Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-25 / 12. szám
12. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 91; oldal. den valószínűség szerint utolsó felvonását éljük. Ez az a felvonás, ez a befejezés kezdete, amikor meg kell állanunk a gáton és helyt kell állani minden igaz magyarnak. Védje a hont az ép, az erős férfi fegyverrel a kezében és védjük azt mi, az itthon lévők is kitartással, lelkesedés szításával és éhezéssel is ha kell. Járjunk elő jó példával, vigásztaljunk, buzdítsunk másokat is arra, hogy áldozzunk mindent a hazáért, ha fájó is az áldozat. Hiszen igaz öröm, igaz boldogság nincsen küzdés, fájdalom nélkül s a két legszentebb érzésnek, az anyaságnak és a hazafiság érzésének egyaránt fájdalom, szenvedés az útja. E végső küzdelemben el kell törpülni minden magán érdeknek, le kell omlani minden válaszfalnak, mely a magyart megosztja s egymástól elválasztja, legyenek most e nagy időkben nekünk is szentjeink, mert hisz szent az, ki honáért küzd, azért éhezik ha kell s ezek előtt a szentek előtt bizonyára porba hull a leggőgösebb ellenfél kalapja és meghajtja előttük az elismerés zászlóját a leghivatottabb kritikus, a világtörténelem. Kövessük e téren mi reformátusok is őseink dicső példáját s ezzel ünnepeljük meg legméltóbban a reformáció közelgő 4 százados évfordulóját s ne szűnjünk meg dolgozni, munkálkodni, ha az áhított béke beköszönt és jön az alkotás, az újraépítés kora, ennek első kalapácsütése legyen a mi harci riadónk s építsük újra, tegyük elpusztithatatlanná a hitéletet, a valláserkölcsöt, mely az alapja minden állami nagyságnak, ezzel tartozunk őseink emlékének, ezzel tartozunk ezer éves hazánk múlt nagyságának s ezzel alapítjuk meg s építjük újra a jövő évezredekre hivatott új, nagy m agyarországot. Ezzel nyitom meg az egyházmegye ötödik s remélhetőleg utolsó háborús közgyűlését és a magyarok Istenének áldását kérem működésünkre. Az egyet, adóalap szab.=rend. tervezetéhez. Az egyetemes konvent a 10 év adatainak, tapasztalatainak felhasználásával az egyetemes adóalap kezeléséről, az adósegélyek megállapítása és folyósításáról szabályrendeletet készíttetett s azt az egyházmegyék- és kerületekhez vélemény nyilvánítás végett leküldötte. Szükség volt a szabályrendelet megalkotására, hogy legyen egy vezérfonal és biztos irányító kalauz az adósegélyezés szövevényes útvesztőiben, hogy ne egyéni, sokszor ellentétes vélemények és nézetek érvényesüljenek az egyházközségek és hivatalnokok kárára. De szükség van arra is, hogy ezen tervezet a hivatalos egyházi hatóságok és a nyilvánosság elé kerüljön, azok rostáján menjen át, mert hisz tökéleteset a konventi iroda sem alkothat és több szem többet lát, jobbán észreveszi a hiányokat és hib|ákat és el kell ismerni, hogy az adósegélyezéssel kapcsolatos falusi gazdálkodási viszonyok mérlegelésére kompetensebbek az azokat ismerő, benne élő alsóbb hatóságok és hivatalnokok. A szabályrendelet hiányainak felsorolásánál egyedül ez az elv vezet, igyekszem reá mutatni egész tárgyilagossággal a hiányokra, bőséges tapasztalatom van úgyis mint lelkésznek ezekben, aki nem tudtam sok igyekezettel sem meggyőzni a konventnek sokféle bizottságát és közegét napnál is világosabb igazságom felől, amely a lefolyt cyklus alatt nekem és tanítómnak tisztasága így a vallásos élet tisztaságának és értékének a fokmérője. Mintegy összefoglalása tehát az eddigieknek. Csodálatosan egységes, harmonikus és vonzó összefoglalása. Egy ponton hiányos csupán, egy ponton nem elégíti a vallásos öntudatot. Bár psychologiai ereje elvitathatatlan, nélkülözi a vallásos eszmealkotás szükségességét előidéző lelki mozzanat megragadását s nem látja meg ott a nemtudatosságból tudatossá átalakuló isteni erő objectivitását, nem látja meg a vallásos hiányérzetet előidéző s azt egyetemessé, lefolyásában és végső megnyugtatásában kötelezőnek parancsoló hatalom positiv ténykedését.“2 Bizonyos, hogy az ilyen irányú törekvések a vallás legnagyobb támadásoknak és félreértéseknek kitett oldalát juttatják világosságra s mivel csakugyan épen ezen probléma körül lüktet a vallás életere, nagyon alkalmasak arra, hogy a vallás lényegébe mindig mélyebbre hatolhassunk, de hangsúlyoznunk kell, hogy ezzel még nem öleltük fel a vallás teljességét. A vallás sohasem elégedett meg és nem is elégedhetik meg „ideális valóság“-gal, „rationalis szükségesség “-gél. Sokkal görcsösebben kapaszkodik a szellemi világba, sokkal mélyebb barázdákat szántanak rajta az emotiók, sokkal inkább személyes közösség jellegét hordja magán, hogy sem a rationalis érvényesség kemény és nehéz keze felbonthassa azokat a gazdag színezetű és finoman egymásba kapcsolódó szálakat, amelyekből a vallás összeszövődik. Lényegében tehát nem rovunk mást ez irány terhére, mint azt, hogy egyoldalú, hogy komoly törekvései és értékes eredményei mellett is megszükíti a vallás tartalmát, mert kihagyja belőle nemcsak a morális, de a vallásos lelkiállapotot is, kihagyja a feszítő életet magát s a benne jelentkező azt a vallásos lendületet, mely elsősorban az akaratot érinti, az érzelmet villanyozza s végül nem veszi figyelembe sem a lendítő erőt, sem a termő talajt. A gyümölcsöt nézi csak és pedig csupán egy gyümölcsöt. Maga a fa ismeretlen marad előtte, mert a gyümölcs nem tartalmazza a fát s viszont magán hordja nemcsak a fa, hanem a környezet, a levegő, a napsugár, a kertész munkájának a hatását is. A legkevésbbé se vonjuk tehát kétségbe, hogy a
