismussal együtt kimutatja, hogy az isten-eszme logikai szükségességgel áll elő. Az idealismussal együtt hirdeti, hogy a végső realitás a szellem maga, melyről alkotott fogalmaink fejlődésben vannak s legtökéletesebben az intelligentia fokán állanak elő, mikor az Én saját szellemiségének állítását látja bennük. Az isten-eszme
