Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-04 / 9. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 9. szám. Pápa, március 4. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖKÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József a felelős szerkesztő cimére küldendők, <=> Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. Atyai jóindulat. Márk lOis: Jézus pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak ? Senki sem jó, csak egy,fáz Isten. A jóság, szelídség, szeretet, áldozat isteni tökéletességű mintaképe, az Idvezítő megtiltotta, hogy őt jónak mondják. Miért mondasz engem jónak? Most jónak mondasz, mert várod, hogy az üdvösség után való szomjúságodat könnyű utón kielégítheted. De várj csak: mindjárt nem leszek jó, ha megmondom, add el minden vagyonodat, válj meg javaidtól, mert azokkal együtt nem követhetsz engem. Most jó vagyok nektek, mert jeleket vártok, betegeitek meggyógyítását, halottaitok feltámasztását, de majd nem leszek jó, ha a templomból kiűzöm a kufárokat; ha Jeruzálemnek nem dicsőséges felszabadulását, hanem bűneitek miatt való nyomorult pusztulását hirdetem. Ti jónak mondotok engem, de lássátok, a farizeusok nincsenek veletek egy véleményen és ti sem állhattok jót magatokról, hogy nem lesztek ott a feszítsd meg kiáltok között. Hát még ha megtudjátok, mennyi visszavonást, fegyvert és vért hoz közétek az igazság és szeretet evangéliuma! Nem, én nem azért jöttem, hogy ti jónak mondjatok, hanem, hogy betöltsem a mennyei Atya akaratát. Nincs senki jó, csak egy, az Isten. Én csak megbízatásomat teljesítem. A parancsot, amit Ö tőle vettem. Csak ezért jöttem és nem azért, hogy bitoroljam a jóságnak bizonyos látszatát. Egyedül Ő tud úgy áldani, úgy verni, úgy jó lenni, úgy büntetni, hogy végeredményben a jósága nem válik a másik kárára; büntetése nem válik az ártatlannak is vesztére. A jóság az Ö tulajdona: parancsának teljesítése a mi feladatunk. Az emberek korántsem ily szerények a jóság isteni karakterének kisajátításában. Ök különbeknek képzelik magukat a Mesternél és „beképzelik“ maguknak, hogy milyen jók; ők képesek dolgaikat nem a mennyei Atya parancsa követésének szerény igyekezetével, hanem a jóság bizonyos allűrjeivel intézni. Közönséges emberi typus az a szülő, aki egyik gyermekét a másik rovására jobban szereti és ezt teszi atyai jóindulatból. A másik gyermek, valamint bárki a helyesen Ítélni tudók közül ezt alig nevezheti atyai jóindulatnak, inkább igaztalan vakságnak. Vannak, kik valósággal sütkéreznek és olvadoznak az atyai jóindulat önmaguk gyújtotta fényében. Ők mindent az atyai jóindulat segítségével bírálnak el; minden gordiusi csomót ezzel vágnak ketté. És büszkék reá, hogy milyen jó emberek. Nem rója le tartozását a léhaság? Fizessen helyette az, aki már a maga tartozását hiven lerótta; vagy fizessen a közös, a közérdek. Nem teljesíti kötelességét a hitványság ? Ők igen bölcsek, nem vesződnek azzal, hogy az egyenetlen megegyenesíttessék, Ilyesmiért ők nem heródeskednek. Végezze el helyette kötelességét az, aki a magáét is hiven végzi. Vagy maradjon végezetlenül. Szenvedjen Mert hát ők atyai jóindulattal Ítélik meg a dolgot. És ha ez nem tetszik a másik fölnek, vagy a közérdek nevében szól valaki: szörnyen meg tudnak haragudni, mert hát ők az atyai jóindulat. Világért sem látják be, hogy amikor a törvény és való tények ellenére mindent „atyai jóindulattal fogván fel“ akarnak elintézni, ezt éppen nem köszönheti meg a közérdek, sem esetleg más embertestvérei, amelyre és akikre háramlik az efféle atyai jóindulat dicsőségszámlájának terhe. Mindenekkel jót tegyünk; minden dolgainkban jót cselekedjünk és ami fő: a magnnk kontójára. Ott pedig, ahol a törvény, igazság, való tények egybevetése a kötelességünk: ne mímeljük az atyai jóindulatot, mert ez vaskos igazságtalanság lesz. Az lesz atyai jóindulat: ha részrehajlatlanul teljesítjük kötelességünket. Ennél többet és jobbat ember nem tehet. De sok rossz nem történt volna meg e világon: ha nem akadtak volna, akik úgynevezett atyai jóindulattal Ítélvén meg a rossz elkövetőjét, ahelyett, hogy mindjárt először intették, figyelmeztették volna, inkább meghagyták öreg-
